Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSAJOK A FŐNÖK SZÉKÉBEN

Magyar Mozdulatművészeti Társulat: 3_Nő_Vér / MU Színház
2008. dec. 7.
Pálosi István új koreográfiájának címe 3_Nő_Vér, de az előadáshoz jobban passzolna a 3 csaj, vagy inkább 3 csajszi, netalán a 3 szexi dög cím. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.

3_Nő_Vér-jelenetek
3_Nő_Vér-jelenetek

A produkció hangulatában közelebb áll egy szappanoperához (vagy annak paródiájához), mint egy Csehov-drámához. Nő ugyan van benne három is, de vér csak a címében: vérszegény előadás, néhány jól sikerült poénnal.

Pedig amikor a néző elbotorkál a MU füsttel telepumpált sötét színháztermében a székéig, ahol monoton, agyzsibbasztó zene kíséretében fél percenként vakító fények világítanak arcába, akkor még valami lélekmarcangoló élményre készül. Aztán meglátja a magassarkúkon libasorban a tánctérre bevonuló három, bundás nőstényördögöt, amint vonzerejük teljes tudatában illegve, válluk felett hátrafelé tekintgetve szórnak kacér pillantásokat felé, akkor már sejtheti, hogy nem lesz ez azért olyan véresen komoly.

Szántó Dóra Viola

A három nő a tetszeni akarás minden eszközét beveti, ám a hódítás egy ponton komikussá, komolyan vehetetlenné válik. Amikor a magakelletés hisztérikus riszálásba csap át, és a három nő buta libuskaként sietve tipeg vissza a koreográfia kezdőpontjához, a zenében a kezdeti dallam újraindul: már kórusban kuncog a közönség. Ez a technika aztán végigkíséri az előadást. Az őszintének, tisztának induló mozdulatok az ismétlések folyamán elvesztik kidolgozottságukat, megformáltságukat, kapkodóvá, elrajzolttá, túlzóvá, parodisztikussá válnak. Aztán mire jól kimosolyogta magát a néző, új jelenet kezdődik, ismét finom, mélyebb tartalmakat sugalló mozgássorokkal, de azok megint egy poénra futnak ki.

A tánc kellékei a nőiességet, a fel- és levehető női szerepet szimbolizáló szőrmebunda és a fehér magassarkú cipő. A három nő az első perctől az utolsóig nagyon hangsúlyosan Nő, soha nem "csak" ember. Szexualitást sugárzó, a férfit elcsábító, fondorlatosan behálózó, neki hízelgő asszonyok. Pedig férfit nem látunk a színpadon, legfeljebb a három fekete gurulós irodai szék hozza be a férfi jelenlétét az előadásba. A nők mókás belépőjük után a tánctér végébe sétálnak, ahol a három főnöki szék van, szexin ledobják magukról a bundát, kilépnek topánjukból. Mint féltett kincsüket, óvatos mozdulatokkal teszik rá a székre a cipőt, aztán gyönyörködve nézik. Máskor tekeregnek a székben, kezükkel kéjesen simogatják támláját – mintha legalábbis a főnökkel cicázó, ledér titkárnők lennének. Nagyokat sóhajtanak, zihálva veszik a levegőt, huncutul kacarásznak.

mu3nover%2010Ám a gurulós székek nem mindig helyettesíthetők be a Férfival. A kellékeket sokféleképp használja a koreográfia és a változatosság sokszor a humor forrása. A táncosok átszánkáznak rajtuk egyik pontból a másikba, "dodzsemeznek" velük, a suhanó járgányok karfáin keresztbe fekve úsznak át a színpadon, hatalmas lendületet véve a székben ülve száguldanak egyenesen a közönség irányába, hogy aztán az első sorban ülőktől néhány centire lefékezzenek. Vagy épp peckesen lépdelve, kihúzott háttal, nyújtott karral, orrukat az égnek emelve tologatják a székeket, mintha egy szupermarketben lavíroznának bevásárlókocsijukkal. Mindehhez a zenei aláfestést szenvedélyes Piaf-sanzonok és érzelmektől túláradó spanyol dallamok szolgáltatják. Szívet tépő, drámai melódiákra hancúroznak, viccesen játsszák a dívát, a végzet asszonyát, a pajkos csitrit.

Akadnak azért jelenetek, melyek nem erre az egyszerű, bár egy darabig – de csak egy darabig – kétségtelenül mulattató poénra épülnek. Amelyek éreztetik, hogy a nő nemcsak parodizálható szerepekből áll, hogy ezek a szerepek olykor terhesek, hogy a tetszeni akarás, az örökös megfelelni vágyás nyomasztó kényszer. Az egyik jelenetben például a három nő úgy pózol, akár a címlaplányok. Különböző kombinációkban állnak össze, egy pillanatra megmerevednek, mintha fotóznák őket, majd jöhet egy újabb szexi csoportkép. A beállásokat megcsinálják először a közönséggel szemben állva, majd nekünk oldalt és hátat fordítva is. Egyre gyorsabban ismétlik a pózokat, mozgásuk kapkodó lesz, majd arcukról eltűnik a címlaplány-mosoly…

Buday Melinda, Szántó, Vass Andrea
Buday Melinda, Szántó Dóra Viola, Vass Andrea. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Kevés kivételtől eltekintve azonban a jelenetek a nőből csak a felszíni, sztereotip rétegeket mutatják meg, amiből könnyű viccet csinálni anélkül, hogy bármi újat vagy mélyet állítanának általuk.  Az előadás tehát nem a nagybetűs Nőt, még csak nem is a modern nőt mutatja be, inkább csak fecseg a csajokról.

Nem árnyalt a három nő közötti kapcsolat sem: egy-két egymásra vetett pillantáson és mosolyon kívül nem történik közöttük semmilyen kölcsönhatás. Egymástól függetlenül végzik saját, személyre szabott koreográfiájukat, mégsem állítható, hogy a figurák egyéniek, jól körülhatárolhatóak lennének. Hármójuk közül a legkarakteresebb figurát Szántó Dóra Viola hozza. Míg Buday Melinda és Vass Andrea szinte egyformán a büszke, hűvös szépség karaktert mutatja – talán Vass Andreáé egy fokkal gőgösebb -, addig Szántó Dóra Viola figurája szertelen, kislányosan kihívó, sokszor a közönséggel is kokettál. A végeredmény egy szellemes előadás, aminek az iróniája mégsem elég ahhoz, hogy háromnegyed órán át lekösse a nézőt, de ahhoz is kevés, hogy elterelje a figyelmet a mondanivalóval kapcsolatos hiányérzetről.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek