Vicky Shick: Repair, Glimpse / Trafó
2009.02.08.

Szép képek, megindító találkozások úsznak egy végtelen hosszúságú, időtlen estében, ami a nézői befogadóképességet jócskán igénybe veszi. Húzni, húzni, húzni. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Repair
Jelenetek a Glimpse című előadásból
Vicky Shick, a magyar, de gyermekkora óta New Yorkban élő, magát „örök emigránsként” aposztrofáló tanár-táncos-koreográfus alaposan kivette a részét a posztmodern tánc forradalmából. A hetvenes években még a legendás Trisha Brown társulatában is táncolt, később pedig olyan alkotókkal dolgozott együtt, mint Daniel Lepkoff vagy Stephen Petronio. A Glimpse, mely amerikai és magyar táncosok közreműködésével készült, tavasszal a New York-i Magyar Évadon is bemutatkozik majd.  

A Trafóban a díszlet finoman szólva is puritán: a színpad elején egy nejlonba burkolt, fémhuzalokból csomózott, méretes installáció lóg a plafonról, míg átellenben, hátul, egy óriás, áttetsző műanyaglap figyel, rajta díszítésként két négyzet. A levegőben lógó díszlet mindkét előadásban állandó, bár a második produkcióban bekerül néhány egyszerű fabútor, egy asztal és egy pad is. Barbara Kilpatrick díszlet- és jelmeztervező meglehetősen minimalista, visszafogott látványvilágot teremtett, az előadásban szereplő ruhák sem nevezhetők harsánynak, egy árnyalatnyira sem lógnak ki a fekete-szürke-fehér színskáláról. Hogy itt aztán semmi világi hívság, közönségbarát, léha szórakozás nem lesz, az tisztán deklarálva van: már a lógó kerítésdarabnál eldőlt minden. 

Repair
Az első darab, a Repair furcsa női duett Vicky Shick és Jodi Melnick között. Két nő: egy háttérben maradó, középkorú, szikár, visszafogott, nemtelennek ható és egy extrovertált, fiatal, érzéki, lobbanékony, szenvedélyes. Vicky Shick keleties hatású, csillogó, sötét nadrágot visel, átkötős, vastag övvel összefogott felsőrésszel, míg partnere fekete felsőben és átlátszó, mereven elálló szoknyában jelenik meg, zabolátlanul kócos, vörös haja rendre kibomlik. Mester és tanítvány, két idősík összecsúsztatása vagy amolyan ’találkozás egy fiatalemberrel’?

Vicky Shick, az idősebb nő arca mozdulatlan, az egész jelenség rendkívül introvertált, míg a fiatalabb, Jodi Melnick grimaszol, hisztizik, dühöng. Míg Shick mozdulatai egyre inkább, szinte jelszerűen leegyszerűsödnek, addig a másik nő szertelenül egyéni és heves. Az idősebb táncos mezítláb van, minden lépése puha, társa viszont egy fordulóra kopogós cipőt ölt, így ütemes, ritmusos kopogásával még inkább dominánssá lép elő. Mégis, hiába feltűnőbb ez a figura, éretlenebb is, a két nő együttes jelenléte felerősíti a másik jellegzetességeit. Bár kissé hosszú, eseménytelen és repetitív, de intim, szép pillanatokban nem szűkölködő munka a Repair, mely mintha csak az átélt sors elmesélhetetlenségéről, átadhatatlanságáról adna hírt. 

Glimpse
A második előadás, a Glimpse nagyszerű darab lenne felére-harmadára húzva, de egyszerűen méltatlan és felesleges megvárni, hogy az unatkozó nézők elkezdjenek kisomfordálni a teremből. Nem tudom, hogy a nagyon különböző közegből érkező résztvevők – Bakó Tamás és Fekete Hedvig illetve Christine Elmo és Diane Madden – mozgásötleteinek összeillesztésére, összecsiszolására hagyott rövid idő tette-e, de az előadás még rendkívül nyers állapotban van: mint egy film, vágás előtt.

Vannak izgalmas koreográfiai ötletek, például termékenynek tűnik, amikor mintha csak családi fotókat látnánk, a szereplők lassan csoportba rendeződnek, majd különösnél különösebb családszerkezetekbe állnak be. Olyan kopott, megbarnult felvételeket idéznek, melyekről minden szereplő sorsa tisztán leolvasható: Hellinger-terápiáért kiáltó családok ezek. Zavarbaejtő és tanulságos az a folyamat is, ahogy egy-egy szereplő elmozdulásával mindig átrendeződik a teljes családstruktúra.

Glimpse. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Viszont rendkívül sajnálatos, hogy nem szabadultak meg a gyengébb, erőtlenebb ötletektől, melyek felhígítják az egész darabot. Nyilván kellemes és inspiráló ebben a darabban szerepelni, biztos vagyok benne, hogy rendkívül baráti hangulatú lehetett a próbafolyamat is, de mégiscsak szem előtt kellene tartani, hogy végül a nézőknek van-e ebből öröme. A szűrés, a szelektálás és a sűrítés totális hiánya ugyanis meglehetős önzés. Nyilván a négyek számára felszabadító hamiskásan énekelni az Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék… kezdetű nótát, (mely gyerekkori emlékfoszlányként akár jelentéses is lehet), mégsem bátorítanék senkit hasonlóra a továbbiakban.

Persze, értem én, milyen érdekes, ahogy négyen négyféleképp hangicsálnak, de bárcsak ebből a sokféleségből – mely az évtizedeken át Trisha Brown-nal dolgozó, középkorú Diane Maddent, a fiatal és radikális Brooklynban élő és alkotó Christine Elmo-t, az egyik legjobb hazai kortárs táncost, Bakó Tamást és a hosszú kihagyás után is jó formában lévő Fekete Hedviget inspirálja – jóval többet látnánk, mint hallanánk…


Vö. Horeczky Krisztina: Magánügyek, közkínok 
Ádám Kata: Mozdulatmesék

Cím:  Repair, Glimpse,  Koreográfus:  Vicky Shick,  Helyszín és időpont:  Trafó, 2009. január 29., 30.,  Díszlet- és jelmeztervező:  Barbara Kilpatrick,  Zene:  Elise Kermani,  Fény:  Kovács Gerzson Péter,  Táncosok:  Bakó Tamás,  Christine Elmo,  Diane Madden,  Jodi Melnick,  Vicky Shick,  Fekete Hedvig
Megítélt támogatás: 3 000 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Külföldi együttesek vendégszereplésére a Trafóban (2008)
További támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Fekete Hedvignek a Vicky Shick-kel való közös produkció létrehozására (2008)
További támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az Új Előadóművészeti Alapítványnak Vicky Shick és Eva Karczag meghívására a Budapest Tánciskolába (2008)