Vajon csak a népes rajongótábor számára érdekes a hihetetlenül népszerű BTS turnéfilmje, vagy olyanoknak is érdemes megnézni azt, akik kételkedve állnak a „BTS-jelenség” előtt? VÍZKELETI DÁNIEL CIKKE.
Nancy Meyerst eddig sem úgy ismertük, mint aki a munkásosztály fájdalmaival van elfoglalva. De már miért is tenne ilyet, amikor filmes körökben senki sem ismeri nála jobban New York és LA rózsadomblakóinak lelki életét és croissant-fogyasztási szokásait. KÖVES GÁBOR CIKKE.
Minden idők legdrágább filmje zavarba ejt. A zavar eredője, hogy csak kétféleképp nézhetjük: vagy hagyjuk magunkat lenyűgözni a látvány által, és feledünk minden mást, vagy nem. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
A hazai műfajfilm húzóágazatának tekinthető romantikus vígjáték legújabb darabja az apaság előtti szorongásról igyekszik érzékenyen szólni. Orosz Dénes debütáló művében Csányi Sándor várandós barátnőjével éli át a többnejűség kínjait és örömeit. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
A kurrens tinifilmek láttán könnyen azt hihetnénk, hogy az amerikai középiskolások mind született versenytáncosok és aranytorkú dalnokok. A megújrázott Fame most a művészi teljesítmény mögött rejlő kemény munka bemutatására vállalkozik – High School Musical of Performing Arts. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Azt ígérte, hogy nem rendez többet, mégis visszatért elhagyott szakmájához a gall kultfilm hajdani ünnepelt sztárja. Luc Besson legújabb gyerekfilmje leginkább az anyagi ambíciók felől értelmezhető. NAGY V. GERGŐ CIKKE.
A lélektani titkosírás megfejtése helyett Stephen Frears inkább a fecsegő csecsebecsék felé fordul. Gyűrűk, gyöngyök, nyakékek és brokátok pillanatnyi értékei, jelentései, illetve az, hogy e tárgyakat éppen ki és hogyan viseli – ezek izgatják a rendezőt. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA.
Woody Harrelson szabályosan ölni tudna egy Twinkie-sütiért, csak hát amúgy is naphosszat gyilkolásznia kell az élőhalottakat az elsőfilmes Ruben Fleischer üdítően szórakoztató zombi-vígjátékában. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
A gazdasági bűncselekményekben első blikkre semmi szexi nincs. A jogi zsargon, a tekervényes vállalati praktikák, az adatokkal való zsonglőrködés – talán nem merész, ha kijelentjük – kevés nézőt hoz lázba. Néhány HVG-számot el kell olvasnia az egyszeri mozibarátnak ahhoz, hogy az ilyen filmek alapproblémáját zökkenőmentesen felfogja. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
Az új Jarmusch-film egyik meghatározó élménye az értelmezés zavara, noha a rendező igazán nem vádolható azzal, hogy elkábítaná az érzékeket, összekuszálná a történetet, halmozná a referenciákat. Mindent pontosan és kimérten adagol, megfelelő titokzatossággal és kevés humorral. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
A gyermek-fantáziák legújabbkori filmüzemében kötelező feladat a szülőre kacsintani, vagy legalább olyat mutatni, ami széles körben szórakoztatónak számít. Csupó Gábor ártalmatlan ifjúsági mozija meg sem próbálkozik ilyesmivel, ez a legfőbb erénye. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Fájó, de a halál és pusztulás képei jóval szórakoztatóbbak, mint az emberiesség ostoba szólamai. Roland Emmerich szokvány katasztrófa-operája buta, nevetséges és lenyűgöző. NAGY V. GERGŐ CIKKE.
Oh, olyan függetlenfilmes – szoktuk mondogatni az áhítat különböző hangszínein egy-egy útszéli motel, derékba tört amerikai kisembersors vagy parkoló-pályára tett lakóautó-élet láttán, s e tekintetben a Tiszta napfény háromszoros hurrát érdemel. KÖVES GÁBOR CIKKE.
Az idei cannes-i nagydíjas film, A próféta egy arab származású srác története, aki hat éves börtönbüntetése alatt nem csupán visszatalál a gyökereihez, de rácson innen és túl is gyökeret ver. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Legalább egyszer az életben el kell jutnunk Bora Borára! Ezzel az életvezetési és idegenforgalmi szempontból egyaránt releváns tanulsággal gazdagodhattunk Vince Vaughn legújabb, halmozottan párkapcsolati tematikájú vígjátéka láttán. Mással nemigen. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.