Csehov: Platonov / Maladye Színház, Thália Színház, BŐF 2010
2010.10.20.

A Platonov-komplexus gazdag tünetegyüttesét a Maladype Színház társulata és Balázs Zoltán rendező tiszteletre méltó makacssággal tárja a játszani és gondolkodni nem rest közönség elé. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Közismert tény: első és utolsó dráma a Platonov a Csehov-összesben, hiszen szerzője még húsz sem volt, amikor megírta, de már bő két évtizede halott volt, amikor először megjelent nyomtatásban, s jelentékeny színpadi megvalósításait is csak a XX. század második felétől számítjuk. Az, hogy most a Leonce és Lénától kezdve új, látszólag ismeretlen, valójában alaposan előkészített utakra lépő, arculatában, közönségében és társulati tagjait tekintve egyaránt jócskán megváltozott Maladype Színház elérkezett Csehovnak cím nélkül az utókorra hagyományozott darabjához, egyfelől fontos üzenet, másfelől jelentős tehertétel nézőnek és játszónak egyaránt. 

Faragó Zénó
Faragó Zénó
Legelőbb a rendező és Góczán Judit dramaturg izgalmas szövegváltozatáról kell szólni. A kötetben kétszáz nyomtatott oldalon olvasható, a későbbi négy nagy Csehov-dráma számos, utóbb megnövesztett motívumát és szimbólumát előszámláló Platonovban feltűnően sok a fecsegés, a túlbeszélt szituáció, az éles szemű dramaturg után kiáltó mellékvágány. Nem utolsó sorban épp terjedelme miatt a Platonovot húzni, színpadra írni már önmagában művészet. 

Az Elbert János fordításához többnyire ragaszkodó, de sok helyen jó érzékkel frissített szövegtengert esetünkben igen határozottan regulázták meg. A Csehovnál még húsz, névvel jelölt szereplőből itt mindössze kilenc marad: Vojnyicevék földbirtokos szomszédai, a cselédek és egyéb járulékos elemek teljesen eltűnnek vagy inkább felszívódnak más karakterekben azért, hogy minden energiánkkal a leglényegesebb, szikár precizitással felvázolt viszonyokra összpontosíthassunk. Ebből a szempontból a legnagyobb változáson Iszak Abramovics alakja esett át, aki a Maladype előadásában legalább három másik, az eredetiben még meglévő szereplő szövegeiből kap hosszabb részleteket, árnyalt képet alkotva így a gazdag zsidó pökhendi, Platonov ellen lázadó fiáról (például a színlapról hiányzó Oszip is Iszakban teremtődött újjá). A húzások iránya amúgy jól kitapintható: a borongós Platonov-univerzum középpontja körül keringő kisebb-nagyobb bolygók kiszámíthatóbb röppályára állítása sikerrel megtörténik.

Orosz Ákos és Tankó Erika
Orosz Ákos és Tankó Erika
Csehovnál az első felvonás elején sakkoznak, a második felvonás kezdetén kuglizás zaja hallatszik be, később kártyacsatára célozgatnak – mintha csak a velejéig unalmas vidéki életet fel tudná rázni a játék és a belőle fakadó öröm! Balázs Zoltán színpadán a játék egyenesen az életet vezérlő elvvé lép elő; igaz, nem úgy, mint a Leonce és Léna választható epizódjai vagy az improvizációk sorában kiteljesedő Tojáséj esetében. A valós nézői közreműködés itt mindössze egyetlen epizódra korlátozódik: Iszak és Platonov pool-partijában kézfeltartással fogadhatunk arra, szerintünk ki győz majd. A véletlen, a kiszámíthatóság, a tervezhetőség (folyton ott kering a levegőben a sokértelmű kérdés: „Mi a terved?”), a komolyan vett játék és a játékká bagatellizált ún. „komoly” dolgok, mint amilyen a szerelem, a házasság, a birtok, a vagyon – e témák köré szervezi Balázs Zoltán az estet.

Segíti és – a három és fél órás játékidő utolsó harmadában – akadályozza ebben a Thália Színház Arizóna Stúdióját uraló jókora, a nézők által négy oldalról körbeült biliárdasztal (díszlet: Molnár Bea). A fölé lógatott több tucat pőre villanykörte értőn és érzőn ragyog vagy elsápad, ahogy a jelenet megkívánja. A fekete keretű asztalt borító bézs anyag színével megegyezik a nézőtér fekete pódiumai által keretezett játékteret fedő parketta színe: ahogy az asztalon a dákók lökdösik véletlen- vagy tervszerűen a fénylő biliárdgolyókat, épp olyan kiszámíthatatlanul, mégis megjósolhatóan csapódnak egymáshoz a szereplők a csupán egy léptékkel nagyobb „asztalon”. A választott közeg és annak obligát kellékei folyton játszanak: a központi díszletelemből ágy lesz vagy ebédlőasztal, a golyóból levél vagy óra, és így tovább. A halálra ítélt, dákókkal körbedöfködött Platonov alakja gyönyörűséges kép: mindenki a maga sérelmeiért áll bosszút a felmagasztosuló címszereplőn. A dákókat Szofja aztán egyesével veszi magához, s bizarr, felmeredő tüskékkel borított lényként bámul az utolsó pálca elvétele után lassan összeroskadó testre.

