Sokadszor bizonyosodik be: csupán jobb híján jelölhetünk egy színházi előadást a drámaíró nevével és a darab címével. Amit a Nemzeti Kaszás Attila Termében látunk, színházi értelemben egyik irodalmi előzménye segítségével sem írható le megközelítő pontossággal. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Erős, tempós beszéddel igyekszik tolmácsolni a szünet nélkül adott, alaposan megrövidített drámai költemény verssorait a Nemzeti Színház előadása. Önmaga ellen teszi, mivel lényege nem a szóban, hanem a bábos-bábus darabközelítés figurakettőző szimbolikájában lenne. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Olykor az igazság áttöréséhez éppen a plakatív tehetség, a furcsának, különösnek, marginálisnak a sémává emelése kell: a szabadságharchoz jól tüzelő, bejáratott poénokra van szükség. FORGÁCH ANDRÁS ELEMZÉSE.
Ha tizenöt éves koromban megkérdezte valaki – s naná, hogy meg is kérdezték –, mi akarsz lenni, kisfiam, ha nagy leszel, habozás nélkül feleltem: Mátrai Betegh Béla. BODANSKY GYÖRGY ÍRÁSA.
A Nemzeti Színház előadásában, A tanítónőben nyújtott alakításáért kapott jelölést Molnár Piroska, a Színikritikusok Díja női mellékszereplő kategóriájában. A magyar kritikáról kérdeztük. PROICS LILLA INTERJÚJA.
Sorozatunkban a színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. Máté Gábort, a Katona József Színház A mi osztályunk-előadásának rendezőjét kritikáról, díjról, szembesítésről kérdeztük. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
Örök körforgás, amelyben már-már mindegy, ki uralkodik. Mindegy lenne, de mégsem az, mert a helyzet fokozódik, az élet romlik, az ifjú Hamlet vállát pedig nagyobb súly nyomja, mint eddig bármikor. CZENKLI DORKA ÍRÁSA.
A világhírű szerb művésznő több évtizedes pályafutása során összeszabdalta, megégette, megmérgezte, megfojtotta magát, és a tűrőképesség határáig préselte, ostorozta, szúrta, pörkölte testét és lelkét. A Mélycsarnokban inkább a művész neve üt – az viszont nagyot. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
Bródy Sándor falusi zsánerképeinek minden mozzanata magyarázatra szorul, jóllehet semmi lényegi nem változott: az urambátyám ma korrupció néven ismert, a „fajmagyar szupremácia” egyszerűen rasszizmus, a makulátlan tanítónő pedig ugyanúgy jön, lát és továbbáll, ahogy eddig is. LÉNÁRT ÁDÁM ÍRÁSA.
A rasszizmus, a faji és vallási megkülönböztetés, a kiközösítés mindig hálás témája a művészetnek. A kultúra kezdetei óta a világ nem sokat változott e téren. Mindig lesznek csoportok, akik gyűlölnek majd másik csoportokat. Összeférhetetlenek vagyunk és kész. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
A kritikus ítéletalkotását általában nem befolyásolhatja más, mint az előadás láttán átélt, tudatosított élménytények, melyeknek – tágabb ismereteibe ágyazva – pontos, érdeklődést keltő nyelvi formát kell adnia véleménye tolmácsolásához. Néha azonban kissé változhat a helyzet. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
A címszereplő éhkopp-estebédet készíttet elő, hogy muszájból vendégül lássa öregedő szíve ifjú választottját, Mariane-t. A vacsoratervezés során a fukar házigazda takarékos ötletekre jut: „…valami finom kis sűrű bab jó zsírosan, hozzá egy kis marhadarálék…” TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A megtévesztő névre „átkeresztelt” budapesti őszi fesztivál egyik vendégművésze Nagy József (Szkipe) volt, akinek két igen eltérő karakterű, ám azonos lényegű produkcióját lehetett látni. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Vagy virágot Algernonnak! – jutott eszembe, amikor túllépve a kezdeti előítéletes hirtelenszeműségen, alábocsátkoztam Dörner György színművészünk Új Színház-hódító pályázati értekezésének mélyrétegeibe. BALOGH TIBOR ÍRÁSA.
Könnyebb felsorolni, mi mindenről nem szól Alföldi Róbert évadnyitó rendezése a Nemzeti Színház nagyszínpadán, mint azt megmondani, hogy miről igen. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.