Túl sok, túl vegyes, túl és túl: segítünk válogatni, mert a döntés nem könnyű, pedig van, amit muszáj, és olyan is, amit érdemes. Nézni, hallgatni, menni. Kultúra.
Pető Kata MILF című bemutatója elsősorban arra irányul – szeretetteljes öngúnnyal –, hogy miként lehet az ilyen szerelmi sanszot először is elfogadni, majd elfogadtatni mindenki mással. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
A másfél órás darab ha nem is különösebben differenciáltan, de igyekszik több oldalról közelíteni meg a férfi-nő kérdést, az odaéléstől a visszaélésig, elkapástól túlkapásig, a közhelyestől az általánoson át az egyediig. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
A genderkérdés fényében vizsgálja a férfi-nő viszonyt Tasnádi István darabja, a Tapasztalt asszony. Az Orlai Produkciós Iroda bemutatóját a szerző rendezésében március 31-én tartják a Jurányi Ház színháztermében. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
Természetesen tudjuk, hogyan lehet biztosan elrontani egy homoszexuális fiatal fiú neveltetését. Nem kell hozzá sok, csak az elfogadás hiánya, némi alkohol, illetve a kapcsolat megszakítása. De képesek vagyunk-e mögé látni ennek az el nem fogadásnak? Tudjuk-e tágabb kontextusban vizsgálni? És jut-e idő mindeközben a szórakozásra is? KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Húsz év működés után a Tünet Együttes megszűnik: az alapító-társulatvezető Szabó Rékával árnyalatlan kijelentésekről, a döntési mechanizmusok átláthatatlanságáról, és arról is beszéltünk, hogy mitől könnyebbült meg a búcsúlevél nyilvánosságra hozatala után. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
A kenyérhéjropogással, élesztőillattal meghintett, brechti hangulatú tantermi példázat a háborúról szól, de a vita azt a nézőt is képes bevonni – és talán azt célozza meg elsősorban –, aki azt gondolja, hogy nem érdekli vagy nem érinti a nagypolitika. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.
Ennek a színháznak a története plasztikusan mutatja az elmúlt tizenkét év kulturális háborúját, a színházi megmondók végtelen cinizmusát és dilettantizmusát, miközben ők, a színház nem harcolt, nem háborúzott – csak előadásokat csinált. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
Ennek a színháznak a története plasztikusan mutatja az elmúlt tizenkét év kulturális háborúját, a színházi megmondók végtelen cinizmusát és dilettantizmusát, miközben ők, a színház nem háborúzott – csak előadásokat csinált. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
Vinnai András magyar valóságba öltött norvégmintás leteremtéstörténetét Szabó Zoltán vitte színre a TÁP Színház lelkes kis csapatával. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Sartre-ba oltott stand-up sok zenével – a Vilmányi Benett által írt, játszott és rendezett produkcióról már megnézése előtt is sejthető, hogy nem próbálja szigorú műfaji keretek közé szorítani magát. A megnézése után pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy – noha folyamatosan el-eljátszik különböző formákkal és műfaji lehetőségekkel – igazi tétjét az ezeket a kereteket szétfeszítő színpadi személyesség érvényesítése jelenti. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Tulajdonképpen mi, nézőtéri székünkben kuporgó vagy terpeszkedő restek volnánk a negyediknek besorolt jellemhiba hordozói, és ezen, hitvány éltünkön tehát, kellene változtatnunk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Irónia és groteszk. Két olyan eszköz, amelyhez előszeretettel nyúlnak mostanában azok az emberek, akik a minket körülvevő, omladozó társadalmi és politikai rendszerre szeretnének reflektálni az országban. De vajon ez az út? HORNOK MÁTÉ KRITIKÁJA.
Hosszú társulati lét után évek óta szabadúszóként dolgozik Szamosi Zsófia. Filmes sikerek, díjak, jó színházi munkák, meg olykor a csendek rajzolják most a pályáját. Színházról, filmezésről, vágyakról is beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Vajon az irodai munka tényleg olyan, mint amilyennek a színházi alkotók képzelik? Nem egészen. KOLLÁR ZSUZSANNA KRITIKÁJA.