A nézők fegyelmezetten terelődnek be a zárt színpad egész szélességében (azaz hosszában) ablakokon át látható két oldalára. Kopott fehérség, elöregedett bútorok, nagy belmagasságú ajtók. Józanság. Fegyelmezett állapotok odabent is. MOLNÁR ZSÓFI KRITIKÁJA.
Duda Éva új előadásában pszichológiai és társadalmi jelenségek gyökerét keresve próbál az embert torzító függőségekről beszélni. Ám az Overdose-ban ahelyett, hogy a lényegig ásna, általánosságokat csomagol látványos burokba. Szerencsére van tíz perc, ami megmenti az előadást. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
A legújabb Szputnyik-bemutató Andersen meséjéből indul, de végül nem marad sok közünk hozzá. Ránk ijesztenek, hogy Molnár Gusztáv eltűnt, ő azonban szinte végig ott van a színpadon. A Hókirálynő pedig cseppet se hűvös, inkább forró teremtés. Szó szerint őrjítően tüzes. NAGY GERGELY MIKLÓS KRITIKÁJA.
A Tranzdanz Szimultán ablak című új előadása nemcsak letisztult, hanem meglehetősen lelassult táncmű. Egyfajta magyar butoh születésének szemtanúja lehet a néző táncelvi alapon. SISSO KRITIKÁJA.
A Vég veled! egy férfi és egy nő találkozásával kezdődik. Szerencsére csak a kiindulópont hétköznapi, a megvalósítás eredeti. Persze a szürrealista festő, René Magritte világa által inspirált előadás esetén az lenne a meglepő, ha az, amit látunk, nem lenne meglepő. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
Felfrissít a retró Shakespeare. A miliő csak pár évtizedet ugrik vissza, de az alaposan megdolgozott szöveggel összesimulva kortalanná tágítja a színpadi univerzumot: évezreddel korábbi politikai vircsaftja meglepően mai hatalmi harcokra utal(hat). SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Arról lehet és kell vitatkozni, mi a kortárs tánc, arról viszont nem, hogy feladata van a mában. Ez utóbbit azonban eleddig kevesen vették komolyan. Vagy tréfára. Gergyével azonban megtört a jég. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Önmagunkról dédelgetett képünkhöz tartozik álmaink utazási célpontja. De vajon mi alapján gondoljuk, hogy Afrikában (vagy bárhol a világon) közelebb kerülhetünk önmagunkhoz? S mi az, amit az utazás során tényleg megtudhatunk és magunkévá tehetünk? RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
A Fejes Ádám által irányított „táncos-keltető”, a MU Terminál évek óta nagyon jól funkcionál, Fehér Ferenc meghívása pedig úgy tűnik, egyet jelent a felszabadult, játékos, örömteli, könnyed, közösségi kísérletezéssel. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Se füle, se farka? Nem, mert a farka a füle, bár a fülénél a farka valamivel hosszabb – attól, hogy rövidebb. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A MU Színház fiatal táncosokat útnak indító stúdiójának V. évfolyama elérkezett a C ponthoz, vagyis a képzés befejezéséhez. HALÁSZ GLÓRIA ÍRÁSA.
Mi lesz, ha egyszer föltámad a tenger? Mi lesz, ha a kósza nép rettenetes, nagy dühvel özönöl? S főleg akkor mi lesz, ha a tenger csak iszapos hordalék, s a nép nem Dózsa György népe? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Ez a darab állítólag Felhőmanról és az elmulasztott lehetőségekről szól. Ez a cikk pedig Pataky Klári új előadásáról. Se eső, se hó… SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA KRITIKÁJA.
Valaki ráun monoton hétköznapjaira, és dobókockázni kezd. Ha egyes, megerőszakolja a szomszédnőt, minden más esetnél öngyilkosságot követ el. A kocka megkegyelmez: Luke leteperi a nőt. Aztán újra dob. És újra. Közben kiderül: kockáztatni jó. Vajon a Szputnyikkal is? NAGY GERGELY MIKLÓS KRITIKÁJA.
Mintha a társulat nagybevásárlást tartott volna, aztán mindent bevágott volna a frigóba: a Pont(y) Műhely paprikás krumplit főzött nekünk, de nem jutott belőle mindenkinek. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA KRITIKÁJA.