3_Nő_Vér-jelenetek

A produkció hangulatában közelebb áll egy szappanoperához (vagy annak paródiájához), mint egy Csehov-drámához. Nő ugyan van benne három is, de vér csak a címében: vérszegény előadás, néhány jól sikerült poénnal.

Pedig amikor a néző elbotorkál a MU füsttel telepumpált sötét színháztermében a székéig, ahol monoton, agyzsibbasztó zene kíséretében fél percenként vakító fények világítanak arcába, akkor még valami lélekmarcangoló élményre készül. Aztán meglátja a magassarkúkon libasorban a tánctérre bevonuló három, bundás nőstényördögöt, amint vonzerejük teljes tudatában illegve, válluk felett hátrafelé tekintgetve szórnak kacér pillantásokat felé, akkor már sejtheti, hogy nem lesz ez azért olyan véresen komoly.

A három nő a tetszeni akarás minden eszközét beveti, ám a hódítás egy ponton komikussá, komolyan vehetetlenné válik. Amikor a magakelletés hisztérikus riszálásba csap át, és a három nő buta libuskaként sietve tipeg vissza a koreográfia kezdőpontjához, a zenében a kezdeti dallam újraindul: már kórusban kuncog a közönség. Ez a technika aztán végigkíséri az előadást. Az őszintének, tisztának induló mozdulatok az ismétlések folyamán elvesztik kidolgozottságukat, megformáltságukat, kapkodóvá, elrajzolttá, túlzóvá, parodisztikussá válnak. Aztán mire jól kimosolyogta magát a néző, új jelenet kezdődik, ismét finom, mélyebb tartalmakat sugalló mozgássorokkal, de azok megint egy poénra futnak ki.

A tánc kellékei a nőiességet, a fel- és levehető női szerepet szimbolizáló szőrmebunda és a fehér magassarkú cipő. A három nő az első perctől az utolsóig nagyon hangsúlyosan Nő, soha nem "csak" ember. Szexualitást sugárzó, a férfit elcsábító, fondorlatosan behálózó, neki hízelgő asszonyok. Pedig férfit nem látunk a színpadon, legfeljebb a három fekete gurulós irodai szék hozza be a férfi jelenlétét az előadásba. A nők mókás belépőjük után a tánctér végébe sétálnak, ahol a három főnöki szék van, szexin ledobják magukról a bundát, kilépnek topánjukból. Mint féltett kincsüket, óvatos mozdulatokkal teszik rá a székre a cipőt, aztán gyönyörködve nézik. Máskor tekeregnek a székben, kezükkel kéjesen simogatják támláját – mintha legalábbis a főnökkel cicázó, ledér titkárnők lennének. Nagyokat sóhajtanak, zihálva veszik a levegőt, huncutul kacarásznak.

Ám a gurulós székek nem mindig helyettesíthetők be a Férfival. A kellékeket sokféleképp használja a koreográfia és a változatosság sokszor a humor forrása. A táncosok átszánkáznak rajtuk egyik pontból a másikba, "dodzsemeznek" velük, a suhanó járgányok karfáin keresztbe fekve úsznak át a színpadon, hatalmas lendületet véve a székben ülve száguldanak egyenesen a közönség irányába, hogy aztán az első sorban ülőktől néhány centire lefékezzenek. Vagy épp peckesen lépdelve, kihúzott háttal, nyújtott karral, orrukat az égnek emelve tologatják a székeket, mintha egy szupermarketben lavíroznának bevásárlókocsijukkal. Mindehhez a zenei aláfestést szenvedélyes Piaf-sanzonok és érzelmektől túláradó spanyol dallamok szolgáltatják. Szívet tépő, drámai melódiákra hancúroznak, viccesen játsszák a dívát, a végzet asszonyát, a pajkos csitrit.

Akadnak azért jelenetek, melyek nem erre az egyszerű, bár egy darabig – de csak egy darabig – kétségtelenül mulattató poénra épülnek. Amelyek éreztetik, hogy a nő nemcsak parodizálható szerepekből áll, hogy ezek a szerepek olykor terhesek, hogy a tetszeni akarás, az örökös megfelelni vágyás nyomasztó kényszer. Az egyik jelenetben például a három nő úgy pózol, akár a címlaplányok. Különböző kombinációkban állnak össze, egy pillanatra megmerevednek, mintha fotóznák őket, majd jöhet egy újabb szexi csoportkép. A beállásokat megcsinálják először a közönséggel szemben állva, majd nekünk oldalt és hátat fordítva is. Egyre gyorsabban ismétlik a pózokat, mozgásuk kapkodó lesz, majd arcukról eltűnik a címlaplány-mosoly…

Buday Melinda, Szántó Dóra Viola, Vass Andrea. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Kevés kivételtől eltekintve azonban a jelenetek a nőből csak a felszíni, sztereotip rétegeket mutatják meg, amiből könnyű viccet csinálni anélkül, hogy bármi újat vagy mélyet állítanának általuk.  Az előadás tehát nem a nagybetűs Nőt, még csak nem is a modern nőt mutatja be, inkább csak fecseg a csajokról.