Füst Milán 1915-ben, a Nyugatban megjelent Boldogtalanok című drámája talányos mű. A sajátos szóhasználatra és elhallgatásokra, elharapásokra épülő szöveget Szabó Máté értelmezte és állította színpadra Miskolcon. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
A mulattató előadást csak néhány túlspilázott jelenet választja el attól, hogy formátumos produkció váljék belőle. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Az ország egyik legizgalmasabb színházi műhelyében, a miskolci Nemzetiben történt váratlan igazgatóváltás alaposan felkavarta a kedélyeket. A közvélemény azt látta, hogy a politika újra a saját erőszakos módszereivel próbál rendet csinálni. A Revizor közölte Rusznyák Gábor véleményét – és természetesen teret ad Kiss Csaba (és más érintettek) válaszának is. KISS CSABA ÍRÁSA.
A Revizor szerkesztősége elfogadhatatlannak tartja a miskolci polgármester „rapid megoldását”. A kirúgott színházigazgató, Kiss Csaba az elmúlt napokban számos fórumon kifejtette véleményét a színház helyzetéről, a művészeti tanácsról és a saját szerepéről. Ez viszont már szakmai ügy, ezért kértük meg Rusznyák Gábort, a művészeti tanács egyik tagját, a színház rendezőjét, hogy ő is foglalja össze, mi vezetett idáig.
Az alábbi interjú azelőtt készült, hogy Miskolc polgármestere azonnali hatállyal fölmentette a színház igazgatóját, Kiss Csabát. Szőcs Artur a színház művészeti tanácsának is a tagja, ezért egy kérdés-válasz erejéig utólag kiegészítettük a beszélgetést. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Miről is szólna másról az Erdély, mint a hatalomváltások mocskos praktikáiról? KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A szülők bizony itt minden tőlük telhetőt megtettek: a gyermek lábra állt, lassan felcserepedett és aztán elindult – de hova is? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Egy kétestés királydrámát kevesebb, mint három óra alatt előadni úgy, hogy összetett figurák rajzolódjanak ki és a történet is követhető maradjon, nem könnyű. Zenével, dalokkal, extra betétekkel dúsítani az anyagot egyenesen nyaktörő mutatvány. Szerencsére mégis van, aki megpróbálja. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
Roland Schimmelpfennig Európa-szerte népszerű, kortárs drámaszerző – olyannyira divatos, hogy volt év (2006), mikor Magyarországon is négy művét játszották a színházak. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
A mi hosszan elnyúló, feldolgozatlan nemzeti tragédiánk és Örkény zsenialitása együttesen szükséges ahhoz, hogy elmondhassuk: a Tóték nem akar klasszicizálódni. Nem akar, az istennek se! LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
A Miskolci Nemzeti Színház társulata óriási energiákat mozgósítva dolgozik Kiss Csaba igazgatói keze alatt, s kezd megtérülni a befektetett munka; a nézők szedegethetik az egyre érettebb gyümölcsöket. Ilyen például A tanítónő, mely egyrészt a színészek figyelmes összjátékának nagyszerű példája, másrészt a sorok közötti olvasást (illetve annak kényszerét) felelevenítő, aktualizáló rendezés. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
A február elején megrendezett SZEM (Színházi Egyetemek Miskolcon) jó időpontban van ahhoz, hogy a fesztiválmentes időszakban a színészhallgatók kerüljenek a középpontba, és különösen jó, hogy nemzetközi kontextusba helyezhetik munkájukat. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
Béres Attila Woyzeck rendezésében megmutatkozik a Miskolci Nemzeti Színházban második éve folyó műhelymunka eredménye, hatékonysága: testet és lelket egyaránt megdolgoztató, gondolatokkal és retinába égő jelenetekkel megtűzdelt előadás jött létre. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
Kesselyák Gergelyt vélhetően egyetlen kérdés foglalkoztatta, amikor belefogott Verdi művének megrendezésébe: milyen jegyben született Nabucco? A darab végére sem tudjuk meg a helyes választ. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
Van valami finom irónia abban, hogy az év drámája Miskolcon voltaképpen nem dráma, hanem a dráma töredékeit is felhasználó regényadaptáció. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.