„Átéltem a háborút, mi történhet még velem? Attól fogva elég félvállról vettem az életet. Ahogy lesz, úgy lesz”. VÁNDOR JUDIT RECENZIÓJA.
A versolvasó közönség sokat hallott Karinthy Gáborról, de kevéssé ismeri.Tud arról, hogy a Karinthy-dinasztia tagja, hallott a betegségéről, az „ördöggörcs”-ről, de nemigen olvassa a verseit, pedig három kötete is megjelent. Összegyűjtött verseit Kőrizs Imre szerkesztette, utószót is ő írt hozzájuk, s e munka révén tovább gazdagodott az életmű. MESTERHÁZI MÓNIKA RECENZIÓJA.
Égbolt, felszántott föld, mocsár, vörös szín, vér, elektromosság. És még mennyi minden, amitől féltek, irtóztak a nők a háború után. Vaskos könyvbe gyűjtötte Szvetlana Alekszijevics a frontot megjárt nők vallomásait. V. GILBERT EDIT KRITIKÁJA.
Fehér Béla és Szécsi Noémi négykezese a huszadik századi hadikonyhák rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket közreadva anekdotákat, képeket és recepteket. A háború és a konyha kapcsolata egy vérzivataros században fronton innen és túl. FEKETE I. ALFONZ RECENZIÓJA.
A vargabetűkkel teli muzsikusi életút csaknem olyan kackiás, mint a régóta a művész márkajelének számító huszárantenna. Ám mi csakis az előbbi kiegyenesedéséért szurkolunk – a könyvet olvasván egyre lelkesebben. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
1956 augusztusában indulni hosszabb erdélyi útra, 1989 júniusában, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor járni Párizst: az utazás, a távollét nem könnyű leckéi. Nemes Nagy Ágnes útinaplóinak kötetét e két úttal kapcsolatos szövegek fogják közre. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
Az ünnepi könyvheti első, habzsoló olvasás után hónapokkal, a reggeli és a délutáni kávé között, a mű második, jegyzetelő fellapozása is legalább annyira forgatókönyvet sejtet, mint amennyire kisregényként köt le. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Alessandro Baricco nagy mágus, nehezen tudjuk kivonni magunkat hatása alól. Holott tudjuk: csal, mégsem lehet rajtakapni, hogy mikor, hogyan. Látszólag végig vesztésre áll, aztán csak azt vesszük észre, hogy diadalmasan feszít a tapsviharban. Hajnal van, és véget ért a könyv. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
„…halandóknak nem ajánlott, talán ha maroknyian találnak benne élvezetet” – vetette újságpapírra nemrégiben egy szépírónak is kiváló kulturális publicista, a könyv szaktudományos szövegezésére célozva. E sorok írója a maroknyiból egy. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
Ha mégannyira respublikának képzeljük is az irodalmat, azért van eset, amikor az író születési rangja komoly hozzáadott érték gyanánt gazdagítja egyik-másik, vagy éppenséggel mindahány művét. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Pion István, fiatal költő mostanában nagysikerű slammerként lép a közönség elé. Sorra nyeri a slam-bajnokságokat, újságíróként dolgozik, és mindennek a tetejébe nemrég a Helikon Kiadónál jelent meg több év anyagából összeválogatott első verseskötete, az Atlasz bírja. Nézzük meg, mennyire is bírja ez az Atlasz! AYHAN GÖKHAN ÍRÁSA.
Ha valaki mondjuk öt éve azt állítja nekem, hogy Magyarországon a nem túl távoli jövőben több százan lesznek kíváncsiak egy könyvbemutatóra, ahol a középpontban holmi verseskötetek állnak, valószínűleg szívből és nagy szeretettel kiröhögöm. NÉMETH BÁLINT ÍRÁSA
Lackfi János az egyik legtermékenyebb író a kortárs magyar irodalomban. Elég csak az elmúlt másfél évben kiadott három kötetre (vers, próza, esszé) és a melléjük felsorakozó negyedikre, a Milyenek a magyarok? címűre, idén az Aegon művészeti díjra is esélyes gyűjteményre gondolni. AYHAN GÖKHAN ÍRÁSA.
Nevezhetjük flownak, önfeledtségnek, a közös alkotás örömének, a lényeg: lendületes és szenvedélyes sodrásba vonz ez a könyv. SEBESTYÉN RITA KRITIKÁJA.
Az immár három és fél éve olaszországi emigrációban élő író úgy dönt, hogy feleségével és nevelt fiukkal, Jánossal áttelepül New Yorkba. Második kivándorlása második szakasza kezdődik meg ezzel. Gyötrelmes elhatározás. És alighanem meghatározó a hátralévő harminchét évre. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS ÍRÁSA.