A THEALTER első három napjának légkörét a megnyitóéhoz hasonló hangulat övezi. Hívószavakká az identitásválság és a kirekesztettség válik. A nyitó előadás rögtön belecsap, amikor a megcsalt és magára hagyott asszony évezredek óta ismert történetét mondja újra. A Katona József Színház előadásában Bagossy Júlia rendező a szocialista éra kellékei közé helyezte Médeia történetét, rámutatva ezzel az ókori tragédiában rejlő aktualitásra. Retro játékok között mászkálva gügyögnek Médeia látszólag mit sem sejtő, de a feszültséget igenis jól érzékelő, Jakab Balázs és Pásztor Dániel játszotta gyermekei a jószívű, de a helyzetbe belefáradt, Kanyó Kata alakította dajka felügyelete alatt, miközben idegileg teljesen összeomló édesanyjuk a vodkásüveg után nyúl.
Pálos Hanna tökéletesen alakítja a magára hagyott, érzelmileg instabil nőt, aki miközben gyermekeivel vidáman süteményt süt, töltelékként mérget kever a tésztába. A házasság válságát jól érzékelteti, hogy az érzelmeinek teljesen kiszolgáltatott Médeia tökéletes ellentéteként jelenik meg Bányai Kelemen Barna rideg és racionális Iaszónja. A két véglet folyamatosan egymásnak feszül, miközben a gyerekek mindezt végignézik: egy házasság szétesése sosem csak két emberre van hatással.
 Koós Boglárka Az üvegbura című előadásban |
A női identitásválság témájában párbeszédbe lép a Médeiát követő, szintén Bagossy Júlia által rendezett, a Freeszfe és a Trafó által bemutatott Az üvegbura. Sylvia Plath regénye az amerikai álom hamisságát mutatja meg a húszas évei elején járó Esther történetén keresztül. Koós Boglárka majdnem egyszemélyes előadásában nagy lendülettel zúdítja a nézőkre az önmagát kereső lány kríziseit: be nem induló karrier, széthulló álmok, nem működő párkapcsolatok. A színésznő tökéletesen uralja a színpadot, és noha a férfi karaktereket megtestesítő Birta Márton szinte végig jelen van mint némaszereplő, a középpontban egyértelműen Esther áll. Az előadás olyan kérdéseket vet fel, amikre nem könnyű, vagy nem lehet választ adni, az ezzel szembeni tehetetlenség pedig az öngyilkosságig sodor nem kevés fiatalt, hiszen Esther elidegenedése nem egyedüli. Koós Boglárka játéka végig pontosan mutatja meg egy alapvetően energikus, de kételyekkel teli lány útját a teljes letargiáig. Nincs felszabadulás, nincs újrakezdés.
A második nap motiváló és erőt adó programja a Sajátszínház és a Szívhangok társulat közös workshopja, a Mindennek ellenére?! A workshop a társulat tagjainak saját történeteivel kezdődik: egy fiatal nő, akit kisemmiz a férje, egy anya, akinek a fia lopott, egy nő, aki megélhetési okokból külföldön kénytelen munkát vállalni. Ezután beszélgetéseken és közös gondolkodáson keresztül igyekszünk megfogalmazni, hogy mi is a helytállás, milyen élmények, milyen kérdések kapcsolódnak hozzá. Amikor személyes történetek és traumák kerülnek szóba, feloldódom, mesélni kezdek. Amikor helyt kell állnom, hogyan kommunikáljak? Mikor jön az a pont, amikor határozottan kell fellépnem? Bár a kérdésekre nem kapunk egyértelmű válaszokat, feltöltődve távozom.
 Mindennek ellenére?! |
Mennyiben határozza meg az identitást a nemzetiség? Mit jelent vegyes családba születni egy olyan korban, amikor a nemzetek egymást gyilkolják? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a 13 éves Mirad a délszláv háború idején. A Ferencvárosi Pinceszínház és a Freeszfe Siflis Anna által rendezett előadásában a személyesség és a közeliség válik hangsúlyossá: a nézők a színpadon ülve a játszókkal közös térben hallgatják a megtört családtagok elbeszéléseit. A háború borzalmait Mirad, illetve nagynénje, Fazila és nagybátyja, Djuka történetein keresztül ismerjük meg, amiket még súlyosabbá tesz a folyamatos emlékeztető, hogy mindezt egy gyereknek kellett átélnie: a pöttyös labda bombává, az ugróiskola túlélő játékká válik. Tóth András alakításában keveredik a gyermeki játékosság és a traumák okozta koraérettség. Reménykedik a szebb jövőben, amiben Nagyabonyi Emese és Ricz Ármin felnőtt karakterei már nem tudnak, megtörtté és fásulttá váltak. Újra kell kezdeni! Újra kell kezdeni?
