A Szentkirályi Műhely Poyntz Hall című produkciója sok türelmet kíván befogadójától. És nemcsak türelmet, hanem elő- és utótanulmányokat is a meglehetősen széttartó mozaikok összeillesztéséhez. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.
A MU Terminál mint módszer, kiválóan működik. Olyan, mint egy nagyszerű keltető, melyből évről-évre bújnak ki a szinte színpadkész táncospalánták. Ez alkalommal Fodor Zoltán és a művészeti vezető, Fejes Ádám darabjaiban mutatta meg magát az aktuális évfolyam. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
A Pont Műhely minden megmozdulása kavar egy kis szelet maga körül. Tényleg csak egy kicsit, mégis alapvető dolgokról van itt szó: például hogy ebben a társadalomban a színház is rosszul működik, és nem is lehet tudni, hogy mitől működne jól. Ezen aztán nevetünk megint. SISSO CIKKE.
Izrael idén ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból az ország fortyogó táncéletének két izgalmas együttesét fogják bemutatni Budapesten. A két este során kialakult kép azonban inkább Izrael tánccsoport-terápiás arcát mutatta be. Ne lenne élet Yasmin Godder után? SISSO ÍRÁSA.
Transzszexuális mélyfúrások Gergye-módra, avagy ironikus nemiszerv-börze, szórakoztatóan gátlástalan, művérben tocsogó, rakoncátlan, morbid revü – Nietzsche bűvöletében. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Ami azt illeti, a BŐF az idén nem kényeztette el a táncrajongókat: az EDIT magyar táncfilmjei gyengécskék, a Trafóban zajló minimál-előadások kissé zsibbasztóak voltak, Spala Korinna meg egyszerűen csak nem kortárs koreográfus. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
A színház egyre kevésbé hagyja, hogy a nézőtér sötétjében kényelmesen hátradőlve szórakozzunk: bevon, provokál, felháborít, közreműködővé tesz. Mára ezt is megszoktuk és ismerjük, köszönjük és kérjük (vagy nem). JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Az Újbuda Jazz Fesztiválra idén is érkeztek jeles amerikai avantgárd muzsikusok, de a magyar fellépőkben sem kellett csalatkoznunk. VÉGSŐ ZOLTÁN ÍRÁSA.
A jelen cikk első részének címében feltett kérdésre így is válaszolhatunk: egytől (az) egyig. Mert az korántsem mindegy, mikor nyúl az alkotó az egyszemélyes műfajhoz. Ahogy nagyon nem mindegy az sem, ki az az alkotó. JÁSZAY TAMÁS CIKKE.
A nő zöld sátorszoknyájának fogságában és menedékében nézi terméketlen pillantással a semmit. A férfi villódzva sistergi körbe, de a dermedésben nem csiholódik tűz. Végtelenített keresztutat jár néhány méterre a céltól, a másik nemtől. HALÁSZ GLÓRIA KRITIKÁJA.
A kritikus semminek sem tud örülni: épp hozzászokott, hogy minden decemberben Dunaújváros bájosan ásatag szocreál kulisszái és méretes hóakadályai között rendezik meg a „monotáncosok” fesztiválját. JÁSZAY TAMÁS CIKKE.
Ha szavakkal akarom elmesélni Az ismeretlen kutatása műhelymunka során létrejött két előadást, máris belesétáltam a csapdába. Azok ugyanis a mozgás keltette jelentések megfoghatatlanságáról és csalfaságáról beszélnek. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
A Bábel-Világban kaotikus szózuhatag ömlik a nyakunkba műkedvelő színházi keretek között, a Plain viszont egy professzionális, átgondolt, érzéki, elegáns koreográfia, mely alaposan megdolgoztatja a táncosokat. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Ha születési körülményeit tekintjük, az Éjszakai Műszak a Lélek pulóver nélkül című előadásért járó Lábán Rudolf díjjal járó pénzből született. Valójában azonban álmokból szőtte új koreográfiáját Réti Anna. Rengeteg ötlettel, meglepő képekkel, melyek talán soká kisértenek minket (rém)álmainkban. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
Nem férfi, nem nő, nem élő, nem holt. Leginkább két zombira hasonlít a (Lady) Macbeth-ek előadásban a Mándy Ildikó és Fenyves Márk által életre keltett két figura. Hol sírból kikelt halottaknak tűnnek, hol pedig a pokol tornácán egyensúlyozó élőknek. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.