Gáspár Ildikót Schiller darabjából láthatóan nem a hatalmi játszmák bemutatása érdekelte, hanem két nő folyton jelmezeket öltő, de mégis meztelen lelke. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Igen, (majdnem) mindnyájan „tudjuk, mi történik őszi éjjel a galagonyával”. Weöres Sándor verséből tudjuk. De hogy november 4., az ötvenhatos forradalom eltiprásának évforduló-emléknapja utáni őszi éjen miként izzik a galagonya ruhája, mostantól sejtjük. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Nem, nem fogom vissza magam, mindent és mindenkit leírok, mert ebben az előadásban mindenkiről van mondanivaló. Hogy ez az előadás rendben van, azt már az első pillanattól fogva lehet tudni, egyszerűen jól kezdődik. FORGÁCH ANDRÁS ESSZÉJE.
A tizedik miskolci Cinefesten huszonkét kisjátékfilmet is bemutattak. A fesztivál színvonalára mi sem jellemzőbb, hogy a többségük olyan alkotók munkája, akiktől számíthatunk majd jelentős, érzékeny nagyjátékfilmekre. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.
Először dolgozott Pintér Bélával Csákányi Eszter, akit A 42. hétben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplők között jelöltek kritikusdíjra. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
Mitől érezzük fájóan aktuálisnak Mrożek – számos lengyel kritikus szerint – „hosszúra nyújtott egyfelvonásosnak ható, lélektanilag elnagyolt figurák problematikus dialógusban” előadott darabját? NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Pedig az lett volna, ha nem tör ki a vihar. Már az előző esti előadást is félbeszakította az égi tűzoltózenekar, bár hivatalos esőnappal vigasztalva: az első felvonás alatt. Mi azonban hoppon maradtunk, mert „csak” az utolsó húsz–huszonöt percet mosta el az eső. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Bagossy László nem Shakespeare darabját, hanem a Prospero rendezte előadást állítja színpadra. Bár a varázslatos sziget – a színház – hatalmába keríti, A vihar a vígjátéki hangnem, a virtuóz nyelvhasználat és az ötletes látvány dacára sem veszít társadalmi-politikai súlyából. LÉNÁRT ÁDÁM ÍRÁSA.
Nem szokványos kritikusi feladat: szigorú szemmel ítélni egy ovisoknak szóló, egészestés rajzfilmről, amelyet alkotói eredetileg huszonhat részes tévésorozatnak szántak, s amelyről a próbavetítések után derült ki, hogy füzérként is remekül működik a célközöségnél. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
„Móricz Zsigmond ebben a darabjában nem bírál, nem mond erkölcsi ítéletet, nem erőszakoskodik nagy életproblémákkal” – idézi Schöpflin Aladárt a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás színlapja, s a Nyugat jeles recenzensének állítása éppúgy igaz a kőszegi produkcióra, mint a Móricz-színműre. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.
Minimálszínház, amelyben nem a külső cselekvések fontosak – alig-alig vannak –, hanem a színészi jelenlét, a belső történések, valamint az Örkény István eredeti kisregényéhez is visszanyúló szöveg. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.