De még ha újra is kezdjük, változik-e egyáltalán bármi? Vagy valójában ugyanazok a minták ismétlődnek újra és újra? A szegedi Metanoia Artopédia A kert (meditációs environment) című előadása az elmúlt 120 év montázsfelvételei köré rendezve mutatja meg, hogy semmi sem változik. A virágzó kulturális életet elégedetlenség, háború, diktatúra, majd újabb enyhülés követi. A kert ezúttal nem édenkert, hanem a fekete-fehér valóság: egy kafkaian kiszolgáltatott pici ember, egy koporsó bagossyelőtt álló gyermek, a háttérben guillotine-t idéző, folyamatosan lecsapódó farönk. Folyamatos, surrogó hang hallatszik, a fehér leplekre vetített felvételek vagy a bejátszott beszédek hangjával keveredve. Hitler, Orbán, Budaházi. Belesüppedünk a monotonitásba, alig vesszük észre, amikor a felvétel újrakezdődik. Nincs vége, nincs megállás, csak folyamatos körforgás.
Kortárs eszmék, elvárások és szempontok között lavírozik a győri Rév Színház Jókedvvel, bőséggel című előadása. Fábián Péter egy szavalóverseny zsűrizésének folyamatát mutatja meg, ami a rá jellemző gunyoros humorral reflektál a magyar valóságra. A versmondó verseny zsűrijének négy tagja különböző pozíciókból érkezik, más-más értékeket képvisel. Bársonyosi Dávid karaktere laza fiatal srác, aki a performanszművészet és a kortárs költészet iránt érdeklődik, karrierjében viszont sikertelen. Szöges ellentéte a Balla Richie által megformált társulatvezető, igazgató, művészeti vezető és egyéb titulusok büszke viselője, aki a kultúrpolitikai érdekeket képviseli, míg Kiss Tünde egyetlen nőként talán a legkiismerhetetlenebb közülük: a „tanárnő” hol szigorúan, hol érzelmesen igyekszik a profizmust megtestesíteni. Az eseményt szervező Árvai Péter a háttérből igazgat, mediátorként lép fel konfliktus esetén. Ők négyen más-más oldalakat képviselve feszülnek egymásnak, kimondott és elfojtott feszültségek vibrálnak közöttük. Az előadás ironikus humorával magával ragadja a nézőket: nevetünk, bár magunkban tudjuk, a szomorú valóságot látjuk.
 Rácz Attila és Szőke Szabolcs a Zenekatasztrófában |
Létezhet a zenének identitása? Amennyiben igen, akkor annak krízisét láthatjuk a Közmunka Színház Zenekatasztrófa produkciójában. A cím nem is lehetne találóbb, a zene végig roncsolt, rontott formában jelenik meg. A két kiábrándult, unott zenész a legkülönösebb tárgyakon, fura pózokba görnyedve roncsolja egymás után az ismert dallamokat, miközben folyamatosan megjegyzéseket tesznek a közönségre: „Azért vagyunk itt, hogy irritáljunk”, „A maximumot nyújtjuk, és értetlenség fogad.” Szőke Szabolcs és Rácz Attila játéka munkájukba fásult bohócokat idéz. A lassú és groteszk mozdulatok keveredve a hamisan is zseniális zenével, egyedi hatást keltenek. Humoros, mégis komoly. Elborzasztó, mégis lenyűgöző.
 Háda Fruzsina a Budapest-Záhony című előadásban. Fotók: Thealterphoto2023. A képek forrása: THEALTER |
Mi minden határozza meg tehát az identitást? A nem, a kor, az idő, a nemzetiség és a hely. Ez utóbbit helyezi középpontba Fábián Péter és Háda Fruzsina Trafóból érkezett előadása, a Budapest-Záhony. Egy különleges várostörténeti kiállításnak lehetünk itt a szemlélői: a vasutas egyenruhák, kitüntetések, személyes tárgyak között sétál és mesél Háda Fruzsina. Záhonyról, a szocializmusról, a családjáról, önmagáról, mindenről. Profi tárlatvezetőként mutatja be a tárgyakat, felvételeket vetít, oktat. A dokumentációt személyes történetek és performatív elemek törik meg. Záhony keresése a térképen, ivósjáték pálinkával a vasút szóra. „Ez egy performansz elemekkel tarkított összművészeti produkció! Lehetne róla szöveg a Revizoron.” – kiáltja kissé kapatosan. Nos, kedves Fruzsina, lett!