Pinceszínház

A KEMÉNYKALAPOS GYILKOS
William Shakespeare: Macbeth / Pinceszínház

Bajban lennék, ha meg kellene mondanom, Tóth András pinceszínházi Macbeth-rendezésének számomra mi a kulcsfogalma, kulcsmomentuma. Nem azért, mert nem találni ilyet az előadásban – éppen ellenkezőleg; akár hosszú listát is írhatnék a produkció olyan ötleteiről, felvetéseiről, formai elemeiről, amelyek egy eredeti interpretáció kulcsai lehetnének. Amivel éppúgy jellemezném a bemutató erényeit, mint problémáit. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

ÚJRA KELL KEZDENI?
33. THEALTER, 1-3. nap

A Régi Zsinagóga kertjébe lépve szemet szúrnak a bejárat fölé aggatott színes nyakkendők. Milyen ünnep készülődik itt? Megnyitó, búcsúztató, esetleg megemlékezés? A kérdésre nem kapunk választ Balog József performanszba hajló beszéde után sem, aminek a végén ő is felköt egy fekete nyakkendőt. Háta mögött a 33. THEALTER plakátja: egy kézpár, tele fehér körökkel. Vagy nézői szemekkel. Vagy nullákkal. BÁLINT ZSÓFIA BESZÁMOLÓJA.

Tovább a cikkhez

„NEKED SOK EZ A NŐ”
Euripidész: Médeia / Pinceszínház

A színházterembe belépve Karsai Györgyöt pillantjuk meg, aki a színpad szélére állított asztalnál mesél a Médeia-mítosz eredetéről és a dráma cselekményének előzményeiről. Aki hallotta már őt előadni, pontosan tudja, hogy mennyi humorral tudja bizonyítani a mitologikus történetek időszerűségét. Kockázatos így kezdeni egy előadást, hiszen a néző szívesen hallgatná őt az előadás egész ideje alatt. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

TÚLSÓZVA
Székely Csaba: Bányavirág / Pinceszínház

A végére ugyan támadhat némi hiányérzetünk, de azt leszögezhetjük, hogy a rendezés kidolgozottságát illetően nincs hiány – írta nemrég egy kolléga a darab marosvásárhelyi előadásáról. A Pinceszínházban a végére zavaró többletérzetünk támad: jó, jó, de ez így sok. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez