Hirdetés
Nem tudom, és nem is akarom tudni, hogyan kell a táncról szabatosan, „szakszerűen” gondolkodni. És az a jó, mert akkor születnek igazán nagy dolgok, ha ezeket a koreográfusok is könnyedén elfelejtik. Maradjon meg a tánc annak, ami: szabad lélegzet, titok, talány, mozgásba írt múló pillanat. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Szélsőséges hangulatok és indulatok a valóság és a képzelt határmezsgyéjén, darabjaira hulló individuum, férfi és nő héja-násza. Hálás egyveleg: az előadóművész lubickolhat a szerepben, a zenész megmutathatja sokszínűségét, a rendező könnyen utat talál a közönség szívéhez. Egyszerű képlet, a 11 című előadás alkotói mégis elszámolták magukat. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
Azzal, hogy egy táncelőadás követhetővé tesz egy történetet, és egy irodalmi mű, továbbá a belőle készült film sematizált, csontig lecsupaszított változatával áll elő, valójában új minőség még nem született. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Hirdetés
Van abban valami szürreális báj, amikor kiválóan képzett balett-táncosok felnőtt közönség előtt a Paff, a bűvös sárkány, akarom mondani, a ’magic dragon’ dallamaira mozognak. Ráadásul mindezt teljes komolysággal és hihetetlen profizmussal. JUHÁSZ DÓRA KRITIKÁJA.
A színlapon két alkotó közös munkájának metszeteként beharangozott előadás minden jó szándék ellenére sem tekinthető többnek félbemutatónál. Gergely Attila ugyanis egyszerűen beemelte egy korábbi darabját Zambrzycki Ádám (ön)ironikus-kritikus vidám szórakoztató műsorába. Ravasz. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
Édeskés, modoros, giccshatáron egyensúlyozó előadás a Merengők. De végül is mitől „muchás” a bemutató? A háttérben és a padlón zajló, elmosódó vetítéstől? Az artisztikus öltözésektől-vetkőzésektől? TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
A Közép-Európa Táncszínház húsz gyertyával bevilágított születésnapját kétkoreográfiás esttel ünnepelte. HALÁSZ GLÓRIA KRITIKÁJA.
A MU Terminál IV. évfolyamának B estjén két egymástól teljesen eltérő stílusú koreográfiában mutatta meg öt egymástól teljesen eltérő stílusú táncos, hogy mit tud. Lelkek a celofánban, tangó a fiókban – ez első hallásra furcsán hangzik, de kiderült, hogy minden a helyén van. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
Marisa Godoy svájci táncos-koreográfus és előadóművész Radical_Connector című előadásán a MU Színházban megtörtént az a bizonyos színházi csoda. SISSO KRITIKÁJA.
A piros bohócorr elhagyhatatlan játékszerként kíséri végig az előadást. Orron fityeg, hímvesszőn lóg, egyszer még önálló életre is kel. Később koromfeketére vált. Kesernyés bolondéria pulzusszám-növekedés nélkül. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Meglepően élvezetes a re-DNS, pedig olyan sok újdonságot nem tartogat: szerves folytatása a végtelenített KGP-eposznak. De ne legyünk telhetetlenek, hiszen minőségi munka ez. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Zambrzyczki Ádám Passive című munkája alcíme szerint – Definitive Observation Process – a végleges észlelési folyamatokat vizsgálja. A cím senkit ne tévesszen meg: egy kortárs táncelőadás nem feltétlenül azt adja, amit ígér. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA KRITIKÁJA.
Hirdetés
A kettőbe vágott estén Bach leginkább női testet ölt: az Egy nő két nimfája a padlóra vetített geometriai alakzatok között szögletesedik és lágyul, a Juxtaposition szőke hősnője térből kiszakított térben fülel a belső hangokra. Csupa szépség kering céltalanul az űrbe vetve. HALÁSZ GLÓRIA CIKKE.
Miután elhalkulnak a madárhangok, ismerős berregés keríti nosztalgikus hangulatba a nézőt. A Kamra színpadán, a borostyánon túl, a viaszos vászonnal borított asztal mögött, az Orion tévével szemben egy Lehel hűtő zúg. Ártalmatlan időutazásként indul Bozsik Yvette előadása. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
A Twins – Ikrek a 2006-os MIL AN ikerdarabja, és bár elsőre úgy tűnik, nagyon hasonlít hozzá, mégis mások az erősségei. Külön öröm például Major Lászlót végre az első, valóban neki való szerepben látni. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
A Temps d’Images idei ARTE TV filmválogatásában láthattunk a táncfilmek között dokumentumfilmet, táncopera-mozit, munkafolyamatot bemutató sztorit és transztánc-movie-t is. A kínálatot a sokszínűség jellemezte – meg a kétely, hogy létezik-e a táncfilm mint önálló műfaj. SISSO BESZÁMOLÓJA.
Kevés újdonsággal kecsegtető mozgásverkli Beckett után szabadon. Depresszív tanulság, sokszor a szájunkba rágva, arról, hogy az élet re-mény-te-len. Kicsit több tiszteletet és szabadságot a nézőknek! TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Dusa Gábor fotóművész hamarosan pályája huszadik évfordulóját ünnepelhetné. Szerénysége, diszkréciója, szakmai alázata azonban ebben – felteszem – meg fogja akadályozni. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
Szép képek, megindító találkozások úsznak egy végtelen hosszúságú, időtlen estében, ami a nézői befogadóképességet jócskán igénybe veszi. Húzni, húzni, húzni. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Mintha egy hetvenes évekbeli sci-fit néznénk, ahol az űrből érkező szörnyek rafináltan, földön tekeregve próbálják meg becserkészni áldozataikat. Az ellenállás reménytelen, tűzzünk fehér zászlót a fülünk mögé, és adjuk meg magunkat. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
A Budapest Tánciskola szokásos bemutatkozó estjének címe: A, B, C. A táncosok jó diák módjára megtanulták a leckét, de jó művészpalánták módjára nem csupán bemagolták, hanem magukévá is tették a tananyagot. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.