Stachó László, a magyar zenetörténészek középgenerációjának egyik meghatározó és talán legsokoldalúbb képviselője eddigi pályája eredményeinek legfontosabb összefoglalását tette közzé nemrég megjelent könyvében. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Szakmatörténet, kultúr- és társadalomtörténet, technikatörténet, egységes, átfogó, valóban tudományos munka szórakoztató olvasmány formájában. VÁNDOR JUDIT RECENZIÓJA.
Kiváló irodalomtörténész nyilatkozott úgy: a Babits-kronológiáról, általában e segédtudomány még oly jeles eredményeiről nem lehet kritikát írni. Mivel ő maga (a tanítványaival József Attila-kronológia előkészítésén fáradozó Tverdota György) mégis megkísérelte, próbáljuk meg mi is. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
Görög Veronika huszonöt mesét közöl, melyből Berki János ötöt cigány nyelven mondott el (Grabócz Gábor fordította magyarra), a többit magyarul. Amatőrként olvasom őket, a mese iránti vágyból, a recenzió is ebből az attitűdből indul. Ám ezt sok helyen felülírja maga az anyag. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.
Rendkívül sűrű szövetű Kiss Gabriella negyedik színházi tanulmánykötete. Hatalmas szakirodalomra támaszkodik – a hosszú bibliográfiai listánál jóval nagyobb, könyvtárnyi olvasmányanyagot és előadásokra vonatkozó ismeretet mozgatott meg a szerző. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.
A hatodik Déry-levelezéskötet örömteli fellapozása egyben gyász is. Búcsú a Déry Archívumot útra bocsátó irodalomtörténésztől, Botka Ferenctől, s minden bizonnyal búcsú a még mintegy tíz további gyűjteményre tervezett levélfolyamtól. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Első hallásra nem tűnik elementáris felismerésnek, hogy a színház nem egyenlő a drámával. Persze, a drámát elolvassuk, majd elmegyünk a színházba, ahol meg is tudjuk nézni és hallgatni. Márpedig a felismerésből önálló tudományág indult útjára úgy ötven évvel ezelőtt. PÉTER PETRA ÍRÁSA.
John L. Austin, a performativitás szó megalkotója ezt írta saját szüleményéről: „Új szó, elég csúnya és talán nincs is semmilyen különleges vagy nagyszerű jelentése. Egy dolog szól mellette: nem mély hangzású.” NIKLOSZ KRISZTINA ÍRÁSA.
Hajdu Péter tanulmánykötetének kaleidoszkópszerű sokszínűségébe, tematikus és műfaji kavalkádjába beleszédül az olvasó. A kötet szerzője több ezer év irodalmából meríti témáit, ráadásul mindezt még a nem szakmabelieknek is érthető nyelven és szórakoztatóan prezentálja. MILBACHER RÓBERT ÍRÁSA.
Csak kettő: a Vízipók-csodapók és a Magyar népmesék sorozat elég lenne ahhoz, hogy aranyba foglaljuk a Kecskeméti Rajzfilmstúdió nevét. Erre most kísérlet is történt könyv formájában, ám a foglalat nem állná ki a királyvíz-próbát. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
Vadromantikus havasi tájon, modern komfort nélkül, viruló népi kultúrát őrizgetve élnek az Úz-völgyi csángók. Arrafelé tán a madár sem jár, néprajzos viszont annál több. FÜRTH ESZTER RECENZIÓJA.
A szentháromság-tagadó felekezet első támaszai, karrierépítő humanisták és birtokgyarapító hatalmaskodók, taktikázó udvaroncok és ambiciózus politikusok sorjáznak a kiváló történész kötetében. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
A korán távozott esztéta utóélete eseményteli. 2003 nyarán hunyt el, a nevét viselő művészeti középdíjat idén már nem először adták át. Munkássága épp polémia tárgya. Életműsorozata fürgén halad – de nem problémátlanul. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Illés Endre egyik esszéjében dilettánsnak nevezte Bánffy Miklóst, de minden bántó szándék nélkül; azaz olyasvalakinek titulálta ekként az 1873-ban Kolozsvárott született és 1950-ben Budapesten elhunyt erdélyi főurat, aki valóban kedvtelésből, a kultúra szeretetéből foglalkozik a művészettel. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS ÍRÁSA.
Hatvanhét írás, nyolc fejezet, nyolcszáz oldal: az impozáns kötet Poszler György gondolkodói-kutatói életművének utóbbi három évtizedét rejti. A nagy ívű esszék, válogatott tanulmányok sora (történet)filozófiát és vallomást, „ars poeticát” és „ars teoreticát” ölel magába. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.