Megszoktuk, hogy a Színművészeti „fizikai színházas” hallgatói Horváth Csaba keze alatt kiemelkedő teljesítményekre képesek. Most azonban a nyakukba szakadt minden, nyilvánosság, rendezés, koreográfia, szerepek, ami már egy merőben új felállás. KRÁLL CSABA ÍRÁSA
Trafó
KIREPÜLNEK
BÁB-DUMASZÍNHÁZ Blind Summit Theatre: The Table / Trafó
Az együttes szívesen használ bunraku típusú bábokat, de más technikákban is otthonos, például a 2012-es londoni olimpia megnyitóján három és fél-, négyméteres óriásbábokkal mutattak be jelenetet, illetve gyakran dolgoznak pár centis babákkal, amelyeket – akár a sakkbábukat – kézzel tologatnak. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
GLAMROCK-REVÜ Michael Clark Company: come, been and gone / Trafó
Michael Clark sokaknak ismerőse, pedig nem is tudnak róla. A Trafóban most vendégszereplő, vezetője nevét viselő együttes egy bő évtizeddel korábbra nyúlt vissza azoknál az éveknél, amelyekből Clarkra a széles hazai közönség is emlékezhet. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
ZABOLÁTLAN SZELLEM Interjú Wim Vandekeybus koreográfussal
A belga koreográfus, rendező, táncos, filmes, fotós Wim Vandekeybus fáradhatatlan, eltökélt és szuggesztív. Vibráló és magával ragadó karakter, aki letagadhatná, hogy tavaly volt 50 éves, pályája elmúlt 25 évében több mint 28 produkciót jegyez, filmeket, rövidfilmeket, előadásokat. JUHÁSZ DÓRA INTERJÚJA.
PORONDGYAKORLATOK Ultima Vez – Wim Vandekeybus: What the body does not remember / Trafó
A kortárs táncban néha csak nüanszokon múlik, hogy egy darabot üres, l’art pour l’art-szerű attrakciónak, vagy tartalmas, gondolatébresztő műnek érzékelünk. Az Ultima Vez hírnevét megalapozó, 1987-es Amire a test nem emlékezik esetében előbbi felé billen a mérleg nyelve. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
SIKERES NYÚZÁS Beszélgetés Vadas Zsófia Tamarával
Mikor a táncos teste meg a hangszeré játékba kezd, mikor a kettő hangolja s elhangolja a másikat, mikor a megszerzett harmóniák őrületté zilálódnak, akkor: Nyúzzatok meg!, Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara táncos-zenés létképe az emberi kapcsolatokról a Trafóban, újra. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA INTERJÚJA.
PIROS TŰZCSAP VAGYOK Tünet Együttes: Közhely / Trafó
Ardai Petra és a Tünet Együttes találkozása bő egy év leforgása alatt újabb szeretnivaló, jó levegőjű, keresetlen könnyedsége mellett is húsba vágó kérdésekkel szembesítő előadást eredményezett. Moszkva tér, végállomás, leszállás. Kérjük, hagyják el a szerelvényt. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
A HARANGSZÓTÓL SATIE-IG Interjú Marie Chouinard-ral
„A magány egy alkotó ember számára teljesen normális állapot, sőt elengedhetetlen. Számomra nagyon fontos az egyedüllét, hogy benne meghatározzam magam, a munkám.” HALÁSZ TAMÁS INTERJÚJA.
EXTRÉM BŐR L-E-V by Sharon Eyal & Gai Behar: House / Trafó
Nem tudom, és nem is akarom tudni, hogyan kell a táncról szabatosan, „szakszerűen” gondolkodni. És az a jó, mert akkor születnek igazán nagy dolgok, ha ezeket a koreográfusok is könnyedén elfelejtik. Maradjon meg a tánc annak, ami: szabad lélegzet, titok, talány, mozgásba írt múló pillanat. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
ELÉNEKELT BŰNÖK Levélbeszélgetés Kálmán Eszterrel
De Sade márki világa a nyolcvanas években képződik meg a Trafó színpadán. Kálmán Eszter erényről, bűnről és döntése okairól is beszélt a Revizornak. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA INTERJÚJA.
STÁCIÓK EMBERMADÁRRA Nagy József: Hollók / Trafó, Café Budapest 2013
Nagy József táncos-koreográfus énje ismét a képzőművész ént invitálta közös munkára, hogy Szelevényi Ákos élő zenei közreműködése mellett végigvezessen minket a madárrá válás lassúdad rituáléján. KRÁLL CSABA ELEMZÉSE.
MINDENKI OTT VAN OTTHON, AHOL SZABADSÁG VAN… Mundruczó Kornél – Wéber Kata: Demencia / Proton Színház, Trafó, Café Budapest 2013
„Leszoptam Rákosit, kinyaltam Kádárt, most meg mehetek a picsába?!” – kérdezi Sápi Mercédesz egyikeként a Lipót csatarendben távozó lakóinak. Egy sárga, magyar világhírű intézet haláltánca. Nekünk meg igencsak érdemes kapaszkodnunk a vaságyakba és az infúziós állványokba, hogy e tánc szédülete nehogy magával rántson. CSATÁDI GÁBOR ÍRÁSA.
„KÍSÉRLETI ALANY VOLTAM” Salamon Eszter: Mesék a testtelenségről / Café Budapest 2013, Trafó
A címben szereplő mondatot a Mesék a testtelenségről egyik szereplőjének – egy a rákkutatásban tevékenykedő kutyának – a szájába adja a rendező, de ugyanezzel a gondolattal és vegyes érzésekkel távozhatott Salamon Eszter előadásáról a közönség. Kísérleti alanynak lenni ugyanis nem feltétlen szórakoztató, de mindenképp tanulságos. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
TIGRIS ÉS TÁRSAI Itt van Japán! / Nemzeti Táncszínház
A 2009-ben indult, budapesti „butoh biennále”, az Itt van Japán! idei, negyedik napján egy bemutató és egy vendégjáték szerepelt a színpadi kínálatban. Batarita és Daiji Meguro kettőse, majd Ko Murobushi szólója a lélek animális oldalára vitte kirándulni népes közönségét. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
GERLICEMAUS Denevér / TR Warszawa (a Trafóban)
Két dolgot ne feledjünk. Már az első percben egyértelmű(nek tűnik) egy video-bejátszás alapján: aki meg akar halni, meghal. Az utolsó munkanapját abszolváló eutanázia-klinikán alkalmazott kezeléseket pedig megfigyelők ellenőrzik. Mi, a nézők. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.