Hirdetés
Elismertségében is ismeretlen lengyel animátor, Mariusz Wilczyński lepett meg néhány éve minden idők legfájóbban varázslatos animációjával. Most utánajártunk, mi mindent rajzolt még. GYENGE ZSOLT ÍRÁSA.
Ridley Scott Napóleonja jó vicc, aminek hiányzik a csattanója, ígéretes revizionista portré, amit csúnyán összemaszatoltak, és gigászi látványfilm, aminek elsorvadnak az izgalmai – miért nem érződik mégsem kudarcnak? SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Négy művésszel, négy művészeti ág képviselőjével beszélgettünk a kiégés általános jelenségéről. Talán nem meglepő, hogy Simon Márton költő, Fábián Gábor színész-rendező, Grosan Cristina filmrendező és Szeri Viktor táncművész nagyon hasonló problémákat vázoltak fel a téma kapcsán. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Hirdetés
Fazekas Máté Bence azzal a gondolattal játszik el, hogy hány hatóságra van szükség egy középkorú nő kilakoltatásához. Ám minél több ember érkezik a helyszínre, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy a bürokrácia nem igazán tud mit kezdeni azokkal a helyzetekkel, amelyekben némi emberségre lenne szükség. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Matt Reeves a Joker irányvonalán folytatja a képregényfilm-adaptációk revízióját, melyben a társadalomkritika kisebb, míg a klasszikus detektívnarratíva és a feszesre vágott akció nagyobb szerepet kap. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
A 20. század elején kis túlzással egy aprócska térképen múlt, hogy az amerikaiak ne tegyék rá a kezüket Grönland egy részére. Sok expedíció, fagyhalál és a hó fogságában eltöltött hónap kellett ahhoz, hogy a dánok kerüljenek ki győztesen a vitából. A jég ellen korrekt történelmi mozi a sarkköri jég birodalmából. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Pálfi György új független filmje összesen hét évig készült, habár a rendező eredetileg egy rövidfilmmel is elégedett lett volna. Még szerencse, hogy Lemhényi Réka inkább egészestésre duzzasztotta az anyagot. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Hiteles nosztalgia az idilli gyerekkor, az ismerős szülőváros és egy összetartó közösség iránt. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Kenneth Branagh ott folytatta Agatha Christie regényeinek adaptálását, ahol az Orient Expresszel abbahagyta. A belga nyomozó újabb esete ismét mozgalmas, sok újdonsággal nem szolgáló, de kellemes popcorn krimi lett. BOZÓ ANTAL KRITIKÁJA.
Jean-Pierre Jeunet-nek, az Amélie csodálatos élete és az Elveszett gyerekek városa rendezőjének új filmje nem lehet olyan rossz, hogy ne utasítsa maga mögé a Netflix középszerét, gondoltam magamban. Ehhez képest a Bigbug igencsak belesimul a nem túl eredeti, nem túl átütő filmek kínálatába. Bár azért minden képkockán ott van Jeunet védjegye. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A Vegyél el a mozivalóság és a Tiktok-látszat szerelmét kínálja, és be is teljesíti azt. Ebben talán a film sem hisz, de ez semmiben sem zavarja a kommerszmozi alkalmi sikerességét. NAGY TIBOR KRITIKÁJA.
Steven Soderbergh legújabb műve, a Kimi agyonhasznált ötleteket öltöztet kellő mértékben friss és aktuális köntösbe. BECSÁGH DÁNIEL KRITIKÁJA.
Hirdetés
A Cinema City címkéje tökéletesen leírja, milyen élmény is az Unchartedet nézni: igazi kaland helyett inkább „kalandozós”, akciófilmnek (is) sovány, adaptációnak felesleges. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Robert Harris kémregényéből most nem Polanski forgatott filmet, és ez meg is látszik az 1938-as müncheni konferenciával foglalkozó alkotáson. A feszültséget és a kort ügyesen ábrázoló mű Jeremy Irons alakítása miatt lesz igazán emlékezetes, a többit pedig hozzá lehet olvasni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Guillermo del Toro komor és nyomasztó, ám szemkápráztató műben mesél bűnökről és arról, hogy a valódi gonosz nem a rémes külsejű szörnyekben, hanem az emberek lelkében rejtőzködik. KISS DALMA KRITIKÁJA.
Pedro Almodóvar huszonkettedik nagyjátékfilmjében két egyedülálló anya összefonódó története a spanyol történelem metaforájává alakul át. Penélope Cruz az egyik anya megformálásáért 2021-ben Velencében a legjobb női alakítás díját nyerte el. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Hónaljszagolgatás, varázsgomba trip, orális szex a #metoo korában, szimbolikus hiúzsegglyuk Joachim Trier új filmjében. BAZSÁNYI SIMON KRITIKÁJA.
Az új Sikoly film nem frissíti fel a filmszériát, helyette ott folytatja, ahol korábban abbahagyták, és ez nem feltétlenül baj. Nem kiemelkedő, fontosabb elemeiben mégis szórakoztató folytatást kaptunk. BOZÓ ANTAL KRITIKÁJA.
A cannes-i nagydíjas A hős a bürokrácia nyomasztó súlya alatt szükségszerűen összeroppanó emberi erkölcsöt teszi a vizsgálódás tárgyává, inkább kevesebb, mint több sikerrel. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.