A véghajrázó operafesztivál szombat kora esti programja, a lettek Varázsfuvola-előadása után, a színház oldalában futó Déryné utcán, a Színháztörténeti és Színészmúzeumban kezdtük az idei legrövidebb, s egyszersmind kevéssé nyárias nyáréjszakát. Nemcsak kényelmesnek és kézenfekvőnek, de egyúttal tematikailag is indokoltnak tetszett e választás, hiszen amint azt a napközben röplapozó, biedermeier kosztümökbe öltöztetett gyerkőcöktől megtudhatta minden emberfia, a Színészmúzeum programjai az idei fesztivál Bécs-témájához kapcsolódva, Egy éj Johann Strauss-szal cím alatt csábítottak.
 A Miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum épülete |
S valóban, a múzeum kapualjába lépve csak úgy zúdult ránk a keringőkirály életműve: jobb kézre, ahol a gyermekek jelmezes-rajzos foglalkoztatása zajlott, a Cigánybáró megunhatatlan rajzfilm-változata, a Szaffi pergett, míg bal kéz felől az Egy éj Velencében nyugatnémet filmoperettjének egyik melodikus kulcsmozzanatát sikerült fél füllel elkapnunk: a Gondoladalként ismeretes tenorslágert. Így egyszerre két vonzerőt kellett lebírnunk, hogy beljebb és egyúttal feljebb jussunk a miskolci színjátszás történetét taglaló állandó kiállítás termeibe, ám az ifjabbik Johann, Schani itt is utolért: az emeleten két különböző Denevér-előadás felvétele vetélkedett a látogatók figyelméért a képernyőkön. A Mezzo műsorából rögzített párizsi, s egyébiránt parádés előadástól még csak-csak sikerült elszakadni, azonban a terem hátsó traktusában vetített, 1965-ös magyar Denevér-zanza már nem ismert menekvést. A televízió számára készült produkció különösen az idősebb évjáratú látogatókat szögezte a kerti székekhez, s ők boldogan ismerték fel a szereplők sorában az Ilosfalvy Róbert – Házy Erzsébet – Darvas Iván háromszög beltagjait, s az egyik korosabb miskolci polgár még a fontos helyi vonatkozást is felemlítette: miszerint Darvas börtönbüntetését és kétkezi foglalkoztatását követően a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződve tért vissza a színészi munkakörhöz.
 A Rákóczi-ház |
A Színészmúzeumból távozóban még átlábaltunk egy jelmezes fotózkodáson, s utána irány a hosszúnevű Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Rákóczi-házbeli szállása, ahol jelenleg a KOGART kincsei vendégeskednek, Telepy és az idősebb Markó tájképeitől Mednyánszky és Csontváry festményeiig, s ahol Szalay Lajos nemzedékének rajzművészete termek egész sorát tölti meg. Itt az udvaron merőben dinamikus könnyűzene, a Dőry-pincében kóstoló, míg az emeleten rendhagyó divatbemutató várta a látogatókat. Ez utóbbi, Szűcs Edit kosztümfikcióinak bemutatója több turnus számára kínált nézelődnivalót a hazai festészet remekeinek előterében: a szexuális nagyragadozókat imitáló leányok és az alávetett helyzetében artisztikus törpejárást végző modellfiú (a Takács Modell Stúdió növendékei) látható élvezettel viselték mérsékelten extrém jelmezeiket. Produkciójuk átütő közönségsikert aratott; a jelenlévő hivatásos fotósokon kívül az első sorban helyet foglaló műköröm-modell is rögzítette mobiltelefonján a teljes eseményt.
 A Herman Ottó Múzeum Képtára |
Kilépve a Galériából az utca túloldalán kisszínpadnyi musicalkoncertbe botlottunk, ám a Herman Ottó Múzeum Képtáráig haladtunkban nem ez volt az egyetlen figyelemreméltó utcai produkció, hisz a Szinva-teraszon népi muzsikával kísért grandguignol pergett: betyár-thriller csak felnőtteknek, a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásában. A Képtárban azután a Sorsszimfónia vonós kamarazenekarra átírt változatába cseppentünk, s az ismerős motívumok az újjászületett műtárgy-hamisítványokat és orosz óhitű bronz ikonokat kiállító emeleti termekbe is felszűrődtek. Sajátos egyveleget alkotva, de éppenséggel jól érzékeltetve a Miskolcot széltében-hosszában betöltő minőségi zene átmeneti, ám évről-évre visszatérő, júniusi uralmát.
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Múzeumok Éjszakája 2009 gyűjtőlapon olvashatják.