Szikszai Rémusz megrázó, emlékezetes, valószínűleg még hosszú időn át bennünk élő rendezést hozott létre a Radnóti Színházban. Az Oidipusz főhőse Robert Icke átiratában nem mitológiai alak, hanem korunk politikusa, aki a múlt titkait kutatja népszerűsége megerősítése céljából. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
A Bálint András helyét átvevő Kováts Adél egyszerre ígérte a hagyományok megtartását és a megújulást, a „vérfrissítést”, pályázatában nyilván szándékosan használta a „megőrizve meghaladni” kifejezést. PETHŐ TIBOR ÍRÁSA.
Verdi Requiemjének terezini előadásai a nyugati kultúra megismételhetetlen pillanatai közé tartoznak. Rögtön felmerül a kérdés: megismételhetők-e mégis ezek a pillanatok? CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
Örömhír: Bodó Viktor hazatért! Először is földrajzilag, hiszen Az őrült naplója premierje óta már másfél év telt el, azóta ez az első hazai bemutatója. Másodszor meg esztétikájában: előadása úgy idézi fel a pályakezdés dicsőséges darabjait, hogy minden pillanatán átsüt az azóta szerzett tapasztalat. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Él az orosz irodalmi köztudatban egy szállóigeszerű mondás Az ész bajjal jár című 19. századi klasszikus komédia szerzőjéről: „Gribojedov az orosz Shakespeare”. Andrzej Wajda egy régi filmjében ebből fordított poén lett: „Tehát Shakespeare az angol Gribojedov”. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Egy Martha és egy George biztosan kell hozzá, mármint Edward Albee Nem félünk a farkastól című darabjához, és persze nem árt egy Honey és Nick sem, a fiatal untermann-pár. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A világ kétségkívül többet változott az elmúlt huszonöt év alatt,
mint a Radnóti Színház. STUBER ANDREA ÍRÁSA.
Ízléssel kiválasztott színész- és ülőgarnitúra adja a Thália színpadán Slade napjainkhoz igazított 1979-es darabját. Középpontban az örök kérdés: lehet-e barátság társszerző és társszerző között? LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
A Fogarasi Gergely filmjét gyanútlanul szemlélő nézőnek egy ponton az az érzése támadhat, hogy voltaképpen két különböző filmet néz. Ami nem véletlen: tulajdonképpen tényleg két különböző filmet néz. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Az új mű rendelésre született. Valló Péter ötletéből, Morcsányi Géza dramaturgi közreműködésével írt Szálinger Balázs három ókori görög drámát összefűzve új színpadi opust. Az Oidipusz gyermekei mégis originális alkotás. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Példás szándékú, kegyeletes, ám csak mérsékelten ötletes, s kevéssé tévészerű “gálával” zárta közös megemlékező sorozatát az M1 és a Radnóti Színház. A megelőző nyolc adás szerencsére jóval magasabb színvonalat képviselt, bár tévéműsorként kezdettől öregesen kimódoltnak hatott. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Ha egy meghatározó budapesti színház Radnóti Miklós nevét viseli, s ha a társulat vezetője már Radnóti-estjével is kitűnt, szinte természetes, hogy e műhely összeállítás-sorozattal emlékezzen a száz éve született költőre – a köztévé pedig rögzítse a műsorokat. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Térey János szalonvégjátéka szemkápráztató gyorsasággal vált tananyaggá. A Színművészeti Egyetem hallgatói most Bálint András rendezésében vizsgáznak a kortárs darabból, valamint az eszcájgzörejek előállítása terén szerzett jártasságukból. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Én nem tudom, hogy tíz televíziós film egy évben sok vagy kevés: ennyi volt versenyben a szemlén. Olykor soknak éreztem. De volt, hogy kevésnek. CSÁKI JUDIT ÖSSZEFOGLALÓJA.
A nagy szerkesztőt könnyekkel parentáló Osvát-emlék után, az M1 hétfőn késő este műsorára tűzte a Radnóti Színház Nyugat-összeállításának hátramaradó másik felét is. Borúra derű. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.