A Klara és a nap az idei évad egyik legfelkavaróbb előadása. Habár 2082-ben játszódik a történet, egy pillanatig se higgyük, hogy arról szól, hova tartunk. Arról szól, milyenek vagyunk. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Nincs remény – sugallja iróniával elegyített finom tapintatossággal Ascher Tamás legújabb rendezése. Nem állítja persze, hogy az „emberfaj sárkányfog-vetemény”, mint Vörösmarty Az emberekben: remény nem azért nincs, mert az ember áldatlan küzdelmekbe bonyolódna csakúgy, mint a sárkányfogból kikelt mitologikus lények, hanem mert az embertől egyre idegenebb a nyílt küzdelem. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
A sugallatos-statikus színpadkép, a fények kompozíciója, a hangok, a minimálzene a szikár rendezői koncepció megvalósulását szolgálják, mert a produkcióban, úgy vélem, a vízió, a világkép felrajzolása a domináns elem, s csak kevéssé az emberi drámák kibontása. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Gáspár Ildikó a nyáron Wormsban, a Nibelungen-Festspielén rendezte Lukas Bärfuss Luther című drámájának ősbemutatóját. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
A Jordán Adél-bemutatóval véget ér az AlkalMáté Trupp önfeldolgozó sorozata. Az osztályfőnök-rendezőt, Máté Gábort kérdeztük. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
A legjobb rendezés díjára jelölt Gáspár Ildikóval a Színikritikusok Díja kapcsán beszélgettünk a kritikáról, a Stuart Máriáról és a kivándorlásról. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
Patrónusa egyházi döntés folytán a szentek közösségét kényszerült elhagyni, mert a történeti kutatás szerint nem is élt soha. Gál Kristóf önszántából fordított hátat a színészi pályának, hogy rendőrnyomozóként keresse élete értelmét. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Gáspár Ildikót Schiller darabjából láthatóan nem a hatalmi játszmák bemutatása érdekelte, hanem két nő folyton jelmezeket öltő, de mégis meztelen lelke. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Igen, (majdnem) mindnyájan „tudjuk, mi történik őszi éjjel a galagonyával”. Weöres Sándor verséből tudjuk. De hogy november 4., az ötvenhatos forradalom eltiprásának évforduló-emléknapja utáni őszi éjen miként izzik a galagonya ruhája, mostantól sejtjük. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Ha a választások közeledtével felbuzdulnánk és HOPPart és a Neuköllner Oper előadása alapján akarnánk párt(ot) választani, nem lenne könnyű dolgunk. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
„…ki nem nyílt ejtőernyőjű deszantosok, zuhanunk a világegyetem jeges magánya felé”: a beharangozók egyikét épp úgy nem kell teljesen komolyan venni, mint a többi előzetest, melyeknek nagy szavai lötyögnek a vékonyka és hosszúcska előadáson. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A feleslegesen felsrófolt, elnyújtott diákszínházi kezdés és a semmitmondóan elejtett rövidke befejezés közötti jelenetkavalkád nem „Ronda tanár urat” és nem Frölich Lola lokálművésznőt mutatja főszereplőnek, hanem a kis- és nyárspolgári tömeget. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Zsótér Sándor úgy rendez Csehovot, ahogy Brechtet is szokott. Keményen, iróniába ágyazottan, hideg szenvedéllyel. A külső forma játékos-groteszk elemei néhol fölébe kerekednek a drámai matériának. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Megszokhattuk, hogy a Mohácsi testvérek keze közé kerülő drámai alapanyag soha nem marad érintetlen, Szigligeti Ede vígjátékával sem történik ez másképp. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.
Mitől érezzük fájóan aktuálisnak Mrożek – számos lengyel kritikus szerint – „hosszúra nyújtott egyfelvonásosnak ható, lélektanilag elnagyolt figurák problematikus dialógusban” előadott darabját? NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.