Szakcsi Gipsy Jazz / Zempléni Fesztivál 2010
2010.08.30.

Azt hiszem, a világzene, a dzsessz, a szórakoztató zene, a tradicionális és népzenék területén nálam szakszerűbb megfigyelőnek is nehézséget okozna, hogy klasszifikálja azt a zenei produkciót, amely a Zempléni Fesztivél keretében valósult meg Tokaj főterén augusztus 18-án este. MALINA JÁNOS CIKKE.

Mely produkció nemes egyszerűséggel és maximális tömörséggel Szakcsi Gipsy Jazz nevezet alatt szerepelt a műsorfüzetben. Igaz, a címet követő hárommondatos kommentár számos műfajt sorol fel, nevezetesen a roma folkot, a (hagyományos) jazzt, a keleti zenét, a bluest, a kortárs és a klasszikus zenét, a cigányzenét és a klezmert, nem beszélve a „magyar…elemek”-ről és Bartók 1. zongoraversenyének megemlítéséről. Ehhez a magam részéről még hozzátehetném a magyar nótát és a román populáris hangszeres zenét, és mondjuk a klasszikus zenén belül a Bach-invenció, a fúga (na jó, mondjuk: ál-fúga) vagy netán a bartóki „kicsit ázottan”-karakter hatásával árnyalhatnám a képet, ám ezzel sem igen jutnék közelebb a lényeg megmagyarázásához, tudniillik ahhoz, hogy mitől olyan elképesztően jó ez az egész.

Szakcsi Gipsy Jazz
Szakcsi Gipsy Jazz

Az persze a napnál világosabb, hogy az élmény sine qua nonja, első számú alapfeltétele az, hogy csupa ragyogó zenész szerepelt ezen az egyórás, ráadással együtt (mely ráadásra benyomásom szerint ugyanolyan igényesen felkészültek, mint a műsor „meghirdetett” részére) nyolcvan perces műsorban. Azonban ezek a művészek többféle, igen eltérő világot képviselnek, s ebből a szempontból nem az a csoda, hogy ennyiféle műfaj csillan meg a produkciójukban, hanem az, hogy miként tudnak ennyire egységes – nem, nem is egységes, hanem ennyire intenzív, erőteljes kohéziót mutató zenei folyamatokat és szöveteket létrehozni. Már ahol zenei végeredményről, nem költői prózáról (cigány nyelven) vagy éppen szólótáncról van szó.

Az együttesben Szakcsi Lakatos Bélán és ritmusszekciójának két állandó tagján, Orbán Györgyön (bőgő) és Mohay Andráson (dob) kívül hárman szerepeltek: két roma folkénekes, Rostás Móni és Rostás Csaba, aki ütőhangszeresként, táncosként és szövegmondóként is bemutatkozott, valamint a különleges vendég státusában Roby Lakatos Brüsszelből. (Tegyük mindjárt hozzá, Roby nemcsak a tőle megismert színvonalon zenélt, de mindenfajta sztárallűr nélkül bele is simult az együttesbe, amelynek minden más tagja is abszolválta a maga emberes szólóit.)

A műsor főrésze három vagy négy terjedelmes számot alkotott, amelyek több esetben maguk is lazán összefügő, hosszú, jórészt improvizatív szakaszokra bomlottak, s a nagy részek végén már talán nem is emlékeztünk, honnan indultunk el. A műfajok, stílusok, reminiszcenciák ugyanúgy spontán természetességgel követték egymást, mint a szólók, az összes előadót foglalkoztató tuttik és a legkülönbözőbb részcsoportok számai. Akár a teljes műsort játszhatták volna egyetlen hatalmas improvizációfüzérként, a nagyobb szólók után és az előadócsoport-váltásoknál mindössze egy tapsnyi és lélegzetvételnyi időre megszakítva a folyamatot; mint ahogy a ráadás húsz percét is egyben töltötték ki.

Roby Lakatos
Roby Lakatos

Mondom, ha egyben játsszák az egészet, akkor sem vezethették volna félre a hallgatót, akkor is nyilvánvaló lett volna, hogy a spontaneitás ellazító érzése mögött itt gondos felkészülés, formai szerkesztő munka áll. S ami talán még fontosabb, az egymásra és egymás stílusára való elmélyült odafigyelés, az együttzenélés hallatlan intenzitása és igényessége, s végül, de nem utolsó sorban, az egyénenként és kollektíven is mindenütt megmutatkozó zenei fantázia, amely az első perctől az utolsóig érdekfeszítővé, helyenként katartikussá tette az estét. Egy olyan estét, amelynek hangulatához a csodálatos helyszín, a rendkívül szépen kivilágított tokaji főtér – ez a mediterrán hangulatú, bár nagyon is magyar jellegű épületekkel, sok-sok fával és növénnyel szegélyezett, tündéri terecske – is hozzátette a magáét (s ahol a kisáruház épülete illő tapintattal a nézők háta mögött húzódik meg).

Ami mélyen emlékezetembe vésődött ezen az estén, az Szakcsi egy-két őserejű és lekottázhatatlanul izgalmas ritmikai kitörése volt; továbbá Orbán György mindennek alapot adó, derűs, rugalmas és energikus bőgőzése, Mohay egyik egészen lenyűgöző és merész rögtönzése, nagyszerű zenei összhangja Rostás Csabával, akinek kivételes kisugárzása, akár énekelt, akár szájdobolt, ütőzött, táncolt vagy szöveget mondott, a nagy felfedezést jelentette számomra.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Tokaj, Kossuth tér,  Időpont:  2010. augusztus 18.
Megítélt támogatás: 24 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A fesztivál megrendezésére (2010)