Ed Templeton: The Cemetery of Reason / Ernst Múzeum
2011.02.20.

Ed Templeton a közvetlen környezetét örökíti meg, de egyúttal túl is mutat rajta: miközben kíméletlenül ábrázolja az értékválságot, témáival és szimbólumaival rájátszik a zavaros állapotokra, hogy végül a nézőnek se maradjon kapaszkodója, mi számít megbotránkoztatónak valójában. MATÓ ZSÓFIA ÍRÁSA.

„Az út, amelyen állok, más utakhoz kapcsolódik, betonhoz és fémhez, és nem jut eszembe olyan hely, ahová ne vezetne el. Legalábbis bárhová elvezet, ahová autóval el lehet jutni” - írja bevezetőjében Ed Templeton, akinek több szempontból is fontos az aszfalt és a városi tér. Egyrészt azért, mert az Egyesült Államok kaliforniai polgáraként mindennapi tapasztalatként éli meg, hogy „betonszalagok tekergő gubancán” közlekedik. Másrészt pedig azért, mert ő az átlagosnál is több időt tölt ezeken az utakon: profi gördeszkásként távoli turnékon vesz részt. Saját bevallása szerint élete központi eseményei ilyen utak mentén zajlottak, a gördeszkázástól a szerelemig.

Arto and Mimi
Arto and Mimi
Analóg gépét pedig mindenhová magával viszi, és fotókat készít az autóból, a szélvédőn keresztül; portrékat a gördeszka-pályák közelében vagy egy-egy hotelszobában. Az elkapott pillanatokból, ügyes megfigyelésekből egyrészt egy utazó emlékei, másrészt egy társadalmi változásokra reflektáló anyag rajzolódik ki. A fotózás mellett festmények, rajzok és szobrok segítségével dokumentálja élete eseményeit, és sokszor ötvözi is ezeket a médiumokat. Az Ernst Múzeum tárlatán olyannyira összefonódnak, hogy akár egyetlen, végigvitt sorozatként is felfoghatók a kiállított művek. Bár egyes szériái tematikusak, ezért önálló néven szerepelnek a főcím alatt, a visszatérő motívumok miatt egységesnek és – a kurátori munkának köszönhetően – átgondoltnak tűnik az évtizedes Templeton-gyűjtemény.

A tárlat a Cemetery of Reason címet kapta, mely az egyik alkotás fantázianeve is egyben. Hogy miért kell „temetni a józan észt”? Templeton műveinek kifejezetten jót tesz, hogy látszólag különösebb tervezés nélkül, ömlesztve állítják ki azokat. A másodpercek haladnak, Az alvók vagy a Tinédzser dohányosok című fotósorozat jól körülhatárolható témát jár körbe, a többi kép viszont legtöbbször egy nagyobb halmazban kezd „élni” igazán. A bénaság zsákutcája című egységek például végigvonulnak a kiállításon: az 1999-2010 között készült fotók bekeretezve, szorosan egymás mellett állnak. A szexuális töltetű képek mellett gyerekportré, kórházi ágyon fekvő családtag, meghitt otthoni jelenet látható. Ahogyan az intim és az obszcén fogalmai találkoznak, a néző is egyre inkább zavarba jön, és máris átérezhető az a káosz és kilátástalanság, melyet Templeton közvetíteni szeretne. A nézőből voyeur, vagyis kukkoló lesz, aki olyan eseményeket is láthat, melyek az általában vett privát szférában történnek.

Johnny Hurt
Johnny Hurt
Az is tény ugyanakkor, hogy a művész folyamatosan elidegenítő hatásokkal játszik, manipulálja képeit. A fotók alá mottókat, idézeteket ír, az előhívott fényképekre festékkel húz vonalakat, vagy széttépi azokat, az aktfotókat geometriai mintákkal töri meg. Ez a fajta játékosság és az alkotó kommentárjaira jellemző fanyar humor teszi egyedivé a képsorozatok egyébként lehangoló üzenetét. 

Templeton munkái kitöltik a teret: a falakat beborítják a fotók, akvarellek és rajzok, a szabad helyekre pedig nagy méretű installációk kerültek. A rá jellemző figurákat, melyek szinte mindegyik festményén visszatérnek, háromdimenziós szobor formájában is megtekinthetjük. Ezekben az emberi arcokban valójában semmi emberi nincs: nonfiguratív díszítés borítja őket, testrészeik torzak. Szintén jellemző motívum, mely talán még a végtelen utakon való utazás élményéhez vezethető vissza, hogy a figurák szájából hosszú, kacskaringós fekete szalagok indulnak el, hosszú, apró betűkkel írt üzenetekkel.

A festmények és rajzok fantáziavilágában is keveredik frivol és szent. Templeton sokszor használ ősi, vallási szimbólumokat, mint a kígyó vagy a madár, az életében fontos szerepet játszó nőket pedig egy kihajtható oltárhoz hasonló formára festi – ám végül minden képén megtöri a harmóniát, általában a meztelenség vagy a szexualitás nyílt ábrázolásával, esetleg egy oda nem illő idézettel.

Ahhoz képest, hogy Templeton személyiségéhez szorosan hozzátartozik a gördeszkás szubkultúra ismerete, a fellépésekre, edzésekre viszonylag kevés konkrét anyag utal a tárlaton - akkor is inkább az életmód okozta sérülések jelennek meg. Ezt valamennyire pótolandó, egy rövid videón ismerkedhetünk néhány utcai trükkel.

Ed Templeton nem ismer tabukat, és nem is szelektál: a nézőre bízza, melyik fényképpel tud azonosulni, és melyik fotó előtt fordítja el szégyenlősen a fejét, mintha nem akarna szembesülni egy túlságosan is személyesnek ható, de mégis egész közösségeket jellemző dokumentummal.

A kiállítás 2011. március 20-ig tekinthető meg.

A kiállítás egyes képein meztelenség, szex vagy ezekre utaló magatartás látható, ezért a kiállítás 18 éven aluliak számára nem ajánlott!

Vö.: Götz Eszter: Tánc az utcán
Gellér Judit: Egy amerikai gördeszkás naplója 
Csider István Zoltán: Ösztönből, szabadon, szorongva 

Szerző: Mató Zsófia
Kiállítás:  The Cemetery of Reason,  Alkotó:  Ed Templeton,  Helyszín:  Ernst Múzeum,  Időpont:  2011. január 22 - 2011. március 20.,  Kurátor:  Thomas Caron,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott