Új helyen a Janus Egyetemi Színház
2012.02.12.

A pécsi egyetemi színjátszókra jó korszak köszöntött. Belakták új, véglegesnek szánt helyüket a Zsolnay Negyedben, amely Pécs legütősebb EKF-beruházása. A töredékére zsugorodott Zsolnay Manufaktúra átalakított épületeiben mostantól a kortárs művészeté a tér. V. GILBERT EDIT ÍRÁSA.

Ott a Bóbita Bábszínház, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, a Gyugyi-gyűjtemény, s pillanatokon belül áttelepül a Bölcsészettudományi Kar két tanszéke, a legendás Ifjúsági Ház, nyitnak kávéházak s más kulturális intézmények. A városközpont terjeszkedése kelet felé idáig jutott: elérte, megkerülte a Balokány-parkot, melynek egykori strandján a mai negyvenesek  még úszkáltak, színpada előtt még tomboltak a hetvenes években a Hobo Blues Band koncertjén. (Ez a hely egyelőre tetszhalott.) 

A Janus Egyetemi Színház új épülete
A Janus Egyetemi Színház új épülete
Ha elindulunk a belváros peremétől, a központi sétáló (a meghosszabbított Király) utcától, érintjük a megújult 48-as téren a jogi-közgazdasági kart, majd az üvegkönyvre emlékeztető Tudásközpontot (mely az összevont pécsi könyvtárakat és konferenciatermeket tartalmazza) és a vele szomszédos Kodály Központot, amely nem más, mint Pécs egy éve elkészült koncertterme, a Balokány-liget szép kis tavához érünk. Közeledünk a két dekoratív Zsolnay-gyárkémény közt ívelő, a helyiek körében vitát kiváltó (szerintem helyes) csipkés hídhoz, amely a Zsolnay Negyed két nyolcadát köti össze a forgalmas 6-os út fölött. 

Ezzel egyvonalban áll a Janus Egyetemi Színház épülete. A steril, modernista folyosó az emlékezetet mozgásba hozó, egységes stílusú, remekbe szabott plakátokkal s a jelenlegi és valamikori résztvevők portréival és előadások fotóival egyre kevésbé rideg. (Padok, székek azért nagyon hiányoznak innen az előadásra várakozóknak.) A már diplomások is visszajárhatnak Mikuli János és Tóth András Ernő egyetemi színházába (szerepelnek közülük többen a most játszott darabokban), ha meg tudják oldani, ugyanis a műhelymunkában születő előadások intenzív előkészítése jócskán feszegeti az egyetemisták időbeli lehetőségeit is. 

Erős elköteleződés – és dicsőség – jeszesnek lenni. Az egyetem büszke is rájuk, önálló költségvetési egységnek számítanak, ami évente három bemutatót tesz lehetővé. A tavaly decemberi ünnepélyes avatásra, tizenöt éves jubileumi és színházavató bemutatójukra sokan eljöttek a régiek, a híressé vált egykori tagok közül is. (Kétévente hirdetnek felvételt, hatalmas az érdeklődés.) 

Jelenet a
Jelenet a "Nincs rád szükség" című előadásból
A „Nincs rád szükség”-gel nyitottak, amit az újoncokkal, nekik, általuk hozott versekből rakott össze a rendező Tóth András Ernő, és a szállóigévé vált Petőfi-sorok aktualizálására épül: „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak…”. A saját fájdalom kifejezésére felfűzött előadás verses interakciókból állt – zenéből, mozgásból, feleselésből; összevont, némileg dramatizált, kontextusba helyezett sorokból, szakaszokból (emelvény nélkül, egy szinten játszva a közönséggel). 

Tóth Krisztina, Nádasdy Ádám, Radnóti, József Attila, Goethe (s a köztük húzódó század egyes költőinek) soraival megszólalt a magánfájdalom egyetemessége, közössége és feloldhatatlansága. Megmutatkozott, milyen is a szerelem elhűlése, a szerelmi hőfok egyenetlensége, az elvárások, a vágyak kielégíthetetlensége, a viszonzatlanság pokla. Kifejeződött az elutasítás dermesztő reakciója a kitárulkozásra, felhangzott a világba kiáltott panasz, közte a másságé, a másnyelvűé, a máshonnan jött, származott mégis magyaré. A magán- és közösségi kirekesztéssel szembeszegülő, azt kibeszélő, kifordító, megjelenítő katartikus erejű vers-és testbeszéd egyenletes izzású produkciót hívott létre. A közönség fülébe súgott versek (egy színész – egy néző) záró gesztusa tette megrázóvá, még személyesebbé, sajátabbá és sajátosabbá az előadást.

