Márton László: Az állhatatlan / Egri Gárdonyi Géza Színház
2009.01.07.

A trilógia első részeként 2007-ben bemutatott A nagyratörő méltó, mégis érdektelenebb és rendezőileg problematikusabb folytatása a második darab, mely mielőbb várja a befejező harmadikat, A törött nádszált. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

A sorozat együtt (a tudatban – vagy dvd-n) bizonyára más minőség lesz, mint a kényszerűen elszigetelt három premier.

Schruff Milán
Schruff Milán

Báthory Zsigmond, Erdély fejedelme a „minap” alaposan megtisztította a terepet uralkodása számára (vagy ha nem ő, akkor az ilyen-olyan okból hívéül szegődöttek, meg az egymást felnyársaló urak), de épp az uralkodáshoz nem fűlik a gyenge fizikumú, fordulékony jellemű fiatalember foga. Az uralkodáshoz – és a Krisztiernával folytatandó házasélethez. Schruff Milán egészségesebb, felnőttebb Zsigmondot játszik, mint eskóros előéletében: amolyan „lássuk, Uramisten, mire mész nélkülem”-férfit, aki katonásan otthagyja a csatateret. Gyilkoljátok egymást ismét ti, ezúttal más felállásban, az asszony pedig magára vessen, minek jött hozzám feleségül. Zsigmond attól állhatatlan, hogy eláll a tőle netán várható cselekvésektől, köz- és nászi téren egyaránt.

Márton László emelkedett nyelvezetű, de így is fürge szavú verses drámájának nem legfőbb sajátja az erdélyi történelem egy shakespeare-i szakaszára rávitt cinizmus. Az (ön)ironikus, okos beszédmód alól is tragikum tör föl. Csizmadia Tibor rendezése jól szabályozza a históriai piknik és pánik eseményrendjét. Bármit hoznak össze vagy hordanak szét a helyzet uralására a jövő betájolására tökéletesen alkalmatlan figurák, a veszteség látszik a legélesebben: ami nem sikeredett. Ami szinte a kezükben volt, fejedelemnek, főrendeknek, magyaroknak, ide sodródottaknak – s mégis fuccs. Nem elsősorban a török és a Habsburg kettős szorításától.

Mészáros Sára
Mészáros Sára
A nagyratörőben az ablakszemekkel felénk meredő ferde háztető abszolút elvont tere, lejtője lehetett a darabnak: magának a járásnak, a lábon maradásnak a nehézségeire, képtelenségére, egyensúly-mutatványára utalhatott remekül. Az állhatatlanban a szétprédált, kifosztott, elhagyatott mai tér nem távolodik ilyen határozottsággal a parabolikusan is értelmezhető cselekmény helyszínétől, viszont nem is nyit egyértelmű absztrakciókat. Csanádi Judit díszlete kevésbé autentikus, kevésbé találó, mint az első rész szolgálatában ama tető. Ez a kóceráj leginkább talán egy elhagyatott munkásszálló már semmi ellophatót nem rejtő hajdani közösségi helyisége lehetett. Lábavesztett foteltorzó, ócska fűtőtest, rokkant, foghíjas pianínó, vastag huzalokból hegesztett rémületes virágállvány-fal, kiszáradt növények, szétszórt, tépett sajtótermékek. És lékek. A náddal fedett középső téglalap a boszorkányos Járó Zsuzsa (Özvegy Kovacsóczyné) alatt szakad be az előadás egyik leghatásosabb, korai jelenete után: az igazát (és a decens Nagy András alakította Jósika István kancellár elszalasztott esetleges igazát) hiába bizonygató asszony az öngyilkos fulladásba lépdel tehetetlenségében. A másik négy, a padlatba vágott ablak alatt nem a vizet, hanem egy másik elemet: az elbukó székely lázadás tüzét, poklát sejteti. Népvezérként Blaskó Balázs (Ördögh Balázs) és Pálfi Zoltán (Károlyi András) állja meg a helyét – azzal az állhatatlansággal, amely a túl hamar elhitt győzelem és emésztő tehetetlenség következménye.

A dráma-hármasoltár második képe is férfitömeget ábrázol, s az egri társulat megint bírja a próbát, különösen Safranek Károly jégcsap Bocskaijának, Görög László viharfelhő Carillójának, Kaszás Gergő éjféli Thoroczkay prédikátorának, Mészáros Máté véreső Geszti tanácsurának, Venczel Valentin (h)ideglelős Kornis kincstartójának, Sata Árpád zúzmarás Borsoló János ítélőmesterének köszönhetően. Jó az előadás meteorológiája, mert szeszélyes, megjósolhatatlan – utólag annál pontosabban, keservesebben krónikázható – időt von a XVI. század legvége fölé. Hibátlanul kifaragott, így szuggesztíven szoborszerű Bozó Andrea Krisztiernája: a didergő lélek, aki nélkül a férfiak e történelemgépe nem jönne mozgásba.

Bozó Andera (Forrás:gardonyiszinhaz.hu)
Bozó Andrea (Forrás:gardonyiszinhaz.hu)
A díszletet kétfelől is nézheti a publikum (bár nem minden és nem mindenhonnan látható belőle). Az ide-oda játék kényszere nem előnyös a színészgárda számára (a közönségnek sem). Nagy Fruzsina jelmezei, a sportöltözékekre, oldalt csíkozott melegítőkre is emlékeztető, mégis pitykézett-kapcsozott-cicomázott nadrágok, felsők, kosztümök a megfelelő elgyűrődéssel, nyűttséggel érkeztek az előzménydráma ruhatárából: bokáig, térdig bevérezte, bekormozta, másutt is feltépte őket történet és történelem – amelyből egy rész még hátravan.

 

Vö. Zappe László: A beretva
Csáki Judit: A helyzet fokozódik
Ugrai István: "Mily szerető és nyíltszívű a magyar"

Szerző:  Márton László,  Cím:  Az állhatatlan,  Rendező:  Csizmadi Tibor,  Díszlet:  Csanádi Judit,  Jelmez:  Nagy Fruzsina,  Irodalmi munkatárs:  Radnóti Zsuzsa,  Zene:  Melis László,  Világítás:  Bányai Tamás,  Szereplők:  Schruff Milán,  Görög László,  Nagy András,  Mészáros Máté,  Safranek Károly,  Kaszás Gergő,  Bozó Andrea,  Mészáros Sára,  Vajda Milán,  Venczel Valentin,  Tunyogi Péter,  Blaskó Balázs,  Pálfi Zoltán,  Ötvös András,  Járó Zsuzsa,  Sata Árpád,  Kelemen Csaba,  Rácz János,  Bányai Miklós,  Vókó János,  Fehér István,  Várhelyi Dénes,  Szívós Győző,  Tóth Levente,  Fehér István,  Lisztóczki Péter
Megítélt támogatás: 3 000 000 Ft
Támogató: Katona József Produkciós Pályázat
Az állhatatlan című darab bemutatására (2008)