Trileckij nyitó monológjában jól érthetően ismerteti a 8-as pool szabályrendszerét. Ez csak azért érdekes, mert Platonovnak a Csehovnál még gyakori, monológgá formált sóhajai amúgy hiányoznak a szövegből, s az előbbitől eltekintve tán nem is akad olyan pillanat, amikor csak egy szereplő állna a színen. Feltűnően sok a testi kontaktus, a tréfás vagy erőszakos lökdösődés, a látszólag szerelmes összebújás és a láthatóan dühös felhorgadás: szünet nélkül zajlik tehát a játszma az ember formájú golyókkal. A játszma, amelynek a vége, vagyis a legigyekvőbb játékosnak, Platonovnak a leléptetése ugyan megjósolható, ám addig még sok-sok nem várt kombináció és játékötlet kipróbálható. 

Tompa Ádám, Kerekes Vica és Orosz Ákos. Fotók: Kállai-Tóth Anett. A képek forrása: Budapesti Őszi Fesztivál
Tompa Ádám, Kerekes Vica és Orosz Ákos. Fotó: Kállai-Tóth Anett (A képek forrása: Budapesti Őszi Fesztivál)
Első menet: Platonov és a nők. Az első Ligeti Kovács Judit nemes tartású tábornoknéja, Anna Petrovna, aki hűvös eleganciája, arisztokratikus kisugárzása mögé próbálná rejteni perzselő érzelmeit. Aztán ott a régvolt, egyetemi szerelem nyögvenyelős újjászületése, a Szofja-sztori (Fátyol Kamilla): a férfi oldaláról úri passziónak tetsző, a nő részéről azonban halálosan komolyan vett játék, amelyre legalább két házasság és egy emberélet megy rá. A legkönnyebb áldozat a mindig sértődött, a pirulást sírással váltogató, komolyan nemigen vehető Grekova (Kerekes Vica m.v). A végzet gyermeteg asszonya lenne Platonov felesége: Szása (Tankó Erika) a tűrhetőnél tovább tűri különc ura bogarait. 

Második menet: Platonov és a férfiak. Tompa Ádám Trileckije az est első felét ronthatatlan kedvű játékmesterként mókázza és akrobatikázza végig, hogy aztán utóbb átengedje helyét egy háttérbe húzódó, ám mindent pontosan megfigyelő Trileckijnek. A tábornokné fiaként és Szofja felszarvazott férjeként sokszorosan elnyomott Szergej miniatűr tragédiáját Lendváczky Zoltán egész testével közvetíti. Páll Zsolt a tekintélyes, gazdag zsidót, Abram Abramovicsot egyszerre mutatja büszkének és szerencsétlennek. Fia, Iszak (Faragó Zénó) nemcsak apjával és Platonovval, de az egész világgal is haragban van: hűvös és gunyoros szókimondása ruganyosan lendíti alakját a komikustól az infernálisig. 

Orosz Ákos Platonovja kisfiús bájú, a spleent még csak hírből sem ismerő, a többiek kicsinyességét és szűkkeblű gondolkodását bohóctréfákkal pellengérre állító jópofa fickó. Nem töpreng és nem filozofál, ehelyett lendületből, svunggal oldja meg a gondjait, s közben észrevétlenül okoz újabbakat magának és másoknak. Energiáinak ideiglenes lekötésében segítenek a hozzá mindig feltűnően barátságos nők és a valahogy mindig ellenfelévé váló férfiak. Nők és férfiak közé szorulva, marakodásukat egyre távolabbról és magasabbról szemléli. A Platonovot folyondárként benövő kisszerűség kellős közepén kozmikussá növekszik magánya.
 
Szerző:  Csehov,  Cím:  Platonov,  Rendező:  Balázs Zoltán,  Dramaturg:  Góczán Judit,  Díszlet, jelmez:  Molnár Bea,  Szereplők:  Ligeti Kovács Judit,  Lendváczky Zoltán,  Fátyol Kamilla,  Tompa Ádám,  Kerekes Vica,  Páll Zsolt,  Faragó Zénó,  Orosz Ákos,  Tankó Erika
Megítélt támogatás: 25 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Budapesti Fesztiválközpontnak a 19. Budapesti Őszi Fesztivál megrendezésére (2010)
További támogatás: 14 520 000 Ft
Támogató: Nemzeti Erőforrás Minisztérium
A Maladype 2010. évi működési támogatása (2010) - a megítélt összeg 66%-a