Goldoni: Hebehurgya hölgyek / Kecskeméti Katona József Színház
2011.04.14.

Nem csak Velence népe áll a feje tetejére a karneváli hangulatban: valamelyest a Goldoni-darab is kivetkőzik magából Réczei Tamás rendezésében. A csupasz színművel való elégedetlenség kockázatmentesen kísérletezgető, közönségbarát előadáshoz vezetett. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.

Magyar Éva
Magyar Éva, Sirkó László és Danyi Judit
A XVIII. századi velencei szerző, Carlo Goldoni annyi vígjátékot írt, hogy nem lepődnénk meg, ha erre a darabra nem is emlékezett volna utólag – különösen, hogy a mű mindössze becsületes iparosmunkának tűnik. Ha tehát feltennénk a kérdést, hogy miért érdemes színpadra állítani, akkor a miért ne válasznál jobb nem akadna. A kecskemétiek előadása ennél összetettebb választ ambicionál, hiszen a szövegen, a szerepértelmezéseken és a darab végén is komoly beavatkozást hajtott végre a társulat.

A Hebehurgya hölgyek (mely korábban Virgonc hölgyek címmel került színre a tatabányai Jászai Mari Színház és a Honvéd Kamaraszínház koprodukciójában) azt a karneváli klisét bontja ki, miszerint a maszkok nem csak a külsőt változtatják el, hanem akut viselkedésváltozást is okoznak. A hölgyek pedig, akik a hétköznapokban házasodni szeretnének, farsang idején még jobban szeretnének házasodni, és ezért bármire képesek. Constanza és Felicita például jól megtréfálja Rinaldo grófot: szerelmes levelet írnak neki, melyben azt ígérik, hogy hölgyrajongója rózsaszín szalaggal a ruháján fog felbukkanni, majd úgy intézik, hogy minél több rózsaszín szalagos hölgy környékezze meg a férfit főhadiszállásán, a kávézóban, köztük az öregecske-kövérecske vénlány, Silvestra is, aki ezután nem tágít Rinaldo mellől. Az utolsó felvonásra a karneváli tréfa összes – férjezett és férjezetlen, férj és férjjelölt – szereplője vacsorára gyűlik össze Constanza házában.

A kecskeméti előadás színlapja szerint hosszú és különös utat járt be a szöveg: „Török Tamara fordítását átdolgozta Vécsei Anna, és mi befejeztük!” A nyelvi játékok és a rontott nyelvi elemek még nem állnának távol Goldonitól – akitől sokszor kérték számon a nyelvtankönyvekben előírt, helyes nyelvhasználatot –, azonban az utalásrendszer messze távolodik a XVIII. századi Velencétől. A közönség nem háborodik fel a nyilvánvaló korhűtlenségen, hanem szinte tombol a modern kommunikációs eszközökre („Talán lájkoltuk már egymást?”), a magyar slágerekre („Nem leszek senkinek a játékszere!”) és versekre való utalások elhangzásakor („kétszer kettő józansága”). A színészek többségének azonban nem áll jól ez a különös beszédstílus: nem úgy jön belőlük, mint a vízfolyás – a szöveg, főleg a halmozott igekötők és a képzavarok túlhangsúlyozottak.

Zeck
Csémy Balázs és Zeck Juli
A dráma sovány mondanivalóját turbózza fel a kamaradrámákban és a comedia dell'artéban nélkülözhetetlen, ám általában néma szolga szerepének nyomatékosítása. Puskás Gyula egy minden lében kanál típusú színpadi munkást játszik, aki nem akarja kihagyni élete „nagy” lehetőségét, és a szolga szerepében is igyekszik felejthetetlen alakítást nyújtani. Fel-felbukkan a színpadon: kívülálló szellemként – például az előadás elején női ruhát viselve táncoltatja meg Mariucciát – vagy túlbuzgó szolgaként – ilyenkor feltűnésmentesen ki is tessékelik. Kiáll a felvonás után szünetre igyekvő közönség elé, és külön felhívja a figyelmet magára. Ez a „bónuszszerep” a színházi helyzetre mint szerepjátszásra is folyamatosan emlékezteti a nézőt. A szolgához kötődik az előadás „megoldása” is, mely Goldonival ellentétben nem házasságokban, hanem leleplezésekben teljesedik ki: a szolga elmondja, hogy a szereplők elcserélték egymás között a szerepeket. Ez az alternatív nem happy end érdekes logikai csavar, de tekintve, hogy az előadás maga nem folyamatosan, hanem csak nyomokban tartalmazza ezt az önreflexiót, tűzoltásnak tűnik.

A színészi játék is csak ritkán adja vissza a többszörösen összetett szerepjátszás finomságait. A Mariucciá-t, a szobalányt játszó Zeck Juli (aki az előadás fikciója szerint valójában úrnője, Constanza) például képes erre a többrétegű játékra: kiállásából és sértődöttségéből érezhető, hogy több, mint egyszerű alkalmazott. A Constanza apját, Lucát játszó Sirkó László pedig nagyszerűen érzékelteti, hogy öregségében saját szórakoztatását és örömét leli abban, ha inkább rátesz még egy lapáttal az aggkori problémákra – például süketnek tetteti magát, vagy úgy tesz, mintha nem ismerné meg lányát. A darab szövege alapján a másik „öreg”, Silvestra is kettős játékot játszik: tudatosan csapja be önmagát (hiszen valójában nagyon is tisztában van vele, hogy soha nem lesz a grófé), de legalább így legyen neki jó, játékból.

Balra: Orth Péter (A
Balra: Orth Péter (A képek forrása: Kecskeméti Katona József Színház)
Csombor Teréz Silvestrájában viszont nyoma sincs ennek az agyafúrt kettősségnek – csak a nyafogós-selypítős infantilizmus látszik belőle. Constanza (Danyi Judit) tűzről pattant, bájos bajkeverő – de intonációja természetellenes, csúnyán megtörik az egyébként nem mindennapi szövegen. Felicita (Magyar Éva) a fiatalabb és csinosabb barátnő mellett csipegeti a lehullott morzsákat. Férje, Leonardo (Csémy Balázs), óriásira tömve játssza el, hogy tohonya és papucs. Dorotea (Kéner Gabriella) a megtestesült anyaterror, ráadásul bármelyik férfit lecsapná lánya kezéről. Lánya, Pasquina (Krajcsi Nikolett e.h.) most még ártatlan, tétova kislány, de már elkezdett az anyja fölé nőni. Battistino (Aradi Imre) jelentéktelen, Rinaldo gróf (Orth Péter) jelentékeny piperkőc. Odoardo lovag (Szikszai Rémusz) wilde-i magasságokban szárnyaló dandy.  

Miért ne hullhatna le az álarc mindegyikükről?

Vö. Ugrai István: Álarc 

Szerző: Rádai Andrea
Cím:  Hebehurgya hölgyek,  Szerző:  Carlo Goldoni,  Szöveg:  Török Tamara fordítását átdolgozta, Vécsei Anna, és a társulat befejezte,  Rendező:  Réczei Tamás,  Díszlettervező:  Mira János,  Jelmeztervező:  Kiss Borbála,  Asszisztens:  Sirkó Anna,  Szereplők:  Sirkó László,  Csombor Teréz,  Danyi Judit,  Magyar Éva,  Csémy Balázs,  Kéner Gabriella,  Krajcsi Nikolett e.h.,  Aradi Imre,  Orth Péter,  Szikszai Rémusz,  Zeck Juli,  Csizmadia László,  Puskás Gyula,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott