Vörös, barna, fekete függönyök ereszkednek, emelkednek, nyílnak, zárulnak. A fent, lent, előtér, színpadmély: a lejtmenetbe kapcsolt történelmi valóság színjátékként fordul mind a négy égtáj irányába. Színjáték két részben. Mégis szünet nélkül. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A Nemzeti Színház történetének művészeti szempontból talán a legtartalmasabb periódusát köszönheti Alföldi Róbertnek. Idényről-idényre izgalmasnál izgalmasabb művek kerültek a falakra. VÁRADI ANDRÁS ÍRÁSA.
Nincs forradalmi hevület vagy lázas kapkodás a Nemzeti egyik utolsó bemutatott darabjában, Az ördög szekrényében. Az előadás valamiféle ráérősen csordogál az álnaiv álmatagságból a kedves huncutkodásokba, üdítő színészi alakításokba. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
Arról kérdeztük az igazgatót, hogy milyen stratégiai és konkrét elképzelései, ötletei vannak a Művészetek Palotája kiemelt művészeti státuszának megőrzésére. Az intézmény körüli ügyekről több írás is megjelent a közelmúltban, tudjuk azt is, hogy a kormányzat nem tekinti fontosnak a magaskultúrát, vagyis a helyzet bonyolult. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
A színen alkoholisták és öngyilkos-jelöltek. Nyoma sincs a romantizált Erdély-képnek. A fekete humor talán túlélni segít. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Saját vállalásának terhét derekasan viselő, lelkiismeret-ébresztő nagyszabású előadást lát a közönség. A gyűlöletbeszéd, indulatpolitika, ténytorzítás anatómiáját. De látja azt is, hogy az előadás nincs teljesen felkészülve önmagára. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Miért nem azzal kezdem, hogy Gedő Ilka tüneményes munkáit szemlélve a gondolataim rendre olyan elliptikus pályán kergetőznek, amelynek egyik fókuszában az érzékenység, a másikban a töprengés áll?
A kérdés voltaképp költői. RÉNYI ANDRÁS KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓJA.
Az előző beszámolóban már érintettem a függetlenség kérdését, most van itt az ideje a kifejtésnek: a showcase soron következő három napján látható kilenc előadásból hetet budapesti független színházi csapatok készítettek. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.
Pörög a Hungarian Showcase, a százhúsz regisztrált külföldi vendég – szakújságírók, fesztiválszervezők, rendezők, producerek – szorgalmasan nézik a kiválasztott előadásokat, és még szorgalmasabban kérdezgetik az őket kísérő szervezőket, kritikusokat. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Játszanak, játszmázgatnak az istenek, mi mást tehetnének az Olümposzt nyúlós ködként bevonó mennyei unalom elűzése érdekében? Az meg, hogy ebbe mi, egyszerű emberek belerokkanunk, csöppet sem izgatja őket. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Kedves színész barátaim, kezdhetném így, mert vannak köztetek barátaim is, és mert a szó ezúttal tágabb értelemben használatos: kollégáim a színházban, színházcsinálók és játszók, a Nemzetiben és másutt. Ezt a levelet normális körülmények közt nem írnám meg. A körülmények nem normálisak. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
A gesztus – fontos dolog az emberi érintkezésben; a politikában is, a diplomáciában is. Fontosak a körülményei is: ki teszi, kinek, hogyan és miért. A gesztus a kultúra része, a kulturált viselkedés egyik eleme. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
A címbeli kifejezés – Действующие лица – oroszul annyit tesz, mint magyarul Makai Imre fordítása elején a Személyek felsorolás. A Nemzeti premierjén a színmű valamennyi alakjával együtt mindenki „szereplő”, aki csak jelen van a teremben. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Tizenötmillió magyar színházát fogja igazgatni, ha betartja a szavát Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színházban. Ne tegye. PARÁSZKA BORÓKA ÍRÁSA.
Más kulturális lapokhoz hasonlóan mi is közzétesszük Imre Zoltán színháztörténész és Hudi László rendező nyílt levelét, melyet Vidnyánszky Attilához, a Nemzeti Színház leendő igazgatójához intéztek.