A pécsi Csehov-előadás mintha ugyancsak az elviselhetetlenben meghúzódó komikum kiaknázására törekedne, csak hát fölborul a kényes egyensúly, és Ivanov pokoljárása helyett leginkább a mulatságos momentumok maradnak meg a távozó néző emlékezetében.
A szerzői utasítás szerint az Ivanov a következőképp kezdődik: „Ivanov egy asztal mellett ül, könyvet olvas. Borkin ormótlan csizmában, puskával felbukkan a kert mélyén; virágos hangulatban van, mihelyt észreveszi Ivanovot, lábujjhegyen feléje indul, és amint egy vonalba ér vele, egyenesen a képébe céloz.”
 Zayzon Zsolt és Szabó Vera |
Az előadás erős nyitóképében Borkin alakja vállához emelt puskával, mozdulatlanul magasodik föl az olvasgató Ivanov mögött. Nemcsak azért hatásos ez a kezdés, mert hintába ülteti azt a nézőt, aki még nem ismeri a darabot, s így nem is tudhatja, hogy pusztán otromba tréfáról van szó; azért is erős a felütés, mert az állóképpé merevített pillanatban csak a következményt látjuk, az okokat nem, s mindez akár a csehovi dráma tömör foglalataként is fölfogható.
Sajnos mindabból, ami ezt követi a pécsi színpadon, nem tárulnak föl Ivanov kiábrándultságának a mélységei. Ehhez arra volna szükség, hogy az ő depressziója fátylán keresztül vegyük szemügyre a kisszerű vidéki környezetet, magyarán: az ő pillantása nyomán bontakozzon ki minden a maga groteszk mivoltában. Ekkor a környezet minden gesztusa Ivanov depresszióját táplálja: igazolja és erősíti, és ennek a folyamat volna logikus végpontja a végső pisztolylövés.
 Jelenet az előadásból |
Az erős művészi kihívást – tudniillik hogy milyen is lehet ezen a kormozott lencséjű ivanovi szemüvegen keresztül szemlélni a világot – Funk Iván rendezése megkerüli, és mintegy „kívülről”, Ivanovtól függetlenül mutatja be az eseményeket. Ez a döntés a komédia irányába tolja el a darabot, s a színészek helyenként (legfőképp a Lebegyevék szalonjában játszódó jelenetek során) vérbő humorral, nagy kedvvel hozzák a zsánerfigurákat. Nem egy kifejezetten magabiztos szerepformálással is találkozhatunk: Köles Ferenc átgondolt és erőteljes Borkinja talán az egész előadás legelevenebb alakítása, de jó értelemben vett rutinnal hozza a szükséges komikus karaktert Pilinczes József Lebegyev, Unger Pálma Zinaida Szavisna, Füsti Molnár Éva Babakina vagy N. Szabó Sándor Sabelszkij szerepében.
 Az előadás díszlete. Forrás: www.pnsz.hu. Körtvélyesi László fotói |
Kérdés marad persze, hogy mihez kezdjünk Ivanovval magával. A sok kacagás közepette ő némileg fölösleges figura marad, olyasféle magának való csudabogár, mint amilyennek a vidéki birtokosok ténylegesen tarthatták. Csakhogy ez esetben a néző is kénytelen azonosulni ezzel a véleménnyel: a vidéki cifra nyomorúság folyton ismétlődő komédiájának a bemutatásához végső soron semmi szükség rá. A közvetlen holdudvarába tartozó figurák, Darabont Mikold Anna Petrovnája, Szabó Vera Szásája és Széll Horváth Lajos Lvov doktora sem képesek fölépíteni azt a csapdahelyzetet, amelybe Ivanov mintegy önmagától belesétál. A visszafojtott dráma túlságosan is visszafojtott, súly nélküli marad. (S itt kell sajnos megjegyezni, hogy az a honi színpadokon széles körben elterjedt megoldás, miszerint a színművész az indulatok fellobbanását üvöltéssel, kiabálással, visítozással etc. véli hiteles módon megjeleníthetni, egy Csehov-előadás esetében a szokásosnál is jóval lehangolóbb hatást kelt.)
Zayzon Zsolt Ivanov-alakítása jobbára sztereotípiákból építkezik, a hős belső szétesése nem igazán motivált, így az sem csoda, ha ezt inkább a külsődleges jegyek, gesztusok jelzik: szedett-vedett, elhanyagolt vőlegény-öltözéke, vagy a pincekocsmára hajazó dolgozószobája. A kisszerű környezet tragikomikumából a pécsi előadás a komikumot mutatja föl, Ivanov bukásához nem szolgál meggyőző magyarázattal.
Kapcsolódó cikkünk:
POSZT 2008