Egressy Zoltán: Szaggatott vonal
2012.03.26.

„…az egyik novellám nem akart véget érni. Tovább akarta írni magát, vitt, elindult mindenféle irányba, hömpölygött bennem a hangja, a zenéje, én meg nem álltam ellen” – nyilatkozta a szerző, az olvasó pedig helyesel: jól tette. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

A novella az „aparegény” műfajában írta tovább magát: a Kalligram kiadványának sárgás-barnás éji fényekkel elsuhanó, sejtelmes borítóján is szerepel e megnevezés. (Hrapka Tibornak a sokadik találó könyvborítót köszönhetjük.) Egressy Zoltán, aki korábban nem gondolta evidensnek, szükségesnek vagy lehetségesnek, hogy nagyepikát írjon, nem a divat vagy a mai tematikus túlsúly okán állított apafigurát az egyik fókuszba, a fiúfigura (az elbeszélő) fókuszának ellentett gyújtópontjába. 

A Szaggatott vonal ugyanis nem csupán egy, hanem több, a 2008-as Most érsz mellé című gyűjteményben publikált elbeszélés folytatása, megválaszolása, felülírása. Maga a cím is dialogikus viszonyba helyeződik: a Záróvonal kisprózája az apa, Vertesz Aba jobbára zárt, rend-elvű, szögletesre csiszolódott alakját jelenítette meg (aki más szövegben is feltűnt), a Szaggatott vonal a töredezettebb életű, a kihagyások, hasadékok engedményeit kereső, előzni szerető – épp a történet napján harmincéves – Vertesz Antal válasza. Virtuális beszámolója már nem élő apjának. El- és leszámolása vele: emlékével, ideáival, valóságos énje tudati maradékával. Egyik, meglepetéseket tartogató szeretkezése után (vagy közben) is a nem konfessziós elmondás, tudósítás, illetve annak elhagyása: egyszerre az igen és a nem jár a fiú eszében. „…nem fogom részletezni, ne félj – írja/mondja az aktusról –, nem mintha biztos lennék abban, hogy nem látod, ha akarod, ez a gondolat sok mindentől visszatartott korábban, főleg ezen a téren. Mi van, ha a halott ismerősök, mindenféle rokonok néznek, ha megtehetik, ha ott vannak körülöttünk láthatatlanul…” A művelt fiatalember meglevő, bár elhárítani próbált transzcendens érintettsége másutt is kiderül. Még a be-becsúszó, hetykén modoros mondatok egyikében-másikában is: „Elmúlt az idő, amikor igazán komolyan érdekeltek az angyalok, volt ilyen, te ezt nem tudhattad. […] Aquinói Szent Tamás például faszán levezette ész-okok alapján a létezésüket…”

Vertesz Antal ellentétek, ellene-mondások, kimondott és visszavont (vagy fordítva) megfontolások közepette küldi 270 oldalas sms-ét az apjának, hogy tisztázza – megértse? megbosszulja? újraértelmezze? lezárja? – kapcsolatukat, mely Vertesz Aba ritka és közönyös szülői funkcionálása miatt annak idején alig működött. A fiú az eleve nemszeretem Antal személynévvel is feszélyező családi örökséget hordoz, s állandó mehetnékje, az embereket fürkésző, vesébe látó tekintete, a váratlan, sőt extrém fordulatokra való éhsége is részben a múlttal magyarázható. A negatív összképű múlttal, melynek helyébe egyelőre nem tételeződött pozitív összképű, alakított-birtokolt jelen. 

A Szaggatott jelen lehetne üzenetek könyve, hírnökregény is (hírek, információk közvetítése két szféra között: én itt most így ítélem meg, te, apa, ott szerintem úgy látnád; vagy másképp?). De ingázik a főhős a különféle egyéb válaszok és választások között is, ebben a maga kijelölte dilemma-térben: „Százféle út nem állhat az ember előtt, egyetlen problémát nem lehet végtelen számú módon megoldani, sőt, négyféleképpen sem, a három még átlátható és végiggondolható, többnyire van az igen, a nem, és a harmadik az, amelyikre én hajlani szoktam”. Ehhez a meg-megbicsakló, bár fogcsikorgatóan szisztematikus és ingerülten türelmes önalkotáshoz jól illik, hogy a harmadik életévtizedét lezáró srác jelenleg futárként robogózik a fővárosban.
 
Antal útja az egyetlen éjszaka során is pikareszkbe illően fordulatos és groteszkül-bizarrul formálódó. A befejezésben már aligha kereshetjük a kópétörténetek örök lezárhatatlanságát: a robogóval áthágható, esőtől síkos záróvonal, a nagy kanyar már nem engedi. A cselekmény bizarrikumát mérheti, hogy az egyik éjszakai kaland az Állatkertbe vagy a Vidámparkba való illegális behatolás között vacillál. A temetőben nyugvó apa sírjának felkeresése s ott az alapos bepiálás is beszédes dafke mozzanat. Valamennyi epizód horzsoltan illeszkedik a mondatok lendületével, a belső monológ erőteljességével (és a megszakító külső dikciók magánbeszédeivel) igen jó tempójúvá grammatizált-stilizált könyvben, még úgy is, hogy az epikai anyag egésze nem mentes a kimódoltságtól. Szerencsés színezete a regénynek a literarizáltság: a helyenként irodalmiaskodó mű fedezeteként tudhatja, hogy Ady egyik állítólagos törzs-ivóhelyéről indít (sokan felismerhetik, melyik borozóból), a kifigyelt karakterek egyike pohara mellett örökké buzgón körmölő költőféleség, szóba kerül Kosztolányi Dezső összes fényképe. A zene (sokféle zene) az irodalmi infekcióknál is hatékonyabb ihletője, szabályozója a regény textusának.

Egressy Zoltán sikeres drámaíró. Nyilván rá lehetne mutatni, mennyiben dramatikus természetű a hiperérzékeny történetmondó magánbeszéde. A Szaggatott vonal azonban rászolgál arra, hogy öntörvényű epikaként olvassuk. Ha egy jó szemű dramaturg mono- vagy mikrodrámát, hangjátékot látna meg benne – az sem lenne véletlen.
 
Szerző:  Egressy Zoltán,  Cím:  Szaggatott vonal - Aparegény,  Kiadás helye, éve:  Budapest, 2011,  Kiadó:  Kalligram,  Terjedelem:  272 oldal,  Ár:  2900 Ft
Megítélt támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A kötet kiadására (2011)