Minden igyekezet hiába, a Vízkeresztet nem lehet érdemben bemutatni egy négyezer fős nézőterű szabadtéri színpadon. A strandváltozatot láttuk. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Talán megbocsájtható, ha a „fővárosi kritikus” elsősorban arra kíváncsi a miskolci színház nézőterén ülve, hogy miben más és miben több egy operettelőadás ott, mint a Nagymező utcában. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
2015 júniusában ellenszavazat nélkül választották meg a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatójának Béres Attilát, aki szerint a közgyűlés szakmai kérdésként kezelte a pályázatokat. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Egy ma jószerint teljesen ismeretlen Kálmán-operettet vett elő, íratott át és paskolt a színpadra az Operettszínház. Lássuk, Kálmán Imre, mire megyünk ketten! LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Immár második éve világsztárok fölléptetésére építi kommunikációját a Szegedi Szabadtéri Játékok. MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA.
A megmondóemberek ideje lejárt, vissza kell térni a szakmai vitákhoz; megoldást javasolni a döntéshozóknak, megtartani – és a trükközések ellen bebiztosítani – a TAO-t. Legyen nagyobb átjárás a függetlenek és a kőszínházak között, legyen dramaturg minden produkcióban, tanuljunk meg pályázatot írni – és még sok egyébről is beszélgettünk. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
A Revizor szerkesztősége elfogadhatatlannak tartja a miskolci polgármester „rapid megoldását”. A kirúgott színházigazgató, Kiss Csaba az elmúlt napokban számos fórumon kifejtette véleményét a színház helyzetéről, a művészeti tanácsról és a saját szerepéről. Ez viszont már szakmai ügy, ezért kértük meg Rusznyák Gábort, a művészeti tanács egyik tagját, a színház rendezőjét, hogy ő is foglalja össze, mi vezetett idáig.
Értem én, miért lehet ezt a Mihály vajdát nagy román nemzetegyesítő hősként ünnepelni: a 16-17. század fordulóján, ha csak röpke egy esztendőre is, három országot sikerült egyesítenie: Erdélyt, Moldvát és Oláhországot. Székely Csaba drámája egymásra kopírozza egy ember és egy nemzet fölemelkedését. Ja, a bukását is. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Nem vagyok mindenáron színházcsináló – mondja Rusznyák Gábor rendező. Van egy pont, amikor ha nem, akkor nem. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
A mi hosszan elnyúló, feldolgozatlan nemzeti tragédiánk és Örkény zsenialitása együttesen szükséges ahhoz, hogy elmondhassuk: a Tóték nem akar klasszicizálódni. Nem akar, az istennek se! LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
„Háry János – opera”, olvashattuk a Szegedi Szabadtéri Játékok plakátjain, holott daljátékról van szó, amiből az előadás során eklektikus operett lett, sok prózával. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA.
Béres Attila Woyzeck rendezésében megmutatkozik a Miskolci Nemzeti Színházban második éve folyó műhelymunka eredménye, hatékonysága: testet és lelket egyaránt megdolgoztató, gondolatokkal és retinába égő jelenetekkel megtűzdelt előadás jött létre. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
„Hiányzik nekünk a muzsika, hiányzik nekünk a művészet” – panaszolja a musical egyenruhás főgonosza, s mi tagadás, némi enyhe hiányérzete a Valahol Európában nézőjének is lehet. Jóllehet a friss szegedi produkció amúgy tisztes, sőt imponálóan összeszedett előadássá kerekedett. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
A Rebeccával a harmadik Lévay–Kunze-musical került a Budapesti Operettszínház repertoárjára. A színház életében mindegyik fontos állomás volt, de mind közül ezt érzem a legnagyobb jelentőséggel bírónak. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Lehár Ferencről a magamfajta átlagember annyit tud, hogy az operett nagy alakja, ám ha műveit kéne sorolni, háromnál elakadnék. Igaz, köztük lenne a Cigányszerelem is, amelyet most, a szegedi Dóm téren láttam először. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.