A Klara és a nap ifjúsági előadás, jóllehet Kazuo Ishiguro könyve egyáltalán nem csak az ifjúságnak szól. Persze, szeretünk mindent ifjúsági irodalomnak tekinteni, amiben a főszereplők gyerekek. És hogy miért érdemes a fiatalokkal a könyvben felvetett témákról beszélgetni? Nos, azért, mert ezek a jelenünk és a közeljövőnk dilemmái, amelyekből kiindulva a szerző általános emberi kérdésekkel foglalkozik.
Ha egyszerűen szeretném megfogalmazni a központi kérdést, a következőképp hangzana: morális fejlődésünk története vajon összhangban áll-e a technológiai fejlődéssel? Avagy: felnőttünk-e a kütyüjeinkhez? Elég csak körülnéznünk a környezetünkben, vagy saját közösségi médiafüggőségünkre gondolnunk, hogy megadjuk erre a kiábrándító választ. Kazuo Ishiguro 2022-ben megjelent könyve és Fodor Orsolya, Hajós Zsuzsa és Neudold Júlia koncepciója és rendezése olyan világba kalauzol minket, ahol humanoid robotok szolgálják ki az emberek érzelmi igényeit, és ahol genetikai beavatkozásokat hajtanak végre a gyerekeken, akik így intelligensebbek lesznek, jobban teljesítenek az iskolában.
Ezek a gyerekek egy olyan világban nőnek fel, ahol minden valódinak van valami mesterséges pótléka. A tanulás nehézségeit egy – a gyerekek 5%-ára veszélyes műtéttel – küszöböli ki az orvostudomány. Ha ezt a szülők nem hajtatják végre lányaikon és fiaikon, akkor ők nagy valószínűséggel nem juthatnak be az egyetemre. Így borítékolható, hogy pénz és társadalmi presztízs nélkül a legtöbben nem juthatnak tudáshoz, és ezáltal pénzhez és társadalmi presztízshez sem: a szociális különbségek újratermelik önmagukat, az egyes társadalmi csoportok pedig mindinkább kasztosodnak. Borzasztó belegondolni, hogy ez a sötét jövőnk, ugye? De aztán álljunk is meg egy röpke pillanatra, és tűnődjünk el azon, hogy jelenleg mennyi államilag támogatott hely van az egyetemeken! Megvolt? Akkor haladjunk tovább!
Szandtner Anna
Egy másik szokatlannak tűnő dolog ebben a világban az RB, azaz robot barát. Mivel a gyerekek távoktatásban vesznek részt, kapnak egy kütyüt, hogy ne legyenek magányosak. Ez is milyen szokatlan, nem igaz? Különben a címszereplő, Klara egy ilyen humanoid robot, a Josie nevű kislány kapja ajándékba, így kettőjük, valamint Klara szüleinek, elsősorban édesanyjának történetét követjük nyomon az előadásban.
Az ő történetüket azonban egy elméleti problémafelvetés keretezi. Az ÖrkényKÖZtér, ahova belépünk, egy valaha volt robot barátokat árusító bolt, amelyet be kellett zárni, mert az emberek fellázadtak a robot barátok ellen. Ezt a teret akarja közösségi házként újraalkotni a bolt régi tulajdonosa, akit Milovits Hanna drámainstruktor alakít. Ő kéri Klarát, hogy mesélje el a közönségnek történetét, hogy aztán a fiatalok el tudják dönteni, mit gondolnak a közösségi ház újranyitásáról és a robot barátokról. Nagyon jó ötlet ez a keretezés, hiszen ennek köszönhetően a drámatanári jelenlét dramaturgiailag szerves része tud lenni az előadásnak, nem válnak szét a jelenetek és a nyitások.
Klarát, a naiv, kedves robot barátot Zsigmond Emőke alakítja. A színésznő finoman, érzékenyen jeleníti meg figuráját, amely robotszerűnek leginkább attól tűnik, hogy az őt ért összes igazságtalanságot nyitottan és simulékonyan fogadja. Emiatt reakciói kiszámíthatatlanok, de a történet egyik különlegessége az, hogy nem csak ő rejtélyes és kiszámíthatatlan, hanem az emberek nyíltan kegyetlen viselkedése is. A Josie nevű kislány – a figura egy báb, amelyet Főglein Fruzsina mozgat – például elég hektikusan váltogatja a szerető barát és a hűvös rabszolgatartó szerepét, ám míg nála inkább az előbbi felé billen a mérleg, az anyjánál az utóbbi felé. Ami az anya figuráját illeti, sok szörnyeteg anyát találunk az irodalom történetében, de a Klara és a nap anyája kegyetlenségben vetekszik Médeiával. És miközben Szandtner Anna szépen megmutatja ennek a nőnek a szenvedő, esendő oldalát is, világos lesz számunkra, hogy épp ez az esendőség az, ami kegyetlenné, amorálissá teszi. Meg persze a világ is, amiben minden felcserélhetőnek, mesterségesen pótolhatónak tűnik. Erre fut ki az előadás a tetőpontján, de ezt a poént én most nem lövöm le, tessék elmenni és megnézni a Klara és a napot, mert jó.
Kabdebon Dominik. Fotók: Szakács Eszter. Forrás: Örkény Színház
Bábot mozgat az apa szerepében Kabdebon Dominik és a szomszéd fiú, Rick szerepében Bárnai Péter. Talán meglepő ötletnek tűnik, hogy az előadásban az embereket bábokkal, míg a robotokat élő szereplőkkel játsszák. Ám korántsem tűnik meglepőnek, ha a történet mélyebb rétegeit vizsgáljuk meg. Bizonyos tekintetben ugyanis a Klara nevű robot sokkal emberibb és rokonszenvesebb az összes embernél, mert hiányzik belőle az önzés, sőt, kifejezetten önfeláldozó, amely fontos, ám kiveszőben lévő érték individualista társadalmunkban.
Az utolsó nyitáskor, amelynél a résztvevő gyerekek – két hatodikos osztállyal láttam az előadást – vitatkozhatnak arról, szükség van-e robot barátokra, izgalmas és releváns felvetéseket hallunk. Kicsit izgulok persze a szavazás eredménye miatt, de aztán az is megnyugtató lesz, úgy távozok az ÖrkényKÖZtérből, hogy talán van remény, még ha sokkal halványabb is a sugara, mint a 2081-es napnak.
Az előadás adatlapja az Örkény Színház oldalán itt található.