Bár több kérdésben nem értettünk egyet, egészen kellemeset beszélgettünk egy sör mellett Vidnyánszky Attilával a Rácskertben. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
Zsótér Sándor
„SOKKAL JOBBAN KELL DOLGOZNOM AZÉRT, HOGY KIBÚJJAK A NÉV ALÓL”
A GONDOLKODÁSBAN NEM SZABAD KOMPROMISSZUMOT KÖTNI Beszélgetés Fodor Tamással
Az idei évadban átadta a Stúdió K vezetését a fiataloknak, Zubek Adriennek és Nagypál Gábornak. Rendez és játszik. Nyughatatlan alkat. Színházról, a függetlenek létéről, túlélésről beszélgettünk Fodor Tamás színész-rendezővel, a Stúdió K alapítójával. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
KUTYAVILÁG KORCSAI Mundruczó Kornél: Fehér Isten – Cannes 2014
Kutyaholokauszt szolgál példázatként az emberi intolerancia ábrázolásához Mundruczó új filmjében. A bizonytalanságában és eldöntetlenségében kényelmetlen, meghatározhatatlan mozit a cannes-i Un certain regard szekcióban vetítették. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
“Ő FIZET, NEM?” Shakespeare: Hamlet – Örkény Színház
Nem, nem fogom vissza magam, mindent és mindenkit leírok, mert ebben az előadásban mindenkiről van mondanivaló. Hogy ez az előadás rendben van, azt már az első pillanattól fogva lehet tudni, egyszerűen jól kezdődik. FORGÁCH ANDRÁS ESSZÉJE.
AHÁNY HÁZ, ANNYI SZOKÁS Miskolci SZEM / Miskolci Nemzeti Színház
A február elején megrendezett SZEM (Színházi Egyetemek Miskolcon) jó időpontban van ahhoz, hogy a fesztiválmentes időszakban a színészhallgatók kerüljenek a középpontba, és különösen jó, hogy nemzetközi kontextusba helyezhetik munkájukat. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
JÓL FIZET A HALÁLMUTYI Isteni műszak
Az Isteni műszak azt a zsánercentrikus, midcult mintát követi, amit a Kontroll bő egy évtizede: abszurdban ázott humora, groteszk karakterei és magabiztos műfajkezelése avatják az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmjévé. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
PLASZTIK Anton Pavlovics Csehov: Meggyeskert / Örkény Színház
Zsótér Sándor úgy rendez Csehovot, ahogy Brechtet is szokott. Keményen, iróniába ágyazottan, hideg szenvedéllyel. A külső forma játékos-groteszk elemei néhol fölébe kerekednek a drámai matériának. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
„MEGCSINÁLNÁM AZ ÖSSZES DARABJÁT” Zsótér Sándor a Meggyeskertről
Nemrégiben mutatták be az Örkény Színházban Csehov Meggyeskert című darabját Zsótér Sándor rendezésében. A beszélgetés még a bemutató előtt készült. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
HITGYÓGYÁSZOK Egyetemista előadások a POSZT-on
Többek véleménye szerint az idei POSZT-on szakmai és művészi értelemben a diákelőadások (középiskolások, egyetemisták, főiskolások produkciói) vitték el a pálmát. OROSZLÁN ANIKÓ ÖSSZEFOGLALÓJA.
JÓ, DE NEM ELÉG, NEM ELÉG JÓ Helyzetjelentés a XIII. POSZT-ról
Schilling Árpád a kultúrkampfról ír, Bodrogi Gyula is utazott ekhós szekéren, a nemzetközi helyzet fokozódik, zajlik a poszt. Látunk azért előadásokat is, ezekről fogok írni. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
TANONC-SZABADSÁG Haikuk / Színház-és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad (Padlás)
A tanítványok meghívták a mestert, Jeles Andrást, aki jött, látott, látni tanított, és szárnyalni engedte meghívói fantáziáját. Répa, retek, mogyoró – nem az r hang leckéje, hanem a „változatok – mire is…?” szabadiskolája a vizsgaelőadás. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
REDUKÁLT ÉRZELMEK Bertolt Brecht: Angliai Második Edward élete / Katona József Színház, Kecskemét
Mezítelennek mutatkozik a Kelemen László Kamaraszínház színpada; Ambrus Mária gyakorlatilag teljesen lecsupaszíttatta a teret. A négy világító neoncsőn kívül csak a padló tudatosítja a terembe lépő nézővel, hogy itt ma előadást fog látni. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
CAMPMADONNA Brecht: Kurázsi mama és gyerekei / Radnóti Színház
Az elmúlt évek legjobb eladását nézhetjük a Radnótiban. Bátor, egyenes, elkeseredett és felemelően szép. JÁKFALVI MAGDOLNA ELEMZÉSE.
A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL Vita a kritikáról a Revizoron, 4.
Ha tizenöt éves koromban megkérdezte valaki – s naná, hogy meg is kérdezték –, mi akarsz lenni, kisfiam, ha nagy leszel, habozás nélkül feleltem: Mátrai Betegh Béla. BODANSKY GYÖRGY ÍRÁSA.
BELÜL ÚGYIS MINDENKI TUDJA Beszélgetés Polgár Csabával / Színikritikusok Díja 2012
A Színikritikusok Díja egyik férfi főszereplő jelöltjével, Polgár Csabával beszélgettünk a kritikáról. PROICS LILLA INTERJÚJA.