„Én tündércseléd vagyok!” – lihegi a bútorrajzolóba szerelmes Irma. Ám szöveghű előadások esetén is elsikkad olykor ez a felkiáltás, lévén a főszereplő színésznő más alkatú. Az üvegcipő miskolci előadásában azonban süvít ez a mondat. Rudolf Szonja igazat szól. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Túl sok, túl vegyes, túl és túl: segítünk válogatni, mert a döntés nem könnyű, pedig van, amit muszáj, és olyan is, amit érdemes. Nézni, hallgatni, menni. Kultúra.
Mostanság minden egyes Liliom-rendezésről szóló kritikának lehetne az a kezdete, hogy komoly vállalást tesz, aki ehhez a szöveghez nyúl, mert a közelmúltban is olyan erőteljes előadói értelmezések születtek, hogy igen nehéz valami újszerű és megvilágító értelmezéssel előállni. Kovalik Balázs budaörsi rendezésének ez egyértelműen sikerült. MUNTAG VINCE KRITIKÁJA.
Nincs is annál szívszorítóbb, mint amikor a néző látja, hogy a fiatal, még tapasztalatlan, netán rendezőileg sem eléggé segített, támogatott és kontrollált színésztanonc mennyire védtelen és kiszolgáltatott a színpadon. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
A Vígszínház repertoárján újra és újra feltűnnek olyan előadások, amelyek régi sikereket elevenítenek fel új formában, míg Mohácsi János pályájának utóbbi évtizedére jellemző, hogy korábbi rendezéseit gondolja újra (néha nem is egy alkalommal). E kétfajta remake-koncepció találkozik az Az üvegcipő friss bemutatója alkalmával. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Francba a részletekkel! Melyik évszázad? Melyik ország? Mióta gyerekelőadás a Tóték? Van-e Móricz Zsigmondnak Szerelem című drámája? Megnéztük, mit kínálnak a színházak az elkövetkező évadban. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
A sugallatos-statikus színpadkép, a fények kompozíciója, a hangok, a minimálzene a szikár rendezői koncepció megvalósulását szolgálják, mert a produkcióban, úgy vélem, a vízió, a világkép felrajzolása a domináns elem, s csak kevéssé az emberi drámák kibontása. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Leporolva, húzva is kicsit hosszú a Játék a kastélyban Bezerédi Zoltán rendezésében a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol Gömöri Krisztiánnak és Borovics Tamásnak köszönhetően szórakoztató meccsé válik a drámaíró Turai és a színész Almády összecsapása. HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA.
A három kisregényt mondhatnánk zsengéknek, hiszen a hatalmas életmű legelején születtek, de azért nem úgy zsengék, hogy a szárnyait próbálgatta volna bennük Molnár Ferenc. Sokkal inkább a saját íróiskoláját alapozta meg, ahol ő volt a tanár és a tanítvány, és ő írta a tankönyvet is. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Most éppen a Delila nyíregyházi előadásáról szóló kritikát kellene írnom. Helyette jelenik meg ez a cikk – hogy nagyon rossz csere, az tuti. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Salzburg környéke 2019. augusztusában Liliom képével telített: Jörg Pohl óriásplakátokon látható, amint éppen akrobatikusan és koncentrálva ugrik át valamin, talán egy kötélen. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA.
A Liliomot így, ebben a formában Mundruczó Kornél itthon, magyar színházban nem csinálhatta volna meg. A legkevesebb, amit kapott volna érte, az a blaszfém jelző. Pedig az előadásban erősen ott van Molnár. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Szokol Judit szentendrei Liliom-rendezésében a címszereplő helyett hangsúlyozottan az ő szerelme, Julika kerül a nézői figyelem középpontjába. Závoczky Endre pedig ennek hatására kissé perfiériára szorul saját történetében. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
A Riviéra az álmok netovábbja. A Riviéra a földi paradicsom, a gazdagok hona, ahova sosem jut el a szegény boltossegéd és az ő nagy szerelme. Marad az elvágyódás, az elképzelt boldogság, a lúzerrománc és az erkölcsi győzelem. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Milyen könnyed, milyen kedves, s egyben milyen szomorú is ez a szépen kivitelezett szerelmi tanmese! S illik rá az ismert mondás: „A helyzet reménytelen, de nem súlyos.” GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.