Szikszai Rémusz megrázó, emlékezetes, valószínűleg még hosszú időn át bennünk élő rendezést hozott létre a Radnóti Színházban. Az Oidipusz főhőse Robert Icke átiratában nem mitológiai alak, hanem korunk politikusa, aki a múlt titkait kutatja népszerűsége megerősítése céljából. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
Szinte minden este játszik valahol: anyaszínházában, a Radnótiban, vagy a Rózsavölgyiben. Teherbíró figura, aki a színjátszáson kívül is ért még egy-két dologhoz: konyhabútort csinál, lekvárt főz. Ránézésre vidám, harmonikus, jó humorú, szavakész ember. Mi pedig ránéztünk: Schneider Zoltánnal, a Radnóti színészével Csáki Judit beszélget.
Birtokolhatunk-e valamit, aminek jogos tulajdonlása magunkban is kétségeket kelt? És szét tud-e esni valami, ami úgy jött létre, hogy előtte valami már szétesett, épp úgy, ahogy az ő előtte való is darabjaira hullott? S mi ez a kusza és hullámzó gubanc, amit családi életnek, esetleg nemzetnek hívunk? GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Igazán hangulatos a Kályha Kati című előadás első felvonása. Kocsma, kályha, kedves kocsmáros, szórakoztató buffo-páros (nem énekelnek ugyan), jövés-menés, tablóféleség. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Van az úgy, hogy egy történet a belőle készült filmadaptáció miatt világhírűvé válik. Olyan is van, hogy egy színház ugyanezt a történetet műsorra tűzi. De mi történik akkor, amikor egyik megtagadja a másikat? Megtörténhet-e ez egyáltalán? KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Tűzzel játszik az, aki a sebesen táguló vizuális kultúra összefüggésében kívánja ráirányítani a figyelmet a folyamatosan szűkülő olvasáskultúra értékeire és fontosságára – elsősorban vizuális eszközökkel. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Egy házibuli után meztelen képek kerülnek ki az internetre az egyik lányról, amely képeket aztán a rendőrök megtalálnak a helyi vízilabdacsapat telefonján is. Nem a cyberbullyingról szól a Gina, ez csak történik benne. GERGICS ENIKŐ ÍRÁSA.
A vágy című előadás Alföldi Róbert rendezésében nem a szexről szól – bár minden jel erre mutat. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Írhattak volna darabot is. Születhetett volna egy új Baal. A díjakkal elismert író, a török-német Zaimoğlu, és a Dürer-frizurás, német-német Senkel azonban, a rendezővel együtt, inkább csak megkopasztotta Molière-t. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Szuper ez az előadás – gondoltam az első felvonás végén, és visszaültem a másodikra. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
A Tízparancsolat a maga erkölcsi imperatívuszával szilárd alapja lehetne egy legeslegjobb világnak – de könnyen lehet, hogy nem határtalan boldogság, hanem halálos unalom szakadna ránk. Székely Csaba minden esetre a pompás dramaturgiai sorvezetőt vette észre benne. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Sárga az arca a fekete korona lakkfényű pántja alatt. Szinte foszforeszkál. Richárd ő, a démon, aki tudja, mit kell gondolni az emberről ahhoz, hogy aztán kellőképpen meg lehessen rontani. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Nehéz egyeztetés volt, de végül kötélnek állt: Andrei Şerban, román származású amerikai rendező, aki a Radnóti Színházban a III. Richárdot rendezi Alföldi Róberttel a címszerepben, a darabról, a mindannyiunkban ott rejtező „Richárdról” is beszélt a Revizornak. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
Profin megkomponált, lendületes zsánerdarab lett A Viszkis, meggyőző színészi alakításokkal és remek zenével. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Él az orosz irodalmi köztudatban egy szállóigeszerű mondás Az ész bajjal jár című 19. századi klasszikus komédia szerzőjéről: „Gribojedov az orosz Shakespeare”. Andrzej Wajda egy régi filmjében ebből fordított poén lett: „Tehát Shakespeare az angol Gribojedov”. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.