Az Igenis, miniszterelnök úr! című előadás egy brit tévésorozat magyarországi újrafogalmazása, aminek az eredetije a nyolcvanas években futott a BBC-n. És tudják, hogy kinek volt a kedvenc műsora? PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
A feleslegesen felsrófolt, elnyújtott diákszínházi kezdés és a semmitmondóan elejtett rövidke befejezés közötti jelenetkavalkád nem „Ronda tanár urat” és nem Frölich Lola lokálművésznőt mutatja főszereplőnek, hanem a kis- és nyárspolgári tömeget. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Zsótér Sándor úgy rendez Csehovot, ahogy Brechtet is szokott. Keményen, iróniába ágyazottan, hideg szenvedéllyel. A külső forma játékos-groteszk elemei néhol fölébe kerekednek a drámai matériának. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Játszanak, játszmázgatnak az istenek, mi mást tehetnének az Olümposzt nyúlós ködként bevonó mennyei unalom elűzése érdekében? Az meg, hogy ebbe mi, egyszerű emberek belerokkanunk, csöppet sem izgatja őket. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Lehet játszani a számokkal, lehet buherálni is őket, ha azt akarjuk látni, de főleg láttatni, hogy dől a nép a színházba – ettől még az marad a makacs igazság, hogy az irdatlan méretű szegedi szabadtéri színpadán csak a Mágnás Miska hozta a nézőket, és az sem könnyen. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Pedig az lett volna, ha nem tör ki a vihar. Már az előző esti előadást is félbeszakította az égi tűzoltózenekar, bár hivatalos esőnappal vigasztalva: az első felvonás alatt. Mi azonban hoppon maradtunk, mert „csak” az utolsó húsz–huszonöt percet mosta el az eső. PROICS LILLA ÍRÁSA.
A kritikus ítéletalkotását általában nem befolyásolhatja más, mint az előadás láttán átélt, tudatosított élménytények, melyeknek – tágabb ismereteibe ágyazva – pontos, érdeklődést keltő nyelvi formát kell adnia véleménye tolmácsolásához. Néha azonban kissé változhat a helyzet. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
„Móricz Zsigmond ebben a darabjában nem bírál, nem mond erkölcsi ítéletet, nem erőszakoskodik nagy életproblémákkal” – idézi Schöpflin Aladárt a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás színlapja, s a Nyugat jeles recenzensének állítása éppúgy igaz a kőszegi produkcióra, mint a Móricz-színműre. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.
A makrancos hölgy Kőszegen tisztességesen megcsinált, ám invenciótlan, érdektelen előadás – egészen az utolsó (előtti) pillanatig. Katalin híres, „antifeminista” monológja felteszi az i-re a pontot, ettől azonban még inkább kiütköznek a koncepció gyengeségei. MIKLÓS MELÁNIA KRITIKÁJA.