„Én tündércseléd vagyok!” – lihegi a bútorrajzolóba szerelmes Irma. Ám szöveghű előadások esetén is elsikkad olykor ez a felkiáltás, lévén a főszereplő színésznő más alkatú. Az üvegcipő miskolci előadásában azonban süvít ez a mondat. Rudolf Szonja igazat szól. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Salten, az ausztriai erdőkbe szerelmes vadász, ki magát mindig is a humánus puskások közé sorolta, egy tál dollárért adta el a Bambi jogait egy producernek, aki továbbadta azt az aranyat termelő Disney-birodalomnak. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A Tünet Együttes csapata vitte színre Sóvirág címmel Fahidi Éva és Cuhorka Emese találkozását. Éva annak idején túlélte Auschwitz-Birkenaut, kilencven éves. Emese kíváncsi, táncos, harmadannyi idős. PROICS LILLA ÍRÁSA.
A Tünet Együttes éles szemmel figyeli a környezetét, vizsgálja az emberek – a potenciális közönség – igényeit, elmélázik a szokásaikon és szeretettel fordul feléjük. Közben a kortárs tánc dinamikusan változó, megújuló nyelvén igyekszik valami eredetit és izgalmasat kitalálni. Az éjszaka csodái – tánc, tüll, tablet című előadásban mindezek meggyőzően találkoznak. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
Van valami finom irónia abban, hogy az év drámája Miskolcon voltaképpen nem dráma, hanem a dráma töredékeit is felhasználó regényadaptáció. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A tördelt dramaturgiájú, karakánságát és költészetét csupa kontrából és dafkéből előcsalogató színmű eredeti címe, a Megvagyunk egymással természetesen arra utal, hogy már régen nem vagyunk meg, és főleg nem egymással. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A Lakástrenden bolyongókat puha ágyak és hatalmas jakuzzik csalogatták nyújtózkodásra, ám a leheveredés vágyát hamar elhessentették a kiállítást felpezsdítő művészeti akciók. A Műcsarnokban a design, a tánc és a zene bútorozott össze két összművészeti előadás erejéig. FÜRTH ESZTER BESZÁMOLÓJA.
A Természetes Vészek Kollektíva Design Hétre kalibrált előadásának alcíme Diszfunkcionális divat, műfajaként pedig az interaktív színház megjelölést alkalmazza. Vajon létezik-e divat, amely funkcionális, és színház, amely nem interaktív? ZANIN ÉVA ÍRÁSA.
Ha lehet szép – Lautréamont értelempukkasztó aranyköpése szerint – egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozása a boncasztalon, nem szebb egy koponyafúrógép és egy agy találkozása ugyanott? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A test is csak ruha, és a ruha is csak test: önnön testünk felett ült pompás, taszító és orgiasztikus halotti tor Szűcs Edit és a Természetes Vészek Kollektíva látványszínháza. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
A Tranzit – Bankett – Örök élet termékek trilógia harmadik tételeként határozza meg legújabb alkotását Kovács Gerzson Péter. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
A megnyitóról és a nyitóperformanszról sajnos lemaradtunk, de cserébe egyedüli látogatóként járhattuk be a Zikkurat Galéria zegzugaiba installált mesés jelmezerdőt, melyben kora délutáni, hűsölő bolyongást ajánlunk. ZANIN ÉVA CIKKE.
Nem férfi, nem nő, nem élő, nem holt. Leginkább két zombira hasonlít a (Lady) Macbeth-ek előadásban a Mándy Ildikó és Fenyves Márk által életre keltett két figura. Hol sírból kikelt halottaknak tűnnek, hol pedig a pokol tornácán egyensúlyozó élőknek. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
Megszállottan szónokló, magukkal vitázó férfiak és egy nő, aki csak táncol, és rájuk sem hederít. A Kicsi Salomében Nina Umniakov megmutatja, mihez vezet, ha a bal és jobb agyfélteke összecsap. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Képszobrok, tér- és időkollázs – az ilyesféle műfaji megjelölés nem ígér középutat a verzátus néző számára. Revelatív élményben lesz része, vagy a szélhámia minősített esetével kényszerül szembesülni. Az Andaxínház produkciója hamar eldönti a kérdést. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.