Ernest Thompson: Aranytó – Orlai Produkció
2015.07.27.

Ennek a Vári Éva játszotta feleségnek angyali türelme és kifogyhatatlan humora van az elviselhetetlen, és önmagát is nehezen viselő férjéhez. Akiben persze Benedek Miklós felvillantja azért az esendő és szerethető figurát – megteremtődik az a bizonyos kényes egyensúly. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Vári Éva és Benedek Miklós
Vári Éva és Benedek Miklós

Ernest Thompson, aki huszonnyolc évesen írta ezt a darabot, vagyis fiatalon ásta bele magát – na jó, nem túl mélyen – a hetvenesek életérzésébe, megérdemelt jelest kaphatott a kreatívírás-iskolában. A figurákat sikerül megmozdítania, vagyis holmi cselekményes helyzetbe terelni őket – mégpedig nagyjából csupa olyanba, amely a nézőtéren ülő mindenkinek ismerős lehet, hisz mindenki volt vagy van gyerek vagy szülő vagy nagyszülő, vagy mindhárom.

De az Aranytóban – noha alább szót ejtek majd a szülő-gyerek kontra nagyszülő-unoka viszony pikantériájáról – mégiscsak ez a közel ötven évi együttéléssel sújtott házaspár az érdekes. Tudja ezt Orlai Tibor producer, és Gálffi László is, aki az előadást rendezte; az idősebb színészekkel többnyire kissé mostoha színi világban bizonyára Vári Évának és Benedek Miklósnak kerestek szerepet. Tutira mentek: Tolnay Klári és Mensáros László nyomdokain (ők szinkronizálták annak idején Katharine Hepburnt és Henry Fondát abban a bizonyos filmsikerben, amelyben a lányukat egyébként Jane Fonda játszotta, majd el is játszották a két főszerepet színpadon is) méltó utódok ballagnak. Mint a beharangozó cikkekből tudhatni, maga Benedek Miklós hozta a darabot, miután egy másik Orlai-produkcióban, A nagy négyesben is együtt játszik Vári Évával.

Benedek Miklós, Vasvári Csaba és Vári Éva
Benedek Miklós, Vasvári Csaba és Bertalan Ági

Zöldi Gergely fordításában sok csípős-szellemes replika cikázik a színpadon; noha Ethel és Norman bizonyára sokadszor abszolválja ezeket a dialógusokat életről, halálról, fizikai hanyatlásról, feledékenységről, Vári Éva és Benedek Miklós úgy játssza őket, mintha először mondanák. Két reflektált személyiség; kivált a férj, a volt egyetemi tanár Norman kész az örök ön-kommentárra. Frech pasas, aki valaha bizonyára sok energiát fektetett abba, hogy érző szívét és érzékeny lelkét vastag és sprőd iróniával takarja, és mire ebben az emlékekkel zsúfolt, hangulatos, tóparti nyári lakban találkozunk vele, már úgy csinál, mint akit semmi és senki nem érdekel, csak az élettől való búcsú. Épp ebben az ambíciójában feszül szembe vele az energiától és életerőtől duzzadó feleség, aki humoros replikákban is állja a versenyt, de kritikus megjegyzéseitől sem kíméli a férfit. Kettejük fűszeres életkép-jelenetei többnyire tempósak, ez jót tesz az előadás egészének.

Vári és Benedek adja tehát az alaphangot, amelyet könnyed, itt-ott kissé melodramatikus konfliktussal díszít a cselekmény. A házaspárhoz az apa születésnapjára váratlanul beállít negyvenéves lányuk, akivel kivált az apa viszonya meglehetősen zötyögős, mondhatni, semmilyen, vagy – mondhatni tovább – idegenszerű, semleges. A felnőtt lány a vőlegénnyel és annak kiskamasz fiával toppan be; na, ez az a kombó, amelyhez a Benedek-féle apának a világon semmi köze és kedve nincsen. Aztán mégis muszáj, hogy legyen – ekkor fog előkerülni a vastag bőr alól az érző szív, és a lélek megannyi húrja.

Bertalan Ági és benedek Miklós. Forrás: port.hu. Fotó: Puskel Zsolt.
Bertalan Ági és Benedek Miklós. Forrás: port.hu. Fotó: Puskel Zsolt.

Bertalan Ági játssza a rideg apaságban sérült lányt, és bár szakmailag semmi kivetnivalót nem találni az alakításában, mégis nehéz elhinni, hogy a lány éppen ennek a két embernek a gyereke. Mellette Vasvári Csaba a vőlegény, aki a kezdeti elfogódottság után energikusan beleáll abba az egy jelenetbe, amit ennek a figurának az író adott: az apával való szópárbajba. És ki is hozza döntetlenre a meccset, azzal az egyetlen eszközzel, ami itt hatásos lehet: a visszabeszéléssel, visszabántással.

A műfaj sajátja, hogy mind a fordulatok, mind a reakciók bizonyos sablongyűjteményből valók, és bármekkora a konfliktus, sosem túl-túl nagy, valamint mindig kikerekedik egy – kicsit fanyar, de azért – happy ending. Most sincs ez másképp, de nem is az izgalomért került színre a darab, hanem azokért a részletekért, amelyek a boldog véghez vezetnek.

Itt például a horgászás. Mert van a nagy-nagy és öreg pisztráng, egy bizonyos Walter, amelynek a kifogása életreszóló feladat; az ügylet szimbolikus karakterét nem nehéz fölfedezni, ahogy azt sem, hogy Walter dolga összehozni a zsémbes öregurat a nyegle mostoha-unokával, és kétségünk se legyen: sikerülni fog neki. Szekeres Máté lazán hozza a tiszteletlen kiskamaszt, és Benedek oldalán ügyesen példázza a régi igazságot: a nagyszülő-unoka viszony mindig feltétlen és felhőtlen, ugyanis közös az ellenség, a gyerek-szülő.
Szerző: Csáki Judit
Író:  Ernest Thompson,  Cím:  Aranytó,  Fordító:  Zöldi Gergely,  Díszlettervező:  Csanádi Judit,  Jelmeztervező:  Tordai Hajnal,  Rendező:  Gálffi László,  Szereplők:  Vári Éva,  Benedek Miklós,  Bertalan Ágnes,  Vasvári Csaba,  Bábel Vilmos,  Szekeres Máté