Előadások a 80 éves Szepessy Tibor tiszteletére / Eötvös Collegium
2009.01.25.

Vészterhes időkben –1949-ben – ígéretes ifjú tehetségként nyert felvételt az Eötvös József Collegiumba Szepessy Tibor klasszika-filológus, irodalomtörténész, műfordító. TÓTH IVÁN ÖSSZEFOGLALÓJA.

Hatvan év elteltével ugyanitt gyűltek össze pályatársai, tanítványai és tisztelői, hogy nyolcvanadik születésnapja alkalmából előadásaikkal köszöntsék a magyar ókortudomány egyik kiemelkedő alakját.

Szepessy Tibor
Szepessy Tibor
Sok évvel ezelőtt zöldfülű történészhallgatóként a Szegedi Tudományegyetem (akkor még JATE) aprócska latin szemináriumában izgalommal vegyes kíváncsisággal vártam többedmagammal a városba vendégelőadóként ellátogató Szepessy Tibort, aki akkor éppen Apollóniosz Rhodioszról beszélt váteszi hevülettel a - néhány perc elteltével már teljesen megbűvölt - hallgatóságának. E személyes tapasztalat birtokában nem volt nehéz elképzelnem, hogy mit érezhetett és láthatott Mükéné romjai között az a görög felvigyázó, aki ahelyett, hogy kötelességét végezve az idegenvezetői engedéllyel nem rendelkező Szepessy Tibor rögtönzött előadásának véget vetett volna, megkérte az akkor még latin szakos hallgatót, Hiller Istvánt, hogy fordítsa tanára szavait. A Hellaszban tett tanulmányút emlékképeinek és a legendás, „combközépig érő zöld pulóvernek” a felelevenítése mellett az oktatási és kulturális miniszter az ünnepelt hazai és nemzetközi klasszika-filológiában elért eredményeit és több évtizedes tanári munkáját is méltatta az Eötvös Collegiumban tartott egynapos konferenciát felvezető köszöntőjében. A múltidézés a rendhagyó miniszteri beszéd után tovább folytatódott, de ezúttal már tudományos előadások formájában.

A nap folyamán az ünnepelt tiszteletére tizennyolc felolvasás hangzott el négy ülésszakban. A változatos előadástémák jól tükrözték azt a sokszínűséget, amely Szepessy Tibor tudományos munkáját az eltelt évtizedekben jellemezte. Az előadók jóvoltából elkalandozhattunk Menandrosz világába, a Szent István kori Magyarországra, Mátyás udvarába, bepillantást kaphattunk Pindarosz és Philétasz költészetébe, a császárkori Róma irodalmi életébe, a bizánci retorikába és történetírásba, de szó esett Comenius latinságáról, a görög irodalom reneszánsz kori újraéledéséről, Homérosz goethei recepciójáról vagy éppen – Joseph Ratzinger nyomán – Benedek Európájának kulturális válságáról.

Egy témát azonban nem érintett senki: a görög szerelmi regényt. Talán mert – mint ahogy az egyik résztvevő tréfásan megjegyezte – senkinek nem volt bátorsága Szepessy Tibor egyik legkedvesebb „vadászterületére” bemerészkedni. E hiányosságtól eltekintve az előadások színvonalára nem lehetett panasz, már csak azért sem, mert többségük tudományos nóvumot is kínált, s ezt mi sem bizonyította jobban, mint hogy Szepessy Tibor az ünnepi esemény közepette sem feledve főszerkesztői feladatát, nem egy előadást cikké átdolgozva is szívesen látna a nemrégiben Akadémiai Nívódíjat kapott Antik Tanulmányok folyóiratban.   

A késő délutánba nyúló előadásfüzér azonban nem csupán szerény főhajtás volt egy kiváló tudós és tanár előtt – akit 1956 után a diákságra veszélyesnek ítélve hosszú évekig „száműztek” a szakmából –, hanem más is: tanúbizonyság. Egy a hetvenes évek végén napvilágot látott tanulmányában Szepessy Tibor a görög és latin próza fordításáról elmélkedve egy „tragikusan megszűkült és túlterhelt szakmai bázisról” beszél. Több mint három évtized távlatából elmondhatjuk, hogy a magyar ókortudomány és klasszika-filológia helyzete nem sokat változott. De legalább él és élni akar!

Erre volt tanúbizonyság, hogy a négy ülésszak alatt nem csupán a különböző szakterületek immáron hazai és nem egy esetben nemzetközi hírű kutatói – elég itt a tudományos világszenzációt keltő Arkhimédész palimpszeszt kiolvasását elvégző magyar kutatócsoport tagjaira utalnom - adták át egymásnak a stafétabotot, hanem a különböző generációk is. Szimbolikus volt, hogy az előadássorozatot az ifjabb pályatárs Tegyey Imre nyitotta meg, késő délután pedig a két legifjabb Szepessy-tanítvány, Juhász Erika és Adorjáni Zsolt zárta le. A folytonosság tehát megvan. S noha állandó szélmalomharcot vívnak, olyan tudósok is vannak, mint például Szepessy Tibor, akik nem bújnak a tudomány elefántcsonttornyába, hanem tanítanak, nevelnek, inspirálnak és példát mutatnak szakmai alázatból, emberségből, tisztességből. Egyszóval igazi értékeket közvetítenek. Ezért is gondoljuk, hogy a magyar tehetséggondozás bástyájának, az Eötvös József Collegium kurátori posztját mostantól az arra legmegfelelőbb ember tölti be Szepessy Tibor személyében.

Jó lenne még többet áldozni ezekre az értékekre és képviselőikre, még akkor is, ha sok rövidlátó, önjelölt ítész csak legyint, mondván: „nem piacképesek”. Tévednek.

Szerző: Tóth Iván
Helyszín és időpont:  Eötvös József Collegium, 2009. január 16.,  Támogatás:  egyelőre nincs adat