Nem, ezt a hangot nem ismerik itthon. Bár az előadói erőfelhasználás módja néha eszünkbe juttat egy-egy nagy elődöt, szó sincs semmiféle ismétlődésről. A kolozsvári Bogdán Zsolt ma a legnagyobb magyar színészek egyike. Aki nem hiszi, járjon utána. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Részeg rigók és hűséges hattyúk, csapodár szürkebegyek és jöttment csicsörkék verdesnek szárnyaikkal e könyv lapjain, de oly hevesen, hogy csak a századik oldal táján vesszük észre: jé, ebben nincsenek is képek? GABNAI KATALIN RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Írhattak volna darabot is. Születhetett volna egy új Baal. A díjakkal elismert író, a török-német Zaimoğlu, és a Dürer-frizurás, német-német Senkel azonban, a rendezővel együtt, inkább csak megkopasztotta Molière-t. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ascher Tamás, mint már annyiszor, most is – szagoltat. Alkotótársaival együtt, orrunk alá nyom valamit, amitől fuldokolva próbálnánk elfordulni, csak hát nem lehet. Letagadni meg még úgy sem. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hárman, nemzeti színben – piros, fehér, zöld melegítőfelsőkbe bújva, csak úgy edzőcipősen – egy osztályterem falhoz tolt padjai között, megpróbálkoznak a lehetetlennel. És mit ad isten, sikerül. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Fekete május lenne a megfelelő cím, ha nem viselné azt sok más, lelki és meteorológiai rendellenességről szóló írás, köztük egy 1899-es Ady-cikkecske is. Itt és most a történelmi elsötétülés megidézése indokolná: 1915-1917 között járunk. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Találkozások élménybeszámolói ezek az írások. Nem irodalomtörténeti kalauz, nem is tudományos munka ez. Nem akar az lenni. De ha még sokáig rosszul reklámozzák, ez lesz az a könyv, amit merő tévedésből „pihévé szednek hűvös kócsagok”. Kár lenne. GABNAI KATALIN ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Bagó Bertalan, a rendező és Tucsni András, a dramaturg, nem csupán honosította a Hamvai Kornél által fordított darabot. Ők „megfejtették” a bajok okát, miközben New Orleansból elhozták Siófokra Blanche Dubois-t, meg a tragédiáját. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az elszánt skót házaspár történetét látjuk, ahogyan azt az Örkény Színház színészei – magukat múzeumi teremőröknek kiadva – játsszák, Gáspár Ildikó betanításában. Frissesség s némi óvatlanság tölti be a stúdiót. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hazáig kísér a darabból áradó kaján vihogás. De legyünk őszinték, a szerző tulajdonképpen elröhögi előlünk az estét, s nekünk inkább a döbbenet jut, miközben követni próbáljuk ezt a tragédiák hordalékából összeálló, sötét történetet. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„És most lefényképezkedünk/ hogy mindörökre meglegyünk.” – szól az És most című kétsoros, ami nemcsak azért ötlik fel, mert Tandori Dezső nemrég hagyott itt bennünket, hanem mert erre az életünkkel teli, örökítő erejű, nagy előadásra is érvényes mondás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Meredt nyakkal lesik az eget a sörünnepre összeverődött népek. Kinek a Zeppelin fontos, kinek a Göncöl. Ám ebből a fekete csempés, alkohol- és vécészagú térből nehéz fölnézni az égre. Itt a vágyakozók a csillagot is csak képzelik inkább. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Aligha van az értelmiségi létnek földközelibb változata, s az anyagban való munkálkodásnak olyan bizarr és kemény formája, mint amikor és ahogyan egy írni is tudó színész a saját testét-lelkét gondozza és dokumentálja. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Szóval, ilyen város nincs. Nem igaz? De hogy fest a dolog akkor, ha ez egy lelki város, és mindannyiunkban megtalálható?” – hangzik A Revizor megoldása című műben Gogol magamentése. S komédiája épp oly dermesztő ma, mint 182 éve. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
