Címke: Orlai Produkció

< 1 - 2 >
Összes találat: 17 db, 2 oldalon
Az Orlai Produkciós Iroda és a Jurányi Inkubátorház közreműködésével két amerikai művész hozza el Budapestre Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című könyvének angol nyelvű színpadi változatát. Barbara Lanciersszel, az előadás rendezőjével és Jake Goodman színésszel beszélgettünk.
Bozsik Yvette új rendezése Minden ötödik órában címmel a családon belüli erőszakról szól. Új műfaj a láthatáron: figyelemfelhívó társadalmi hirdetés, élő plakátképek musicalben elbeszélve. SISSO KRITIKÁJA.
Nagyjából ilyen lehet egy produkció, amelyből az első hét után kiszáll Parti Nagy Lajos – véli az Egri Márta jutalomjátékául szánt est kissé előítéletes nézője. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és az Átrium Film-Színház együttműködve Minden ötödik órában címmel mutatja be a dokumentumokra épülő, családon belüli erőszakkal foglalkozó előadását. Fullajtár Andreával, az előadás egyik szereplőjével beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.
Az író mesterfokon oldotta meg a némi tartózkodással várt munkát, saját nagysikerű művének színpadra ültetését. A regény legfontosabb tartalmai, erényei, jegyei megmaradtak, de egy másik Jadviga párnája keletkezett. Szuverén alkotás. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Kellenek ilyen darabok a színházba, hogyne kellenének: muszáj beszélni olyan témákról, amelyekről fehér asztal mellett nem illik, mert nem szokás. De biztos, hogy így? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A címszereplő, az 1844-ben született Sarah Bernhardt szeszélyesen végletes művész és minden porcikájában különleges asszony volt. „Szent szörnyeteg”, mint a színlap tudatja. Felkavaró szélsőségesség, formátumos öntörvényűség az előadást meg sem környékezi. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A „sodró lendületű és még fülledtebb erotikájú” bohózatok évszázadok óta arról szólnak, mi történik az ágyon szex ürügyén, és ki van az ágy alatt búvóhelyet remélve. E „szextett” hat szereplővel muzsikál. Sakk, sekk: mindig mindenki szinte mindenkit célba vesz. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Kell a minőségi bulvár, elvégre néhanapján, kiváltképp nyáron, leginkább csak szórakozni akar a néző a pénzéért. A hangsúly persze a minőségi jelzőn van. Az osztrák író sok nyelvre lefordított, nem túl technikás lektűrjét valamelyest megemelik a színészi alakformálások. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Szövegíró Bandiként megidézi a darab a szerző befejezésre váró, Őszológiai gyakorlatok című elégikus kórházi versciklusának fiktív költőjét, Dumpf Endrét. De ez más világ. Nyárológiai gyakorlat, flott színházi futam. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
< 1 - 2 >
Összes találat: 17 db, 2 oldalon

Kiemelt ajánlónk

Május 24-én pénteken a Nemzetiben Székely Csaba: Bányavirág című művét játsszák. Kritikánk itt olvasható.

Tovább a cikkhez
Port.hu