Északi fény fesztivál / Cirko-Gejzír
2010.10.11.

Akinek eddig a skandináv filmről Lars von Trier botrányrendezései, Aki Kaurismaki szerzői alkotásai vagy zajos sikereket arató műfaji filmek jutottak az eszébe, most a Cirko-Gejzír jóvoltából betekintést nyerhetett a kortárs északi filmtermés kevésbé ismert keresztmetszetébe. VÍZKELETI DÁNIEL ÍRÁSA.

Látható volt egy drogosokról szóló, egyszerű felütésű finn dokumentumfilm, a Reindeer Spotting, a szép emlékű dogma mozgalom egyik alapító atyjának, Thomas Vinterbergnek a drámája, a Submarino, a dán fenegyerek, Nicolas Windig Refn történelmi fantasy-ja, a Valhalla Rising valamint a kevésbé reprezentatív Above the Street below the Water és a Minden rendben lesz. Az öt film elsőre talán túl szűk rálátást biztosít, és mégis: az első három is elég lett volna ahhoz, hogy a skandináv, sőt kis túlzással a kortárs európai film különböző irányait és törekvéseit szemléltesse.

Az Above the Street below the Water nem más, mint az Igazából szerelem kissé komorabb dán verziója: a film a párkapcsolati problémák elősorolásával a könnyed romantikus film és a bergmani ihletésű lélektani elemzés között lavírozik. De mert egyik sem igazán, a mozi a briliáns színészi játék ellenére is súlytalanná és téttelenné válik. A Minden rendben lesz helyét talán az indokolja a válogatásban, hogy divatos témát érint. A főhős egy Afganisztánból hazatérő katonáról ír forgatókönyvet, miközben feleségével egy gyermek örökbefogadását tervezi. A két téma ugyanakkora hangsúllyal kap szerepet, így ahogy az önsorsrontó szereplő munkája közben elvész fikció és valóság határmezsgyéjén, úgy keverednek össze a néző fejében a nehezen követhető, időben ugráló történetsíkok is.

A nehézkes, erőlködő darabokat a Reindeer Spotting gyorsan feledtetni tudta. A Mikulás városából, Rovanniemi-ből induló sztori látszólag ugyanolyan céltalan, mint a főszereplő, Jani önpusztítása. A Reindeer Spotting – a címe ellenére – szakít a Trainspotting drogromantikájával, de mellőzi a moralizálást is. A film lényege (talán túlságosan is) lassan bontakozik ki: a főhőst makacsul követő kamera éppen azt a folyamatos figyelmet szimbolizálja és valósítja meg, amelyet Jani soha nem kapott meg, de amelyre voltaképpen egész életében vágyott. Bár a rendező a film folyamán nem ítélkezett Jani tettei fölött, a zárlatban jogosan teszi fel a kérdést: most már miért akarja kipróbálni a heroint? Nem kapunk megnyugtató választ.

A Valhalla Rising viking harcosától, a beszédes nevű One-Eye-tól pedig nem is kaphatnánk semmilyen választ, mert egy szót sem szól az egész film alatt. A végsőkig realista Pusher-trilógiával berobbant Refn ezzel a munkájával arra kereshette a választ, hogy milyen filmet forgatott volna Stanley Kubrick a 13. harcos alapötletéből. Az impozáns eredmény, egy különleges képességekkel megáldott gyilkológép utazása a Szentföldre, lassú, hallucinatív beállításokban elmesélve. One-Eye igazi harca nem a csatamezőn, hanem spirituális síkon zajlik: azért néma, mert a IX. század különböző világnézeteinek, mint a mitológia, a kereszténység és a természethitek, összekutyult szöveghálóinak ideológiai útvesztőjében a beszéd teljességgel fölösleges.

Vinterberg Submarino-jának két főhőse, Nick és az öccse (az ő nevét sosem tudjuk meg), a múlt útvesztőjében bolyong. Alkoholista anyjuk mindig magukra hagyta őket gyerekként, így felelősnek érzik magukat csecsemőkorú öccsük haláláért. Felnőttként, immár külön élve, képtelenek változtatni sorsukon, és folyamatosan a múlt hibáit ismétlik. Nick iszik és elhibázott kapcsolatokba kezd, majd lecsukják egy magára vállalt gyilkosságért, ezalatt öccse heroinfüggősége miatt képtelen egyedül nevelt kisfiát ellátni, végül dealerkedés miatt rács mögé kerül, ahol öngyilkos lesz. A két testvér anyjuk temetése után legközelebb a börtönben találkozik rabként: leginkább önmagukat ítélték oda, vezeklés céljából. Sötét tónusai ellenére is a Submarino volt a mustra legoptimistább vállalkozása. Vinterberg úgy készített filmet az újrakezdés lehetőségéről, hogy még annak záró képsora is a múltba tér vissza. 

Igazából nem a földrajzi egység von párhuzamot az Északi fény fesztivál filmjei között, hanem az alkotások hőstípusainak rokonsága. Jani, One-Eye, Nick és az öccse ellentmondásosnak tűnő módon egyszerre az otthontalanság és az otthontól való elvágyódás megtestesítői. Bátor, egyáltalán nem passzív figurák, de nem is a lázadás hajtja tetteiket. Nick magatartása, Jani drogozása, One-Eye harca nem kalandvágyból, hanem sajátos helyzetük szükségszerűségéből fakad. Kifejező, hogy a hónapokig tartó hideg, északi éjszakák megtapasztalói ennyire pontos krónikásai tudnak lenni egy új generáció problémáinak és válaszreakcióinak.
Helyszín:  Cirko-Gejzír mozi,  Időpont:  2010. október 1-5.
Megítélt támogatás: 2 000 000 Ft
Támogató: Mozgókép Kollégium
Az északi filmfesztivál megrendezésére (2010)
Címkék: Cirko-Gejzír