Csányi Vilmos: Kisfiam, Ikarosz
2012.05.03.

A fülszöveg szerint a biológus szerző „az utóbbi öt évben irodalommal foglalkozik”. De nem jelent-e meg már 2000-ben A kentaur természetrajza, Makovecz Benjaminnal közösen? Novelláskötetek, már 2003-ban, 2005-ben? S vajon Csányi csupán „foglalkozik” az irodalommal? TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.

Ambícióban és formátumban is többről van szó. A (humán)etológia, az evolúciós rendszerelmélet professzora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja nem hagyott fel ugyan az emberi és állati viselkedés, a kulturális evolúció kutatásával, de mintha lazította volna kapcsolatait tudományszakjával, ismereteit inkább az esszéprózába, a kísérleti epikába áramoltatva. „Kentaurregénye” épp az út elejéhez visszakanyarodva, a korábbiakat keresztezve halad tovább új irányba. 

A Kisfiam, Ikarosz alig lenne bemutatható időbontó, időoszlató cselekményével, világalkotásának élményszerű anakronizmusaival. A tartalomjegyzékét előre vető könyv első fejezetében fel kell vennünk azt az olvasói tempót, amely számára természetes, ha a kezében reggelijét – három érett fügét – szorongatva sétára induló Mester, a voltaképpeni főszereplő a beszélő és jósoló kutyával, Kerberosszal a „Wombats! Next 5 km” feliratú sárga fatábla mellett találkozik. A kulturális, nyelvi, műfaji és egyéb keveredés evidens közege e műnek. Gond – a mesélésben lanyhulás, ismétlés, a stílusban némi elszürkülés – épp akkor támad, amikor az írói boszorkányüstben kevésbé forr a massza.

Ha a cselekmény nem elsődleges, a stílus virgoncan elegyes, honnan cserkésszük be a regény megjelölésre mai fogalmaink szerint mindenképp rászolgáló, bár tudományos és játékos-áltudományos leírásokkal, szépirodalmi vendégszövegekkel és műveltségi tüzdelékekkel megspékelt háromszázhatvan oldalt? A képlete, modellje felől. Emberiség- és kultúraféltő vallomáspróza ez – miközben már legelső bekezdése úgy emlékezik meg (általánosságban) eleink jobbjairól, hogy „hasznosat akartak alkotni. Ez sajnos sikerült”. A Nagy Hiány fojtogat, de az élet teljessége totális kultúrpesszimizmusra nem ad okot.

Az aparegények regnálása idején hamar szembeötlik, hogy a cím hangsúlyosan egy fiút szerepeltet, aki persze önjogán is a görög mitológia egyik legismertebb hőse. Ikarosz közelebbről-távolabbról több apával, apatípussal, atyai tradícióval számolhat. Az Arisztotelész óráin kívül mások előadásairól haverjaival együtt lógni (aztán, ha lehet, a vízpartom kefélni) szerető ifjú vér szerinti papája a sokoldalú tudor, művész, nevelő és bölcselő, Daidalosz, akinek ironiko-elégikusan ábrázolt, talányos-vonzó alakjában akár Csányi Vilmos alteregóját vélhetjük felfedezni. Ő, Daidalosz lesz az, aki a mű végén elengedi a vágyott Paradicsomba Ikaroszt és Melisszát. Szép, telített megoldás: az emberpár úgy áhítozik valahová előre, hogy az időtudat szakrális értelmében, a kert, az éden, a Paradicsom által nyelvileg jelezve múltként, kezdetként – s talán bűnbeesés előtti azilumként – képződik meg.

Örny, a kentaur – az „öreg dajka” – Daidalosz kérésére foglalkozott egykor Ikarosszal, és látja el tanáccsal ma is. Apa és pótapa mögött felsorakoznak az ősapák, az isteni nemzetségkezdők. A főisten(ek). Isten. Hiszen Örny emlékezése szerint „Kezdetben volt ÚRkenta, aki időtlen idők óta a végtelen térben lebegett és gondolkodott”, aztán ürített egy lócitrom alakú gömböt, benyüvesítette, elnevezte Földnek, s ajándékba adta a hozzá hasonló kicsi lényeknek, a kentauroknak. „Időnként Isten is megszólal”, tudjuk meg az igen részletes Tartalomból, tapasztaljuk némely egyes szám első személyű tipográfiai nyomokból. Zeusznak sem lenne ínyére, hogy néha ne tűnjön át a színen. 

A kisfiam szólítású Ikaroszhoz hasonlóan becézett (viszont a becézés miatt duzzogó) Rácika – a „hatalmas elme” Daidalosz esze által nemzett-létrehozott „torz kisfiam” –, „a világ legjelentősebb elméje” egyszerre helyeződik a mozdulatlan gép-fiú és a minden (riasztó) tudás kútfeje pozícióba. Az apa-fölény fiú-összefüggései végigkísérik a fordulatos, nekilendülő, önmagát itt-ott lestoppoló históriát. (Olykor a nem megfelelően gondozott szöveg fölös számú nyomdahibái rekkentenek vissza. Nem bizonyos, hogy a sokszori Racika névváltozat a Ráció-kreatúra színesítésére alkalmazott megnevezés. Sajnos abban a bekezdésben is hiba – tördelési hiba – gyomosodik, amelyben az új palotaszárny terveinek hibái említődnek.)

Az emberek és a kentaurok háborúhoz, tárgyakhoz, érzésekhez eltérően viszonyuló, bár nem feltétlenül kibékíthetetlen civilizációja kettős nevelésben részesíti Ikaroszt. A jelen Budapestjének egy exkluzív étterméig is elindázó, tudósi lábjegyzetekkel labdázó, anagrammákkal és más ráutalásokkal pajtásian célozgató utópia-variáns a Labirintosz megépítésével együtt építi magát, rendre a nem-építés és a lebontás módozatait tételezve ellenjavallatként. Ki a vesztes? Ki a nyertes? Daidalosz-e, aki nagyot sóhajtva marad, Ikaroszék-e, akik mennek, az értelem nélküli gyönyörűséget célozva meg? Miként kapja vissza, visszakapja-e jogait a mitológia, Daidalosz és Ikarosz „közös atyja”?

Csányi Vilmos szellemi kalandja kínál ugyan primeren verbalizálódó és elvontan sejtelmes válaszokat is, de az utolsó szót („döntést?”) olvasójára hagyja.
Szerző:  Csányi Vilmos,  Cím:  Kisfiam, Ikarosz,  Kiadás helye, éve:  Budapest, 2011,  Kiadó:  Kalligram,  Terjedelem:  367 oldal,  Ár:  2900 Ft