A szentendrei Ferenczy Múzeum kiállításán átjön a legendás Új Symposion-hang, de talán a jel-zaj viszonyon lehetett volna még kicsit állítani. KÁNTOR VIOLA KRITIKÁJA.
Az 1972-ben megjelent Gogol halála és az egy évtized múlva kiadott Virág utca 3 komoly átrendezést jelenthetne a Tandori tevékenységével fémjelzett irodalmi kánonon. Kétségtelen, hogy ez a próza a korszak magyar nyelvű irodalmában mérföldkőnek tűnik. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.
Nagy József visszatért első nagy sikere, a Pekingi kacsa hazai bemutatójának színhelyére, a Szkénébe, hogy enigmatikus színházi világának egyik örök visszatérő ihletforrását, Tolnai Ottó költészetét szóra bírja. Nem csak képletesen. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
Tolnai Ottó Végeladás című lírai-epikus drámáját olyannyira átdolgozták, kilúgozták az alkotók, hogy az „itt és most” színházi szituációjának és a közösségi együttlét élményének primér megtapasztalásán túl kevés érvényes mondanivalót viszünk haza emlékbe. MIKLÓS MELÁNIA ELEMZÉSE.
Tolnai Ottó kisregénye rövidsége ellenére is brutális, formátlan forma, mely súlyában A fekete órához, nem pedig Cézanne zsonglőrlabda-csendéleteihez hasonló. BENCSIK ORSOLYA ÍRÁSA.
Nem voltak nagy meglepetések, meglepő kiugrások – igaz, csúfos kudarcok se nagyon – a minimál költségvetésű kisvárdai fesztiválon, amelyet azonban jellege szerint szemlének tekinthetünk. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
A Jelenkor nyári dupla száma izgalmas írásokat tartalmaz, de nem pusztán ezért érdemes a figyelmünkre: mint minden igazán jó folyóiratszám, többet mutat a benne szereplő szövegek összességénél. KERESZTESI JÓZSEF ÍRÁSA.
Erős indulatoktól, politikai felhangoktól sem mentesen, a független színházak működését alapjaiban befolyásoló pályázati-támogatási patthelyzet ismertetésével vette kezdetét a huszadik, Tolnai Világlexikona címet viselő szegedi Thealter fesztivál. GERE ZSOLT ÍRÁSA.
A Mediawave-ből kívülről ennyi látszik: főleg filmesek megszállnak egy várost, szerveznek oda világzenei meg jazzprogramokat, vetítenek művészfilmeket (mindenki jöhet, csak Hollywoodnak legyen kuss! – Tolnai Ottót idézve), és jól érzik magukat. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
Felhőtlen lírai turisztikával (húszperces könnyű lapozgatás, kilátás öt-hat versre) nem lehet becserkészni a könyvet. A mintegy százötven költemény tág határai közé kell költöznie az olvasónak; s ez szép lesz és szorongató. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház már többször bizonyította, hogy érvényesen nyúl avantgárd színpadi eszközökhöz. Ezúttal Tolnai Ottó szürreális világa ihletett térbeli installációba helyezett performanszt. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Kérdések sorát fogalmaztam, amikor kijöttem a Ráday utcai színházból: lehet-e három darabból egy negyediket írni? Lehetséges-e Tolnai Ottó drámai szövegeit színre állítani? Mit lehet kezdeni Pesten a „Vajdaság-mitológiával”? Megél-e a színpadon a költészet, az esszé és az elbeszélő próza különös keverékéből születő dráma? A válaszok nem egyértelműek. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
A Tolnai Ottó 1999 és 2006 között született prózáiból összeállított, 2007-ben megjelent válogatás ismerős, otthonosan belakható univerzum. A kötet az időtlenül folyó végtelen monológ egy szelete, amely az új olvasót is úgy vendégeli meg, mintha az mindig is benne élt volna a Tolnai-kozmoszban. ZANIN ÉVA ÍRÁSA.