![]() Molnár Piroska és Bodrogi Gyula |
Már amennyiben tényleg Lehár Ferenc, Alfred Maria Willner és Robert Bodanzky művét láttam. A színlap szövegéből ugyanis grammatikailag lehetetlen megfejteni, hogy akkor most mit is jelent a „Zoltán Pál átdolgozott szövegkönyvének felhasználásával” formula: vajon a Zoltán Pált dolgozta át valaki, és azt használta föl másvalaki? És vajon az átdolgozás következtében születtek azok a – pusztán a közeg felületes ismeretében is gyanúsnak mondható – figurák, amelyek ott lötyögnek a sztori peremvidékén?
![]() Kovács Patrícia és Stohl András |
Béres Attila rendező a szegedi nyári operettszériát folytatja ezzel a művel, amelyet egyébként, a színlap tanúsága szerint, nagy sikerrel már színre vitt Jekatyerinburgban is, csöppet sem meglepő módon a helyi atmoszférára is bazírozva; a nyírfák pedig szépen átmasíroztak Szegedre. A rendezőt egyébként a vékonyka szórólap egyik oldalán egyszerre említik nemzedéke „egyik legkarizmatikusabb alakjának” (fokozható ez egyáltalán? esetleg valaki vagy karizmatikus, vagy nem az?) és „legizgalmasabb művészének”, ami önmagában is igen problematikus gesztus, ráadásul megfenekedett iróniára, mi több, maró gúnyra csábítja a recenzenst, mely csábításnak ezúttal keményen ellenállok. És csak annyit mondok: jelzőkből nem épül életmű, még a felsőfokúakból sem.
![]() Rácz Rita és Vadász Zsolt |
A Cigányszerelem summáját egyébként Gesztesi Károly autentikus külsejű, vagyis fehér öltönyös-fehér cipős, vastag aranyláncokba burkolózó cigányvajdája súgja a szerelmes Zórika fülébe, aki éppen az esküvőjéről szökött el azért, hogy régi szerelméhez, Józsi cigányprímáshoz (fehér hegedű!!!) mehessen hozzá: „a cigányszerelem nem tartós”. Ezért aztán meg sem lepődünk azon, hogy a boldog vég itt kissé megkeseredik, amennyiben Zórika mégiscsak a Ionelhez, az eredeti vőlegényhez megy feleségül, aki két békát is lenyel egyszerre: egyrészt azt, hogy Zórika nem őt szereti, másrészt azt, hogy porig alázta a saját (első) esküvőjén. Kicsit hasonlít ez a fordulat azokhoz az amerikai szüzsékhez, melyek úgy éltetik a politikai korrektség jegyében a feketék és fehérek békés és gyümölcsöző együttélését, hogy azért mindennek van határa: a Hairben is fehér gyereke születik a fehér lánynak, nem pedig kakaószínű… Hát itt is: nevezzük kulturális különbségnek vagy a gyökerek fölhorgadásának, nem megy cigány fiúhoz a magyar lány (magyar?! ilyen névvel: Dragotin??!!), vagy fordítva – és ez a fordítva a politikai korrektség hátsó fala, Lehárnál és ma. Ma – a sajnálatos aktualitás árnyékában – lehet összeborulni, cigányoknak és magyaroknak, legföljebb operettben, persze.
![]() Kiss B. Atilla és Frankó Tünde |
Az EtnoRom Zenekar a szünetben muzsikál – és kapnak néhány percet a második részből is. Jók. De helyüket nem találják a produkcióban – mert nincsen is nekik. És nincsen – vagy legalábbis nagyon kevéske van – a Stohl András – Kovács Patrícia párosnak, de ezt nemigen bánjuk, mert kiverekszik maguknak; ha színpadra jönnek, rögtön van mit nézni, legalább. Lendületesek, intenzívek, játékosak, humorosak – hogy az egyikük csélcsap életművész, a másikuk kelekótya bakfis, és nagyjából semmi közük senkihez a játékban, ez nem zavar senkit. Tőlük – valamint Molnár Piroska és Bodrogi Gyula ezerszer látott, „séróból” megcsinált, virtigli színészi föllépésétől – gondoljuk színháznak ezt az előadást.
![]() Kiss B. Atilla (A képek forrása: Szegedi Szabadtéri Játékok) |
Az énekeseknek szép hangja van. Rácz Ritának kivált (ő Zórika), és Frankó Tündének is (Ilona szerepében). De játszani, azt nemigen tudnak, ahogy Kiss B. Atilla sem – tőlük nem lesz színházi itt semmi, és erre amúgy épp a színészek hívják föl a figyelmet (noha akaratlanul). A legújabbkori operettjátszás nagy dilemmája ez; Béres Attilának nem sikerült megoldania, és sovány vigasz, hogy az előadás épp úgy hasad ketté, mint a remekműnek nagy túlzással sem nevezhető librettó.
Nyilván nem véletlen, hogy ha Lehár, akkor A mosoly országa, a Luxemburg grófja, A víg özvegy szokott eszünkbe jutni, közönségnek és színigazgatóknak. Tényleg: a fentebb említett három ezek szerint négy… A Cigányszerelemnek már nem jut dobogó.
Vö. Kolozsi László: Ellen-Carmen
László Ferenc: Közel a kiserdő
Márok Tamás: Orfeum a katedrális tövében