Beckett: Ó, azok a szép napok! / Földszint 2., Eger
2011.11.15.

Lakásszínház az alkotók oldaláról azért van, mert „színház nélkül nem lehet” – ahogy Csehovnál mondja Szorin a Sirályban. (Nota bene, Trepljov tavi színpada is lakásszínház, mi más.) És nézői szempontból is ugyanezért van - vagy ezért lesz, egyre inkább. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.

Nádasy Erika
Nádasy Erika
Az ember lassan elkezdi olyan szemmel nézegetni a saját lakását, hogy vajon alkalmas lenne-e lakásszínháznak. Szükség esetén felajánlható-e majd színhellyel nem rendelkező színházi alkotóknak, hogy játszhassanak. Nemrégiben a kaposvári színinövendékek Sziszüphosz című előadása eleve abból az utópisztikus (?) helyzetből indult ki, hogy az alternatív színházakat betiltották, és elszánt színházi csapatok törvénysértőn próbálnak. Szakmailag érzékenyen érintett nézőkben rögtön felmerült a kérdés, hogy vajon az illegális színházcsinálást miként fogja követni publikációkkal a színikritika. Nem lehetetlen, hogy a föld alatti színibírálatot majd csak a metróban lehet olvasni. (Talán ennek odázására épül oly lassan.) De például Egerben – és még hány helyen – egyáltalán nincs metró, sőt aluljáró se. Marad a kazamata.

Egerhez nem véletlenül jutottunk, hanem azért, mert ott nyílt meg a Széchenyi utca 44-ben a Földszint 2. nevű lakásszínház. A műfaj nagy hagyományú. Nem megyünk most vissza egészen Halász Péterig, de a rendszerváltás óta eltelt időszakból szívesen emlegetjük fel Vasvári Emese pesti lakásszínházát, amely néhány igazán emlékezetes bemutatót tartott, a legutóbbi évekből pedig a budapesti színiegyetemisták Zsótér Sándor rendezte Félelem és macskajaj a harmadik birodalomban című Brecht-előadását, amely tökéletesen érzékletessé tette, hogy ez a fajta színház milyen fontos menedék lehet azok számára, akik a színházban gondolkodni/gondolkodtatni, ráismerni/ráismertetni, élni/átélni kívánnak.

Az egri Földszint 2. színház létrejöttét a helyi önkormányzat az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatói kinevezésével támogatta. Miután Blaskó Balázs elnyerte a direktori posztot, Szegvári Menyhért, a színház örökös tagja elhagyta a társulatot, mert nem értett egyet az új vezető, régi kolléga színházeszményével, célkitűzéseivel és a színház múltjára vonatkozó ítéletével. Nádasy Erika, aki szintén évtizedek óta az egri színház művésze, az évad elején állt fel, csalódván Blaskó Balázs ígéreteiben. A Földszint 2. megalakulásának bizonyos értelemben előzménye lehet a színésznő „nyári kertszínháza” is az egerszalóki Papsajt vendégházban, ahol hétvégi estéken a vacsora mellé egyszemélyes műsorokat, előadóesteket kínált a háziasszony, illetve néhány művészbarát. Lakásszínház az alkotók oldaláról azért van, mert „színház nélkül nem lehet” – ahogy Csehovnál mondja Szorin a Sirályban. (Nota bene, Trepljov tavi színpada is lakásszínház, mi más.) És nézői szempontból is ugyanezért van – vagy ezért lesz, egyre inkább. 

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból. Fotó: Gál Gábor (A képek forrása: Földszint 2.)
Nem elengedhetetlen, de kedves bónusz, hogy az egri Földszint 2.-be érkezőt vendégül látják a szó leghétköznapibb értelmében is. A produkció mellett ételt, italt, társaságot és jó szót is kaphat. A szíveslátás fokozottan érthetővé tenné, ha bizonyos mellékességgel vagy elnézéssel beszélnénk magáról a színházi előadásról, amely ezen a helyen megszületett. De semmi okunk nincs arra, hogy óvatoskodjunk a színibírálatban. A nyitó produkció szakmailag is teljesen rendben van. Nádasy Erika és Szegvári Menyhért Földszint 2.-jének lakásszínház-avatója méltó, büszke, felszegett fejű vállalkozás: Beckett-bemutató a több mint negyven néző által teleült középső szobában. (A két szélső szoba szolgálati területként üzemel szolidan.)

Az Ó, azok a szép napok! fülledt színpadképe valami világvégi, vagy tán inkább világon túli strandot idéz halványan. A fehér leplekkel letakart bútordarabok közül Nádasy Erika úgy emelkedik ki szőke hajjal, gyönggyel a nyakában, párnás karokkal, fekete bevásárlótáskával maga mellett, ahogy Samuel Beckett előírta Winnie-t. Az alkotók komolyan veszik a szerzőt. Szegvári Menyhért rendezőként kitárja előttünk a darab terét a legszűkebb, családi egységnyi miliőtől az univerzumig. Ő maga mint Willie – kopasz fejével, tarkóján vérszínű sebbel, pazar poénra kijátszott zsebkendőjével, szalmakalapjával és az alig-alig megmutatott arcával – maga a száraz, férfias talány. Nádasy Winnie-je pedig a homokba ásottan is lenge, szeleskedő, színes, csacsogó nő. Aki nem fogy el. Akkor sem, amikor már csak két tágra nyílt, világos szem és egy becsukódó száj látszik belőle. Magány. Összetartozás. Unalom. Szeretet. Életvágy. Egyszemélyi, földszint kettői, világvárosi avagy kozmikus méretekben – voltaképp egyre megy. 

A két szereplő nem ér egymáshoz és nem jön meghajolni a tapsra. Minket nézőket érintenek meg. Mi hajlunk meg előttük. 

A Földszint 2., bármi lesz is a sorsa, gyönyörűséges kísérlet. Azt fogja igazolni vagy cáfolni, hogy egy közel hatvanezres vidéki városban az intézményes teátrum mellett működhet egy par excellence alternatív színház is. Hátha lesz igénye rá néhány ezer embernek. Csupa olyannak, akinek szükséglete a színházban való közös gondolkodás és együtt érzés. 

Teljes erőből drukkolunk nekik.
 
Szerző: Stuber Andrea
Szerző:  Samuel Beckett,  Cím:  Ó, azok a szép napok!,  Előadják:  Nádasy Erika,  Szegvári Menyhért,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott