Ez, az ugrás csúcspontján kimerevedő pillanat az előadás felvezető képe, sok szempontból sokáig kísért jó pár felkínált test- és szójátékkal. Mundruczó Kornélnak és csapatának köszönhetően az idei Salzburgi Ünnepi Játékokon Molnár Ferenc az európai kultúra klasszikusaként van jelen, az utolsó négy generáció identitáskeretének megkerülhetetlen stabilizátoraként, nagyvárosi szocializációnk történetének írójaként.
 Maja Schöne, Jörg Pohl és Oda Thormeyer az előadásban |
A halleini régi sólepárló épületében működő színházban Molnár Liliomának bemutatóját Gorkij Nyaralókja mellett pozícionálja a fesztivál, s így még egyértelműbb: Molnár a közös európai dramatikus realista kánon jól ismert szerzője. Olyan szerző, aki az újraolvasás kihívásaira meglepően kreatívan reagál.
Mundruczó rendezése tiszta és rendkívül egyszerű, mert a történetmesélést nem a realista játékhagyomány kliséivel egészíti ki, vagyis nem egy vurstliban hetvenkedik a századelő pesti külvárosában egy kemény legény, hanem egy közösség életéből látunk jelenteket, helyzetgyakorlatként követjük az egymástól eltávolított pillanatokat.
Mundruczó dramaturgcsapata, Wéber Kata, Boronkay Soma, Christina Bellingen képes, mondanám, töredéknek olvasva a dramatikus anyagot Büchner Woyzeckjének, Bergman Jelenetekjének inspiratív szabadságával dolgozni, és képes Molnár hét jelenetével számtalan izgató kérdést helyezni elénk. Ki rendezi be az életünket olyanná, amilyen? Hogyan hal meg egyáltalán az ember? Véd-e valami minket (férfit és nőt) a tesztoszteron nyomásától és robbanásától? Mennyire alakíthatók a női életmodellek? Megüthet-e egy férfi egy nőt?
Az előadás ritka szépsége, sodró esztétikai bája is elősegíti a létértelmező kérdések megformálását, s anélkül, hogy összetettségében elemezném a teljes művet, mely komplexitásában kétségkívül a Molnár-kánon egyik, talán Babarczy 1983-as Liliomához mérhető remekeként lép elénk, pár helyzetre feltétlenül érdemes most ránéznünk.
Az előadás képeiből is a legfeltűnőbb az a két, óriási, emberfeletti méretű robotkar, melyet Monika Pormale helyez a színpadra. A két önműködő kar rendezi be a jelenetek terét, könnyedén és költőien, az előadás egészének erős értelmezői keretet kínálva. Mázsás súlyokat, padot és akár koporsót úsztatva a levegőben oly légiesen és pontosan mozognak távol minden antropomorfizáló akarattól, hogy miközben Kleist és Craig és a modernség színházának marionett-rajongása alakul újra játéknyelvvé, a Mátrix robotikája, pneumatikus suttogás-zöreje egyértelművé teszi: ők a legfelső szintet, a makulátlan, poszthumán szépséget, a világon túlit képviselik. Ők a ránk vigyázó és felügyelő fehér angyalok, csodás mozgáskoreográfiájuk, erejük és könnyedségük elbűvölő mozit kínál, nézzük percekig, ahogy ők rendezik be a teret, miközben csak egyetlenegyszer lépnek interakcióba az emberrel: Liliom halálakor.
 Sandra Flubacher, Maja Schöne, Yohanna Schwertfeger és Julian Greis az előadásban |
Meg kell tehát látnunk, hogy ebben az előadásban Liliom halála komoly szcenikai figyelmet kap, mely finálévá és búcsúvá engedi nőni az átlépés pillanatát. Jörg Pohl tesztoszteron-Liliomként itt áll előttünk a színpad közepén, kis forgó lassan mozgatja körbe-körbe, kést tart a szívéhez, fentről éri el arcát a fény, és a két robotkar ekkor, a halálba-átlépés pillanatában egyszer csak interakcióba lép az emberrel. A böhöm nagy fehér erőkarok lágyan, óvatosan, halkan és halványan piros festékkel szórják be Liliom testét, a Felice Ross tervezte világítás és a Xenia Wiener komponálta zene valamit babrál az időn, mint nők a férfin, megállítják talán az elmúlást. A lemosás és a befestés tisztító és szennyező művelete képként áll előttünk, hangsúlyozva az előadás ritmusában vissza-visszatérő, vad darabokra szedett mennyországi számadástörténetet: most tudnunk kell, mit tett Liliom, mit tett ez az ember és mire lehet még képes. Salzburgban persze, a fesztiválon mindez Hoffmanstahl Jedermannjának aurájában kap színházi felelősséget: tudnunk kell, miként számolunk el a tetteinkkel.