Jelenetek A holdbeli csónakos című előadásból
Jelenetek Holdbeli csónakos című előadásból
A második bemutató, Weöres hálás Holdbeli csónakosa technikai virtuozitásával (minden jól működött, a pirotechnika, az akasztás, a repülés is), a generációk szép összjátékával és a mese messzire mutató beavató erejével tűnt ki. (A dramaturg-rendező Mikuli János, a JESZ vezetője, a koreográfus Hágen Zsuzsa.) Az „öreg”: a PTE Egyetemi díjas Tóth András Ernő (a JESZ alapító tagja, színésze, rendezője, művészeti vezetője) mint öreg király emlékezetesen-komótosan ropja táncát a végén a Föld köldökén. Lánya, Pávaszem a JESZ legújabb generációjából kerül ki. A kislányos, mesevilágban merengő, bájos és törékeny Viktor Réka alakítása határán billeg a szép, jó és naiv mesefigura – s az öntudatos, önérzetében megsértett és méltóságot mutató fiatal nő szerepkörének. (Humora és szíve van, törődik kíséretével: gondoskodik róluk, hálás nekik, számol velük, van helyzetérzékelő képessége. Rájuk gondol, amikor bajba kerülnek. Ez fejeződik ki abban a megejtő kérésben, amit kelepcébe kerülésükkor tolmácsol a gonosz kelta királynőnek.) 

Állatok (majmok, madarak), felhők, visszhang, zivatar, mennydörgés, szellem, kínaiak, szerecsenek, magyarok, görögök, kelták kelnek életre a régiek és újak csapatjátékában. Ötletes és egyszerű díszletek: paravánok s egy többdimenziós, sokjelentéses, sokat kibíró díszletelem: nagy, forgó korong (díszlet: Mikuli Dorka, jelmez: Szabó Zsuzsa) képviselte a mi világunkat. A Földet, a palotát, hegyeket-dombokat, a kalodát. Ez – s a rajta és körülötte állók, fekvők, táncolók, haladók s egy helyben maradók, rá kapaszkodók dialogizáltak a holddal s a holdbélivel. 

A képek forrása: Janus Egyetemi Színház
A képek forrása: Janus Egyetemi Színház
És – számomra – az előző bemutatóval: Nincs rád szükség – a Holdon. Életre kelt a toposz: vágyakozhatsz más világokra, más lényekre, létformákra, de a transzcendens elvágyódás akadályoz abban, hogy észrevedd  a melletted élő, téged kísérő, téged szolgáló, segítő, szerető társat. Ahogyan itt is csábítgatja egymást a földi lány s a holdbéli csónakos (Rozs Tamás, ő szerezte a zenét), ám rideg, irreális, steril, elvi, nem evilági, nem valóságos ez a „szerelem”. Pávaszem rájön erre: amikor egy sajátos kozmikus konstellációban feljuthatna a Holdra, lemond róla. Merthogy ő akkorra már nem vágyik oda, hanem a játékos-kedves-jószívű Medvefiához húz. (A Nagy Péter pajtási közeledésében megnyilvánuló, az azt színező szerelmi, erotikus vágy beszivároghatott volna markánsabban is az ifjú színészek alakításába, a mesei jelleg itt ötvöződhetett volna más, vérmesebb stílussal.) Ő, a lapp királyfi árkon-bokron át segíti, menekíti el a lányt önző, szűken önös és nacionalista érdekeket hajkurászó, s azt tűzön-vízen át, kíméletlenül érvényesíteni kész királyi kérőitől. 

A karakteres, egzotikus királyfigurák mellett kitüntetett figyelmet érdemelnek a vásári bohózatok jól ismert alakjai, a mesejáték keretszereplői, az önzetlen segítők: a fantasztikusan csetlő-botló, bábuként összecsukló, csupaszív, amúgy újonc Paprika Jancsi (Cseporán Zsolt) s Bolond Istók (Kuti Gergely). És hát a darab mesélője, Vitéz László, a közönséggel kontaktust teremtő, az akasztást is (de hogy?) túlélő; ravasz, találékony, mindent megoldó (most Horváth Csaba-színészdíjban részesült) Czéh Dániel, aki a tavalyi Brecht-darabban is kiváló alakítást nyújtott.
Cím:  Holdbeli csónakos,  Szerző:  Weöres Sándor,  Rendező, dramaturg:  Mikuli János,  Díszlet:  Mikuli Dorka,  Jelmez:  Szabó Zsuzsa,  Zene:  Rozs Tamás,  Mozgás:  Hágen Zsuzsa,  Asszisztens:  Tulik Tímea,  Árvay Dorottya,  Szereplők:  Rozs Tamás,  Czéh Dániel,  Nagy Péter,  Cseporán Zsolt,  Kuti Gergely,  Tóth András Ernő,  Viktor Réka,  Kiss László,  Szabó Márk,  Óvári Károly,  Inhof László,  Pásztor Renáta,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott