Egyszemélyes teremtésmítosz? Igen. Jelenlét-rituálé? Hogyne. Vallomás-színház, stand up comedy, peepshow? Persze, részben, talán. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
A Nincs Lehetetlen Holland Kultfeszt programján szerepelt Keren Levi és Ugo Dehaes táncelőadása, a Couple-like (Mint egy pár). Ennél talán csak egy torony elhordása jelentett volna nagyobb fizikai teljesítményt. SISSO KRITIKÁJA.
A 2-1/16 milliméter két szereplőjének duettje időnként vetített másaikkal bővül tercetté. Ahogy gyarapodik a társaság, úgy növekszik a magány is. Az előadás egymás vágyott, de áthidalhatatlan, így elviselhetetlen közelségéről beszél. HALÁSZ GLÓRIA KRITIKÁJA.
Februárban két olyan kortárs magyar dráma ősbemutatóját tartották Budapesten, amelyeknek az amerikai filmes kliséket idéző története retró-amerikai közegben játszódik. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
A színlapon két alkotó közös munkájának metszeteként beharangozott előadás minden jó szándék ellenére sem tekinthető többnek félbemutatónál. Gergely Attila ugyanis egyszerűen beemelte egy korábbi darabját Zambrzycki Ádám (ön)ironikus-kritikus vidám szórakoztató műsorába. Ravasz. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
A MU Terminál IV. évfolyamának B estjén két egymástól teljesen eltérő stílusú koreográfiában mutatta meg öt egymástól teljesen eltérő stílusú táncos, hogy mit tud. Lelkek a celofánban, tangó a fiókban – ez első hallásra furcsán hangzik, de kiderült, hogy minden a helyén van. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
Marisa Godoy svájci táncos-koreográfus és előadóművész Radical_Connector című előadásán a MU Színházban megtörtént az a bizonyos színházi csoda. SISSO KRITIKÁJA.
Mit tesztelnek itt valójában? Minek a tűréspróbája folyik a szemünk előtt csaknem másfél óra hosszan? Mit „vizsgál” árgus szemekkel Árvai és kutatócsoportja, a „Természetes Vészek Kollektíva”? RÉNYI ANDRÁS ÉRTELMEZÉSE.
Ágens konokul önmagából építkező nagy világszínházában ezúttal régi-új témája felé fordult: az idő, a szerelem, a szexualitás, a zene meg az írás körül tett vizsgálódásainak színes-szagos esszenciája a MU-ban bemutatott, majd az AKKU-ba költöztetett Ira – Düh. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A kettőbe vágott estén Bach leginkább női testet ölt: az Egy nő két nimfája a padlóra vetített geometriai alakzatok között szögletesedik és lágyul, a Juxtaposition szőke hősnője térből kiszakított térben fülel a belső hangokra. Csupa szépség kering céltalanul az űrbe vetve. HALÁSZ GLÓRIA CIKKE.
Rokonszenves előadók kínosan semmitmondó produkcióival zárult az év – ’Az ismeretlen kutatása’ helyett lapos közhelybazárral. Tanulságos, ha valaki más előadásaiban sokkal jobb, mint a sajátjában. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Bútorozatlan szobában találja magát a MU Színház kamaratermébe érkező néző. Matrac, szék – más nemigen kerül a relatíve tágas térbe. Ez a szoba a cselekmény helye, merthogy a Szputnyik előadása – némiképp ellentmondva önnön címének – nem a házra, hanem a lakásra fókuszál. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Az a fajta előítéletmentes, szabad, radikális testkutatás, amit Hód Adrienn végez, leginkább a hetvenes évek posztmodern táncforradalmát idézi, és Magyarországon mégis rendkívül frissnek hat. Nagyjából innen tudjuk kiszámolni, hány évtizeddel csúsztunk le a fősodorról. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Pálosi István új koreográfiájának címe 3_Nő_Vér, de az előadáshoz jobban passzolna a 3 csaj, vagy inkább 3 csajszi, netalán a 3 szexi dög cím. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
A Szentkirályi Műhely Poyntz Hall című produkciója sok türelmet kíván befogadójától. És nemcsak türelmet, hanem elő- és utótanulmányokat is a meglehetősen széttartó mozaikok összeillesztéséhez. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.