Lehet-e a 20. század egyik alapművét, a négykötetes, ezerötszáz oldalas „mitikus regényt” (ahogy Szerb Antal nevezi) színpadra vinni? Lehet-e a mű – ismét Szerb Antallal szólva – „tündéri iróniáját” visszaadni? Lehet. Nem is akárhogy! NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Virtigli bravúrstück, sokak szerint Molnár Ferenc legjobb darabja az Egy, kettő, három. Ugyancsak sokak szerint azon múlik minden, hogy Norrison bankár szerepét jól játssza-e a színész. Nos, Norrison bankár szerepét az Átrium és a Kultúrbrigád előadásában jól játssza a színész. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Becsukja, kinyitja, felkapcsolja, lekapcsolja, felemeli, lép vele kettőt, visszamegy, visszateszi, rárakja, letakarja, aztán lazán úgy tesz, mintha nem is lenne hulla az ágy alatt. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
A Párterápiát, az Orlai Produkció legújabb bemutatóját láttuk a festői Szentendrén, a városháza udvarán működő nyári színházban. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Hát persze hogy a harmincas években és Bécsben járunk, hiszen a bécsi erdő mesél. Hát persze. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Minél őrültebb valaki, annál nagyobb hatalomra tehet szert. Az ostoba, béklyózó szabály is szabály, de nem azért vannak-e a szabályok, hogy áthágjuk őket? A darab a maga kissé közhelyes módján kihívóan állít és kérdez ma is. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Bagossy László Tartuffe-rendezésében mindenki és minden feláldozható. Egy család nyugalma a hatalomért, egy előadás egyetlen jó ötletért. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Egyértelmű, hogy a hajdani Filmszemle az enyészeté lett – legalábbis premierfesztivál értelmében. A Filmhét néven újjászületett seregszemlén alig láthattunk új alkotásokat, de a tévéfilm-szekció arra legalább alkalmat adott, hogy az agyonhallgatott és lehetetlen időpontban műsorra tűzött darabokból kedvünkre válogathassunk. HUNGLER TÍMEA ÖSSZEFOGLALÓJA.
Bejön Lukáts Andor, aztán Benedek Miklós, aztán Szabó Éva; leülnek az asztalhoz, és Lázár Kati is bejön, és megkérdezi: kértek enni?. Kérnek, nem kérnek, enni fognak, négy amerikai-olasz nagyszülő és középen a pasta. Mi kell még? Az unoka. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Gothár Péter Megáll az idő című filmjében a főszereplő Köves Dinit már gimnazistaként játszotta. Közel húsz évig a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze volt, egy évig igazgatta is az intézményt, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. Most az Örkényben játszik. Emellett rendez, a Kőszegi Várszínház visszatérő rendezője. Idén Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én előadását állította színpadra. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Némi – na jó: rémületesen „nyáriszínházas” – leegyszerűsítéssel azt mondhatnánk: a kőszegi Jurisics-várban bemutatott Vízkereszt tétje az, hogy sikerül-e elhitetni a közönséggel, hogy Trokán Nóra és Takács Géza hasonlítanak egymásra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Gáspár Ildikót Schiller darabjából láthatóan nem a hatalmi játszmák bemutatása érdekelte, hanem két nő folyton jelmezeket öltő, de mégis meztelen lelke. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Igen, (majdnem) mindnyájan „tudjuk, mi történik őszi éjjel a galagonyával”. Weöres Sándor verséből tudjuk. De hogy november 4., az ötvenhatos forradalom eltiprásának évforduló-emléknapja utáni őszi éjen miként izzik a galagonya ruhája, mostantól sejtjük. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Nem, nem fogom vissza magam, mindent és mindenkit leírok, mert ebben az előadásban mindenkiről van mondanivaló. Hogy ez az előadás rendben van, azt már az első pillanattól fogva lehet tudni, egyszerűen jól kezdődik. FORGÁCH ANDRÁS ESSZÉJE.
„…ki nem nyílt ejtőernyőjű deszantosok, zuhanunk a világegyetem jeges magánya felé”: a beharangozók egyikét épp úgy nem kell teljesen komolyan venni, mint a többi előzetest, melyeknek nagy szavai lötyögnek a vékonyka és hosszúcska előadáson. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.