Egyszerre evidens választás és istenkísértés Esterházy bármely művéből színházat csinálni – aztán nem egyszer és nem kétszer mégiscsak sikerül, noha épp nem a választás evidens jellege miatt. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Blaskó Borbála idős Peer Gyntje a szemünk láttára vizsgálja felül életét, vet számot tetteivel. A Gomböntő fenyegető határideje ellenére Peer kétségbeesetten esik egyik emlékfoszlányból a másikba. De vajon létezik-e megnyugvás egy áthazudott élet után? KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
A fehérvári színház elmúlt éveit vizsgáló elemzésünk második részében a társulat, vagyis a színészek és a rendezői kar áll a fókuszban. Emlékezetes szerepek, kiemelkedő előadások. És a konklúzió. URBÁN BALÁZS ELEMZÉSE.
A háború gyilkos természete nem változott az évszázadok alatt, de a média manipulatív szerepe és az ezzel kapcsolatban kialakult fogyasztói szokások sokszor érzéketlenné teszik a nézőt a távoli borzalmak iránt. Blaskó Borbála rendezése ezt a tűrhetetlen állapotot igyekszik felszámolni bennünk. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA.
Amikor egy Pintér Béla-darab előadásában egy fia Pintér Béla sem mutatkozik, akkor lehet igazán felmérni, vagy legalábbis megérezni a Pintér Béla-dráma formátumát, a szöveg értékeit vagy esetleges gyengéit. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Dosztojevszkij nagyregényének komplexitását lehetetlen és szükségtelen vállalkozás a színpadon visszaadni. Horváth Csaba előadás-monstrumában éppen ezért próbálkozik vele – sikerrel. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Amióta García Lorcát színpadra teszik, minden rendező a duendét keresi. Keresik, keresik és keresik – s csak ritkán találják. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
Kétarcú Euripidész tragédiája, s kétarcú Horváth Csaba előadása is, csak éppen másként. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Ebben az alcíme szerint Szerelmi idillként aposztrofált móriczi történetben kevés van, ami idillikus, a szerelem beteljesedéséhez vezető út pedig végképp nem az. Vehetjük ezt iróniának is a realista széppróza írófejedelmétől? KRÁLL CSABA ÍRÁSA
Huszonöt éves a TranzDanz: Kovács Gerzson Péter műhelyében a magyar táncművészet színe-virága megfordult az elmúlt negyed században. A társulatvezető, aki kipróbált művésztársak, fiatal ígéretek sorát emelte és emeli munkáiba, e választásaiban ritkán nyúl mellé, vagy inkább soha. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
Lehet-e túlélni a háborúk poklát, a megszállások embertelenségeit, a kisközösségek lélekölő kínzásait? Ha igen, hogyan? És milyen áron? NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Troilus alighanem Shakespeare egyetlen ifjú hősszerelmese, akinek szarvak kerülnek a fejére. Nincs katartikus halál, felemelő bosszú, de nincs kárörvendő nevetés sem. Csak a feje tetejére állított, modern nézőpontból újragondolt görög mítosz. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Tanulságos végigkísérni a POSZT-on a főiskolás színészosztályok mozgásbemutatóit, amiket nézve kiderül, hogy testileg-szellemileg hol, mivel vérteződnek fel – a hivatásos előad-művészeti pályára készülvén – a diákok. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA ÍRÁSA.