Jörg Pohl Lilioma mágnes, kommunikációja a vonzó szexualitás és a taszító erőszak, Juli, Muskátné és még Mari is leválaszthatatlanul tapad rá. Mindezt Maja Schöne, Oda Thormeyer és Marie Löcker is olyan különbözően, de olyan erős női testi kínként, vágyként, fizikai örömként és fájdalomként mutatja, mely végre szóhoz engedi jutni a női szenzualitást és szexualitást.
A három színésznő legalább három színpadi beszédhelyzetben dolgozik egyszerre. Megtestesítenek a színpadi dimenzióban egy szerepet, viszonyokat kezelnek és keltenek. Játszanak egy filmdimenzióban egy kamera előtt, óriási kivetítőre közvetítve nekünk nem látható, paneldoboz-enteriőr-eseményeket (ezt Mundruczó színházas rendezéseiből ismerjük). És hangsúlyosan jelen vannak előttünk, nézők előtt, kinéznek ránk, egészen a rivalda széléig kilépnek: követjük-e még őket, megyünk-e a kérdéseikkel a világukba, értjük-e, hogy övék a testük, a sajátjuk, azzal történnek meg az események, nem mással, ha ugróköteleznek, az ő testük izzad, ha csókolóznak, az ő nyáluk keveredik a másikéval. Éppen ezért megengedhetetlen, hogy ezt a testet az akarata ellenére megérintse bárki is, és ezért egyértelmű, hogy a testen elkövetett erőszak megbocsáthatatlan bűn, ilyet csak szívnélküli ember tesz.
 Maja Schöne, Jörg Pohl és Oda Thormeyer |
Az előadásban öt színésznő – az említetteken kívül a dadaista fényképészt játszó Sandra Flubacher és a Lujza szerepében egymást váltó Mila Zoe Meier vagy Paula Karolina Soltze – öt csodás és kemény női életlehetőséget mutat nekünk. A feleségét (Mari), a dolgozó nőét (Muskátné), a művészét (Hollunder fotóművész), s mellettük helyezzük el Juli életét, az elhagyott, magára maradt nő életlehetőségét. Maja Schöne az előadás nagy ajándéka, nevet, ugrál, szeret, küzd és harcol, tizenöt éves és kilencven, nagy tudást ad át nekünk jelenlétből. Mert ő az anya, aki felneveli gyerekét, mondjuk, a jutagyárban dolgozva. S az előadás be-betörő performatív nyelve itt, a záróképben söpör el minden szentimentizáló játékhagyományt, mert a gyerek-Lujzát felváltva játszó színésznők Down-szindrómások. Testük nem állíthat mást, mint amit látunk, és nem láthatunk mást, mint amit testük állít. Liliom őt hagyta itt.
Az előadás az öt női élethelyzetet egy dramaturgiai indíttatású döntéssel is folyamatosan előttünk tartja: a molnári szöveg mennyországát, az elszámolás és megítélés gondolatkörét Mundruczó (néha buffo-)intermezzo-jelenetekre bontva újra és újra visszahozza elénk. A leeresztett vasfüggöny elé kerülnek Wéber Kata vendégszövegei, s a rendre felügyelők (ne feledjük: Molnárnál rendőrök) hangosan kimondják a megítéltetésükre váróknak, hogy biztosan meghalljuk: a nőt megütni bűn. Tehát nem is kérdés, hogy nem romanticizálódik tovább az erőszak képe, mint a Molnár-játszást hagyományként bíró Vígszínházban ez még 2018-ban is megtörténhetett.
Molnár naturalista drámaíró és szemlélődő egyszerre, Mundruczó rendezése ezt, a szemlélődésből most szinte következő performatív esztétikát tárja elénk: nézzük, hogy az ugrálás, a forgás, a futópados futás, a medencében vizes tocsogás miként mozgatja át a reprezentáció kereteit. Molnár kiemelése abból a hatástörténeti vákuumból, ahova a korai államszocialista gyakorlat száműzte, pár évtizede csendesen megkezdődött, Babarczy, Jeles, Schilling, Bodó, Mohácsi egy-egy Molnár-rendezése emlékeztet mindannyiunkat arra, hogy van egy nemzeti klasszikusunk, aki szinte szamizdatban létezik.
 Középen: Jörg Pohl. Fotók: Matthias Horn. A képek forrása: Salzburgi Ünnepi Játékok |
De magyar nemzeti klasszikussá éppen azért nem vált, mert a polgári színházi sztárság utáni visszacsempészéskor, jobb híján, a realista játéknyelv formái kerültek rá. Mundruczó hamburgi Thália Színházas csapatával oly alapos, komplex, átgondolt, ihletett előadást készített, mely gyönyörködtet és cselekvésre késztet. Ezt ünnepelték a salzburgi nézők ovációval, s tesszük mi is annak a reménynek hangot adva, hogy Molnár Ferenc drámáit talán egyszer lehet a nemzeti klasszikust megillető kritikai kiadásban olvasni, talán monográfia elemzi majd azt a szerzőt, aki Salzburgban 2019-ben is könnyedén megugorja a lécet.
Az előadás adatlapja a Salzburgi Ünnepi Játékok honlapján itt található.