Budapest Fringe
2008.04.04.

A Fringe Fesztiválnak már az ötletébe beleszerettem: a legelső – még az Erzsébet téri parkot övező helyszíneken – az újszülött fesztiválok bájos kuszasága ellenére is magával ragadta az embert. A második évben megtalálta igazi otthonát, a Millenárist, s idén már hiányzott volna. ZSOLDOS DÁVID ÍRÁSA.

Noha – valószínűleg látogatóként is, de zsűritagként bizonyosan – legkésőbb az utolsó napra menthetetlenül belefárad az ember a szélsőségesen különböző stílusok és minőségek kavalkádjába. De ez így van jól: a Fringe nem arra való, hogy az ember megfontoltan és előre eltervezetten „műélvezzen”, hanem arra, hogy engedje szabadon magára ömleni az impulzusokat – s bízzon abban, hogy a legemlékezetesebb produkciók akkor sem tűnnek el az emlékezet mélyén, ha később képek és hangok sokasága közül kell felidéznünk őket. A fent említett kavalkád spektruma pedig – mind stiláris, mind minőségi szempontból – már a műsorfüzetet lapozgatva is megdöbbentően széles… S miután végigkóstolgatta az ember a három nap kínálatát, a megdöbbentő mellé a szívmelengető jelző is odakívánkozik.


Szívmelengető, mert idén is részünk lehetett néhány kiemelkedően élvezetes produkcióban, és még a hátborzongatóan amatőr próbálkozásoknak is általában megvan az a bocsánata, hogy valódi lelkesedésből művelik. Az amatőrök közé odasettenkedő profiknak meg elévülhetetlen érdemük, hogy az általuk odavonzott közönség jó eséllyel bekukkant egy még nevesincs zenekar előadására is – és ha teszik, amit kap, ott is ragad. Bár a Fringe nemcsak fesztivál, hanem verseny is, botorság lenne az utóbbira helyezni a fősúlyt – nem a vetélkedés, az összemérhetetlenül különböző produkciók megmérettetésén van a hangsúly, hanem a varietas delectat kiteljesedésén. Hopp, jut eszembe, volt a Fringe-en egy ilyen nevű, egész ügyes kvartett is…

De lássunk néhány klasszikus zenei produkciót közelebbről – mondanom sem kell, hogy a teljesség igénye nélkül. Szombat délelőtt játszott a Fogadó fölszintjén a Capriccio Kamarazenekar: esetükben a délelőtti időpont nem feltétlenül jelentett hátrányt, hiszen a délutáni-esti produkciók alatt a terem alapzaja szinte már elviselhetetlenül magas volt. Lelkes, tehetséges fiatal vonósegyüttest hallhattunk, lendületesen és odaadással előadott Mozart, Bach Bartók-művekkel, s egy kortárs darabbal. A mélyvonós szekció talán kicsit gyengébb volt a többinél, de ez inkább csak a recenzens szőrszálhasogatása, mint az előadást valóban zavaró momentum. Szintén nagyon tetszett, s a Fringe talán legnagyobb meglepetése volt számomra Gyöngyösi Ivett magával ragadó zongorázása, aki érzékenyen és önfeledten előadott Chopinjeivel sikerrel küzdött meg a Fogadó egyre zajosabb terében a közönség figyelméért – meglepne, ha nem hallanánk róla a későbbiekben. Mi sem jellemzőbb a Fringe-re, hogy a Schola Gregoriana Calasanticana koncertjére még egy rockegyüttes dübörgésével a fülemben ültem be; a fiatal együttes által tökéletes tisztasággal és megkapó egyszerűséggel előadott gregorián tételeket hallgatva ismét rá kellett döbbennem arra, hogy mennyire nincsen „régi” és „új”; hogy divatok és trendek persze léteznek, de a önmagában az irányzatok értéke és tartóssága finoman szólva is kérdéses. Miért lenne „korszerűbb”, modernebb zene a rock a gregoriánnál? Ma rengetegen hallgatnak rockzenét, de ki merné bizton állítani, hogy nem jön el a kor, amelyben a gregorián ének lefegyverző egyszerűsége lesz a kelendőbb?

Brass in the Five
Brass in the Five

Brass in the Five – a tizenöt éves együttes nyilvánvalóan nem bemutatkozni, hanem örömzenélni jött a Fringe-re. Szombat éjjeli produkciójuk inkább interaktív show volt, mintsem koncert: az előadás elején kiosztott műanyag csöveket a már némileg kapatos hallgatóság meglehetősen öntörvényűen használta, de az együttes becsületére legyen mondva, hogy meg tudott birkózni a koncertteremben elképzelhetetlen szituációval. És ez a Fringe lényege: legyen a produkció hastánc, barokk kamarazene, esztrádműsor vagy rockkoncert, legyenek az előadók abszolút kezdők, vagy gyakorlott profik, legyen épp kialvatlan, fejfájós reggel, vagy szédült éjszaka – a cél azonos és soha biztosra nem vehető: megtalálni az utat a közönséghez.

Kapcsolódó cikkünk:
Budapesti Tavaszi Fesztivál 2008 (A támogatás részleteit ld. ott)

Helyszín:  Millenáris Park, Marczibányi tér,  Időpont:  2008. március 28-30.