Az Oscar-jelöléseket begyűjtő Mudbound után Dee Rees megint drámával jelentkezett. Az oknyomozó újságíró életéről szóló regény megfilmesítése, bár kifejezetten izgalmas is lehetett volna, inkább a hiábavalóságról szóló melankolikus eposz lett. Gyilkos novella helyett kiszámítható költészet. Tovább a cikkhez
Elia Suleiman, a „palesztin Buster Keaton” olyan bravúrosan beszéli a némafilmvígjátékok nyelvét, hogy azzal szavak nélkül is rengeteg elmond arról, hogyan élünk manapság. Modern burleszk és globális abszurd egy filmtörténeti ínyencségben. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Klasszikus skandináv atmoszférája, sötét tónusai és kritikus egzisztenciális kérdésfeltevései ellenére az Öngyilkos túra, bármennyire is elszánt, nem tud felnőni bizarr premisszájához. HARSÁNYI DOMONKOS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nehéz lenne vitatkozni az állítással, hogy minden jó művészet hatást vált ki a befogadóból. És minél jobban elbizonytalanítja, zavarba hozza, annál értékesebb. Jeff Baena új filmje, A lovas lány mindent elkövet, hogy maximálisan eleget tegyen ennek, és szinte már az őrületbe kergesse nézőjét. Tovább a cikkhez
A Grace és Frankie utolsó előtti évada ugyanolyan lélekmelengető, vágyteljesítő gyógyászati segédeszköz, mint a korábbiak – habár az írók érezhetően kezdenek belefáradni a sok hűhóba. BUJDOSÓ BORI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Cathy Jan páratlan rendezése új korszakot teremt a képregényadaptációk világában. FÁTRAI KATA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A gazdasági válság utáni kapitalizmus pontos és fájó kritikáját fogalmazza meg Ken Loach Sajnáljuk, nem találtuk otthon című új filmjében. Az idős rendező dühből jó ennyire. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Adam Sandler és az Oscar? Hosszú ideig úgy hittük, ez a kettő egymást kizáró fogalom, aztán jöttek a Safdie testvérek és egy New York-i ékszerész kálváriája kapcsán megmutatták, hogy tényleg minden lehetséges. Lenne. A Csiszolatlan gyémánt viszont Oscar-jelölés nélkül is megér egy misét. Tovább a cikkhez
Minden idők egyik legbefolyásosabb lányregénye új köntöst kap, de nem felejti el származását. Egy adaptáció, amire igenis nagy szükségünk volt. HARSÁNYI DOMONKOS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Guy Ritchie gyökerei most kicsit tán kifinomultabban gengszterkednek (tisztelet a kivételnek), de persze az elegánsabbak is csak úgy csinálnak, mintha. Mindenesetre rendkívül szórakoztatóan, lelkes rutinnal vezeti őket a főnök. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Noha a Richard Jewell balladája korántsem megrázó erejű dráma, mégis rendezője színvonalasabb alkotásai között lehet említeni. ZALÁN MÁRK KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hollywood tehetséges humoristája képzeletbeli Hitlerrel próbál nevettetni, de sírás lesz a vége. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Kisebbfajta moziszenzáció, ahogy a hipermozgékony kamera kalauzol az első világháború poklában: Sam Mendes egysnittes filmje operatőri és rendezői stílusbravúr, hiányosságai ellenére kivételes moziélmény. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az Úr sötét anyagai ellentmondásos bravúrja, hogy tűkön ülve várjuk egy középszerű fantasysorozat folytatását. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Koronczi Endre több képzőművészeti műfajban (grafika, festészet, fotó, videó, performansz) alkotó, a saját útját konzekvensen járó művész, aki játékos munkamódszeréről, barátságos természetéről és a védjegyévé vált citromsárga felsőruházatáról ismert. Tovább a cikkhez
